Párizsig bűzlik a szatmárnémeti szeméttelep
Utoljára módositva: 2019-08-06 20:21:41

Nyolc éve pereskedik a megyei tanáccsal a szatmárnémeti, Udvari úti szeméttelep lezárását elvállaló, és időközben fizetésképtelenséget is jelentett cég, s bár itthon minden pert elveszített, most a Párizsi Nemzetközi Döntőbíróságra vitte az ügyet.

Rövid munkalátogatásra érkezett kedden Szatmárnémetibe Graţiela Leocadia Gavrilescu környezetvédelmi miniszter és kormányfőhelyettes, aki sajtótájékoztatón összegezte a Pataki Csaba megyei tanácselnökkel, a megyei környezetvédelmi ügynökséget vezető Békéssy Erzsébettel, valamint Halmi, Ákos és Vetés polgármestereivel folytatott, nagyon fontos, konkrét kérdéseket megvitató tárgyalásokat, illetve érintőlegesen megemlítette a szaktárca különféle országos programjait is.

„Számomra teljesen érthetetlen, hogy egy — ráadásul jó ideje fizetésképtelenséget jelentett — cégnek honnan volt bátorsága nemzetközi bíróságig menni, és az egész megyét értelmetlen perekbe rángatni, miközben az általa felvállalt munkát, a szatmárnémeti szeméttelep lezárását már évekkel korábban be kellett volna fejeznie, de eddig alig csinált valamit. A megyei tanács jogosult arra, hogy felbontsa ezt a szerencsétlen szerződést, ugyanakkor arra kértem Pataki elnök urat, hogy a jövő héten a tanács egy küldöttsége jöjjön Bukarestbe, s a minisztérium szakembereivel közösen találjunk megoldást a szeméttelep bezárására” — mondta a megye egyik legnagyobb volumenű környezetvédelmi problémája kapcsán.

Ennek története lassan másfél évtizedig nyúlik vissza — az uniós csatlakozási tárgyalások idején Románia vállalta, hogy első körben, 2009 júliusáig bezár több száz régi típusú szeméttelepet; míg a városi szemétlerakó fokozatos bezárására 2017. július 16-ig kapott végső haladékot. Ám míg a vidéki szeméttelepek lezárásával nem volt semmi gond, a városiaké (amelyekbe ipari hulladékok is kerültek) jóval költségesebb és időigényesebb volt. „Az ilyen telepeken különböző lezárórétegeket kell kialakítani, a gázképződést, annak kialakulását, megfigyelését szolgáló úgynevezett kutakkal ellátni — annál is inkább, mivel például Magyarországon már történt komoly robbanás abból, hogy egy lezárt szeméttelepen kialakított sétányon valaki eldobott egy cigarettacsikket” — magyarázta Békéssy Erzsébet, hozzátéve: anno mind a nagykárolyi, mind a tasnádi szeméttelepet sikerült relatív gyorsan és gond nélkül lezárni, illetve valamivel később az avasfelsőfaluit is, és elkezdődött az Udvari úton lévő szatmárnémeti telep lezárása is. „A megyei tanács által kiírt közbeszerzési eljáráson egy olyan helybéli cég nyert, amelyikről induláskor úgy tűnt, hogy el is tudja végezni a feladatot, a környezetvédelmi ügynökségtől megkapta a jóváhagyást, és neki is látott a bezárási munkálatoknak. Aztán a cég tervezője különféle javaslatokkal érkezett, amelyek megvitatása/elbírálása nem egyik napról a másikra történt, s közben a cég fizetésképtelenséget jelentett, és kiderült, hogy nem is volt felkészülve ilyen és ekkora volumenű munkára, pedig kérésének eleget téve anno a megyei tanács még meg is hosszabbította a szerződés kifutási idejét, de az sem volt elég.”

Nos, ha az illető cég dolgozni nem is dolgozott, de pereskedett — nem kevesebb mint nyolc éve tartó persorozat zajlik közte és a megyei tanács között, „köszönhetően” annak az „egészségtelen szerződésnek, amelyet a bíróság nyomott le a torkukon, s amelyben nem lehetett aktualizálni az árakat, ugyanis a szatmárnémeti szeméttelep nagysága körül van némi ‘kis’ eltérés: a kiírásban anno csak 15 hektár szerepelt, miközben az 25 hektáros, és a cég állítása szerint nem ekkora terület lezárására szerződött” — mondta megkeresésünkre Pataki Csaba. Nem mellékesen a nyolc év alatt a Szatmár Megyei Tanács Romániában minden pert megnyert, s az ügy most a Párizsi Nemzetközi Döntőbíróságon van, ahol a nyári vakációt követően, szeptemberben hirdetnek ítéletet. „Persze a pereskedések mellett még nyugodtan dolgozhattak volna, de öt éve egyetlenegy számlát sem tettek le az asztalunkra, pedig a szaktárca mindig biztosította a pénzösszeget. A miniszter asszonnyal folytatott megbeszélés nyomán is kijelenthetem: most már végre szerződésbontás lesz, és pontot teszünk az ügy végére. Az eltelt majd’ egy évtizedben új lezárási technológiákat is kidolgoztak, az új kivitelező valószínűleg már ilyeneket alkalmaz majd. Egyetlen pozitívum van ebben az egész zűrzavaros történetben: hogy a szeméttelepet egy fedőréteg azért borítja, így sem szag-, sem más típusú szennyezés nincs.”

 Szabó Kinga Mária

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Előzetes
Herkules legendája
Ma, 21:20
Herkules végzete születésekor elrendeltetett: Zeusz megjósolta, ő lesz az, aki legnagyobb harcosként a zsarnoki uralmat megdöntve elhozza a békét.
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
NINCS POLL
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. augusztus 19.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 2 ek. vaj, 1 fej vöröshagyma, 10 dkg liszt, 3 bögre tej, 15 dkg bacon, 25 dkg cheddar ...