Parkolási nehézségek Nagykárolyban
Utoljára módositva: 2019-10-09 13:45:21

Az utóbbi időszakban Nagykárolyban is komoly nehézséget jelent a parkolás, Kovács Jenő polgármester jövő nyárra ígéri a probléma rendezését: a lakosok saját parkolóhelyet bérelhetnek majd az otthonaik mellett, de a városközpontban is lesznek fizetős parkolók.

 

Több olvasónk is jelezte, hogy többek egyre-másra rosszul, helytelenül parkolnak a személygépjárműveikkel, például egyszerűen felállnak a zöldövezetekre. „Felháborító, hogy egyesek milyen ‘pofátlanul’ parkolnak fel a zöldövezetre. Ezt a képet az egyik este készítettem úgy, hogy még volt szabad hely a tömbház körül (csak épp a túlsó oldalon)” — fogalmaz az egyik olvasó. Felvetette, hogy a hatóságoknak szigorúbban kellene fellépniük. Mint hozzátette, nagyon is gyakori jelenség ez a tömbházak között. Elmondása szerint olykor ő is nehezen talál üres parkolóhelyet, „de csapok még egy kört, aztán mindig akad hely, és legfeljebb 10 méterrel többet gyalogolok…” — tette hozzá.

 

Lesz megoldás

 

Kovács Jenő nagykárolyi polgármestert kérdeztük arról, mikorra oldja meg a városvezetőség a parkolási gondokat. „Ezt az ügyet nem tudtuk megoldani, mivel a két nagyobb panelnegyedben, illetőleg a korzón uniós támogatás révén történtek felújítások. Sajnos egy rossz egyezség miatt — amit a kormány annak idején megkötött az Európai Unióval — azokon a területeken, amelyeken EU-s forrásokat is felhasználtak, nem hogy profitorientált, de semmiféle bevételeket generáló szolgáltatást nem lehet nyújtani. Ezért nem alkalmazzuk egyelőre a parkolási rendszert” — fejtette ki az elöljáró a kialakult helyzet okait. Hozzátette: „Azt meg tudom ígérni, hogy jövő nyártól rendezzük a helyzetet. Ugyan a projekt ötéves lefutási ideje korábban véget ér, de nem akarom elkapkodni a legoptimálisabb rendszer kigondolását. Semmiképpen sem akarunk kapkodni. A lényeg az, hogy a tömbháznegyedekben kijelölt parkolóhelyük lesz az ottani lakosoknak, amiért egy minimális összeget kell majd fizetniük. Ennek fejében a város óvni fogja a parkolóhely tisztaságát, nyilván amellett, hogy bejelöli azt. Úgy, mint ez Nagyváradon vagy Marosvásárhelyen stb. van. Ezenkívül a városban is lesznek különféle olyan helyek kijelölve, ahol fizetés ellenében lehet majd parkolni. Ugyebár sokan vagyunk, sok az autó, kénytelenek vagyunk bevezetni ezt a rendszert” — fogalmazott a polgármester.

 

Jelentsék a rendőrségnek!

 

Az olvasói panasz kapcsán is megkérdeztük. „Figyelmeztetném a lakosokat, hogy ha konstatálják, hogy rossz helyen parkol valaki, nyugodtan értesítsék erről a rendőrséget. Ha sorozatosan történik ez, az már olyan eset, amikor is fel kell vállalnia mindenkinek azt, hogy az illetőt, aki hibázik, meg fogják büntetni. Azt a lakosok ne várják el, hogy mindenhol ott legyen a rendőrség, ellenben ha észlelik, hogy szabálytalanság történik — és ez így működik Nyugaton is —, akkor szóljanak a hatóságnak! Ha valaki rendszeresen hibázik, azt fel kell jelentse a szomszédja. Ezt persze mi csúnya dolognak gondoljuk, de helytelenül. Fegyelmezni csak úgy tudunk, ha közösen lépünk fel az együttélési normákat be nem tartók ellenében. Ha esetleg úgy észlelik a lakosok, hogy a rendőrség nem intézkedik, akkor jelezzék ezt nekünk, az önkormányzatnak, de a bejelentésnek meg kell történnie, maradjon nyoma mindannak! Sajnos sokan vannak közöttünk olyanok, akik csak egy-egy ilyen büntetésből tanulnának. Ezt ki kell mondani. És ezt nem tudjuk megváltoztatni, csak akkor, ha közösen lépünk fel” — magyarázta Kovács Jenő nagykárolyi polgármester.

 

 

Megyeri Tamás Róbert

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Mit teszel szíved egészségének megóvása érdekében?
Naponta legalább 20 percert sétálok
Sok gyümölcsöt fogyasztok
Figyelek arra, hogy eleget aludjak
Megválogatom, milyen ételeket fogyasztok
Nem foglalkozom különösebben ilyesmivel
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. október 19.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 60 dkg sertéstarja, só, frissen őrölt bors, 3 ek. napraforgóolaj, 8 dkg füstölt szalonna, 2 fej vöröshagyma, 1 ...