×
2024. 05 08.
Szerda
Mihály
14 °C
erős felhőzet
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.63 RON
100HUF = 1.28 RON
Szatmárnémeti

Partiumi Fiatal Orvosok Találkozója

2014.08.19 - 13:06
Megosztás:
Partiumi Fiatal  Orvosok Találkozója

„Szatmár megyében mindig kiemelkedő szerepük volt az orvosoknak és az orvostudománynak. Nem véletlen, hogy a kulturális misszió mellett a Szent-Györgyi Albert Társaság a gyógyítással kapcsolatos ismeretek népszerűsítését is magára vállalta” — magyarázta dr. Vass Zoltán, a Szent-Györgyi Albert Társaság (SZÁT) társelnöke. Ezzel azt szeretnék elérni, hogy a szatmári lakosok megszabaduljanak azoktól az előítéletektől, fenntartásoktól, melyek korábban beléjük ivódtak az orvosok munkájával kapcsolatban. A már ötödik éve tartó Hit és gyógyítás előadás-sorozat rádöbbentette a szervezőket arra, hogy van igény az orvosi előadások meghallgatására, de ezzel együtt — mivel az előadók mind gyakorló orvosok — azt is tudják, hogy szükség van jól felkészült, szakképzett orvosokra.

„Szatmár megye elindult egy nagyon jó úton a decentralizáció során, amely azonban megtorpant abban a pillanatban, ahogy elkezdtek nem odafigyelni az egészségügyi rendszer törékeny egyensúlyára” — mutatott rá a Szent-Györgyi Albert Társaság társelnöke. Hozzátette, hogy az augusztus 21-i Partiumi Fiatal Orvosok Találkozójának célja kettős, hiszen egyrészt szeretnék, ha a fiatal orvosok megismerkednének egymással, másrészt hozzá kívánják segíteni őket, hogy jobban kiigazódjanak magában a rendszerben, ahova munkájuk révén kerültek. Augusztus 21-én, csütörtökön tehát várják az érintetteket a SZÁT székházába, a M. Viteazul utca 10. szám alá 16 órától, hogy egy kerekasztal-beszélgetés keretében ismerkedhessenek meg egymással. A meghívottak között szerepel Cseke Attila volt egészségügyi miniszter is.