×
2024. 04 20.
Szombat
Tivadar
2 °C
kevés felhő
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

Partnerségi nyilatkozatot írt alá a két egyházmegye

2012.07.22 - 17:00
Megosztás:
Partnerségi nyilatkozatot írt alá a két egyházmegye

Együttműködési nyilatkozatot írt alá az Innsbruck-i és a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye vasárnap. Közös kihívásunk, hogy az Úr Jézus Krisztust, mint testvérünket, közösen megvalljuk, és ezt továbbadjuk mindenkinek, fogalmazott az innsbrucki püspök.

Nm. Ft. Manfred Scheuer püspökkel az élen harmincegy fős küldöttség érkezett az Innsbruck-i Egyházmegyéből a Szatmári Római Katolikus Egyházmegyébe július 21-én, hogy megismerjék az itteniek valóságát és aláírjanak egy partnerségi nyilatkozatot.

A tulajdonképpeni partnerség a két egyházmegye között már a rendszerváltás után megkezdődött: elsősorban a Caritas vonalán, a segélyezések szintjén, de ezzel párhuzamosan épült pasztorális vonalon is. Nemrég megfogalmazódott ugyanakkor annak igénye, hogy nyilatkozatban is kimondják ezt a partnerséget, és mind diakóniai, mind pedig lelkipásztori vonalon egyre inkább közelítsék a meglátásokat, meginduljon egy intenzívebb tapasztalatcsere. A kölcsönös látogatásokon túl minden egyes pasztorális iroda szorosabbra igyekszik majd fűzni a kapcsolatot, és keresi a lehetőségeket közös programokhoz, tevékenységhez.

A vendégek szombat esti érkezése alkalmával tartott vacsorán Nm. Ft. Schönberger Jenő püspök visszaemlékezett a kapcsolatelvétel időszakára, az innsbruckiak zsinatban nyújtott segítségére. Elmondta, hogy nagyon sokat igyekeztek tanulni az Innsbruck-i Egyházmegyétől, mert egy méreteiben hasonló egyházmegyéről van szó, és úgy gondolták: ami ott jól működik, az nálunk is jól fog működni. Megköszönte ugyanakkor a támogatást, a Caritas szintjén történt tapasztalatcserét és a képzési lehetőségeket, amit az egyházmegyének nyújtottak. Nm. Ft. Manfred Scheuer ugyanitt emlékeztetett arra, hogy az együttműködés tulajdonképpen százhetven évvel ezelőttre nyúlik vissza, amikor Zams-ból az irgalmas nővérek egy bécsi, köztes megállóval Szatmárig jutottak. Elmondta, az elmúlt húsz évben a tapasztalatcsere elsősorban diakóniai vonalon működött, de most reméli, hogy a pasztorális területeken is sikerül élőbbé tenni a kapcsolatot.

Közös szentmise

Vasárnap délelőtt 11 órától Szatmárnémetiben a Székesegyházban került sor aztán arra a szentmisére, melyet a szatmári és innsbrucki püspök közösen mutatott be, és melynek keretében aláírták a partnerségi nyilatkozatot. A legszentebb áldozat bemutatásának elején Nm. Ft. Schönberger Jenő püspök szólalt meg, köszöntve az Innsbruck-i küldöttséget Manfred Scheuer püspökkel, az általános helynökkel, az őket elkísérő nővérekkel, a püspökségi munkatársakkal és azzal a fiatal csoporttal, amely velük együtt érkezett a Szatmári Egyházmegyébe.

A szentbeszédet Nm. Ft. Manfred Scheuer innsbrucki püspök mondta. Ebben kiemelte a nap jelentőségét: a két egyházmegye a közösen megélt barátságát és partnerségét ünnepeli. „Ez a partnerség hosszabb élettörténetű, még 1842-ben elkezdődött, amikor az irgalmas nővérek Zams-ból áttelepültek Szatmárra. 1990-ben, a változások után a Caritas vonalán épült tovább az együttműködés, amikor kölcsönösen megajándékoztuk egymást tudásunkkal, tapasztalatainkkal, lelkipásztori vonalon pedig évente két személyt fogadtunk Szatmárról Innsbruckban, ami számunkra is gazdagodást jelentett. Különösen öröm számomra, hogy ez a mostani találkozás nem csak a felső munkatársak szintjén történik, hanem például az ifjúság most tovább építheti azt a barátságot, amit a tavalyi, madridi ifjúsági világtalálkozó alkalmával megkezdett. Ez a találkozás nem csak adminisztratív szinten és papírformában merül ki, hanem ettől sokkal mélyebb. Ha Európa hitét nézzük, látjuk benne a szekularizált vonalat, ami elszomorító, de látnunk kell azokat a kezdeményezéseket is, amelyek mélységükben teljesednek ki. Közös kihívásunk, hogy az Úr Jézus Krisztust, mint testvérünket, közösen megvalljuk, és ezt továbbadjuk mindenkinek. Hitünknek a megvallása nem csak egy ideológiai, teoretikus dolog, hanem egy élő tanúságtétel. Közös feladatunk, hogy egymástól tanuljunk és hitünkről tanúságot tegyünk, megosszuk a közös meggyőződésünket, a reményünket és a jövőnket.”

A szentmise további részeiben, a felajánlás során a két püspök átvette a partnerség szimbólumait — a gyertyát, a pásztorbotot, a két egyházmegye címerét, valamint a kenyeret és a bort —, majd a legszentebb áldozat bemutatásának végén ünnepélyesen felolvasták a két nyelven megírt, „A remény útját építve” című együttműködési nyilatkozatot, aláírták azt, és meggyújtották a partnerség egyik szimbólumaként szereplő gyertyát.

Az Innsbruck-i Egyházmegye küldöttsége szerdáig marad a Szatmári Római Katolikus Egyházmegyében. Ez idő alatt megismerkednek az egyházmegye történetével, felépítésével és működésével, a különböző pasztorális irodák tapasztalatcserén vesznek részt, de a vendégek ellátogatnak különböző szerzetesrendekhez, plébániai- és lelkiségi közösségekhez, igyekeznek elmerülni a szatmári valóságban.