×
2024. 03 29.
Péntek
Auguszta
18 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

Pataki Csaba: „Ez a módszer soha nem jellemezte az RMDSZ-t”

2014.11.11 - 09:20
Megosztás:
Pataki Csaba: „Ez a módszer soha nem jellemezte az RMDSZ-t”

Mircea Govor PSD-elnök valótlanságokat állít, mi elhatárolódunk ezektől a dolgoktól, nyilatkozta portálunknak Pataki Csaba, az RMDSZ Szatmár megyei szervezetének elnöke azzal a botrányos hanganyaggal kapcsolatban, mely a Szociáldemokrata Párt Szatmár megyei szervezetének november 4-i ülését rögzíti.

 

Govor ebben azt mondja, hogy az RMDSZ-esekkel is sikerült megállapodnia, bár azt is egyértelművé teszi, hogy mivel nem bízik meg teljesen a szervezetben, az embereiket meg fogják figyelni, de azért közreműködésükkel érnék el azt, hogy a papok, hivatalnokok kellő mozgósítása nyomán választási győzelemhez juttassák — Szatmár megyében is — Victor Ponta miniszterelnököt, a baloldal államfőjelöltjét.

„Mi elhatárolódunk ezektől a dolgoktól, magában a beszélgetésben is egyik pillanatban úgy tűnik, hogy számít a támogatásunkra, a másik pillanatban pedig nem bízik bennünk, és megfigyeltet. Ettől az 50-es évekbeli pártsejteknek a működésére hasonlító stílustól mi teljesen elhatárolódunk” — fogalmazott Pataki Csaba. Az RMDSZ Szatmár megyei szervezetének elnöke elmondta, tárgyalnak szinte napi rendszerességgel minden politikai erővel, hisz Szatmáron a Szövetség ellenzékben vagy, rá vannak kényszerítve, hogy ha a közösségnek bármi gondja-baja van, akkor a jobb- és a baloldallal is egyeztessenek. Pataki szerint ezt jól mutatják az önkormányzati döntések is, hiszen volt ahol a baloldallal, volt ahol a jobboldallal szavaztak a szövetség tanácsosai. Az RMDSZ-elnök szerint a magyarság érdekeit kell képviselniük és nem fintoroghatnak, hogy kivel állnak szóba, kivel nem. „Nem jó dolog az, hogy minket használnak most ebben a kampányban — ami amúgy sem nevezhető kampánynak — és mi bekeveredtünk ebbe a sárdobálásba, de tudtunk nélkül van, vétlennek érezzük magunkat százszázalékosan, hisz nem használtuk soha azokat a módszereket, amikre itt hivatkoznak. Nem beszéltünk sem szervezeten belül, sem az egyházakkal ilyen típusú, a törvényesség határát súroló mozgósítási módszerekről, még akkor sem, amikor a mi jelöltünk indult, ez nem jellemzi, soha nem jellemezte az RMDSZ Szatmár megyei szervezetét, és ezután sem fogja. A másik pedig az, hogy eddig csak választások után voltunk hibásak mindenért, úgy tűnik, hogy ez egy különleges választás, most már választások előtt is mi vagyunk a hibásak mindenért. Ezt kikérjük magunknak, nekünk megvan a saját értékrendünk, nem lehet erőszakkal ránk tukmálni sem az egyik, sem a másik jelöltet. A mi szavazótáborunk eléggé érett, én bízom a szatmári emberekben, tudjuk azt is, hogy az első forduló után is azért nem kaptuk meg az elvárt szavazatot a jelöltünkre, mert ők már akkor határozott álláspontot képviseltek. Ha mi nem tiszteljük a saját választópolgárainkat, akkor nem várhatjuk el a tiszteletet a részükről sem, amikor ránk kell szavazniuk. Mások viszont nem tisztelnek semmit és senkit” — fogalmazott az ügy kapcsán Pataki Csaba.