Paulovics László grafikái
A doni áttörés 70. évfordulója alkalmából Szentendrén a Magyar Honvédség Altiszti Akadémiáján 2013. január 14-én kiállítás nyílt Paulovics László képzőművész „D.’43” című grafikáiból.
Paulovics László Szatmárnémetiből Szentendrére áttelepedett festő- és grafikusművész D.’43 című sorozata a 2. magyar hadsereg Don-kanyarnál elszenvedett tragédiáját idézik fel, illetve állítanak emléket az ott hősi halált halt több mint százezer magyar katonának. A húsznál is több grafikából álló sorozatot ezen a szentendrei kiállításon láthatta először egyben az alkotó és a közönség.
Az 1942 januárjában megalakult 2. magyar hadsereg létszáma, amelybe a tervek szerint az ország minden részéből hívtak be embereket, meghaladta a 200 ezer főt. A katonák sorsa 1942 telére válságossá vált. „megjött a tél, s a hurokban /szólt az ágyú egyre jobban”, írja Gellért Sándor A magyarok háborúja című sors-énekében. 1943. január 12-én Urivnál támadásba lendült a Vörös Hadsereg, majd tovább szélesítették a frontvonalat. 15-én már több helyen áttörték a védvonalat. Január 24-én a 2. magyar hadsereg megszűnt létezni.
A szovjet katonák és partizánok irgalmatlanul bántak a magyar katonákkal. Az elfogott tiszteket azonnal agyonlőtték a foglyok jelenlétében. Szabad rablás folyt a kiszolgáltatott rabok körében, mindenüket elvették. Nappal meneteltették, éjjel pedig fedetlen épületekben szállásolták el őket. Legtöbb embernek lefagyott a lába, keze, füle. A tetűinvázió is meghozta az ilyenkor elkerülhetetlen áldozatokat: a pestis- és tífuszjárványban ezrek haltak meg. A hadifogolylágerekben gallyakból készült, két oldalán nyitott barakkokban, szalmazsák és takaró nélkül aludtak az emberek. A napi 200 gramm kenyér nem volt elég a szervezet önfűtésének fenntartására sem. 150-200 halott naponta, ez volt egy-egy láger napi vesztesége. A hőmérő higanyszála ezekben a hetekben mínusz 15 és mínusz 42 Celsius-fok között mozgott. …„ugye fiúk csak annak jó/most, akit elvitt a golyó”, írja Gellért Sándor a Don-kanyari tragikus napokról. Erre a tragédiára emlékeztek Szentendrén a Paulovics László grafikáiból készült tárlat alkalmával.
Dr. Hende Csaba, Magyarország honvédelmi minisztere, a kiállítás fővédnöke megnyitóbeszédében elmondta, hogy „az emlékezésben is átélhetjük, hogy valóban összetartozunk”. Különösen időszerű gondolat a honvédelmi miniszteré, hiszen tudjuk, hogy a 2. hadsereg katonáit az ország legkülönbözőbb tájairól gyűjtötték össze. Az áldozatok között dunántúliak éppen úgy voltak, mint erdélyiek, felvidékiek vagy délvidékiek.
Hende Csaba honvédelmi miniszternek a jelenléte ezen az eseményen világosan illusztrálja az Orbán-kormány nemzetegyesítő politikáját, hogy befogadja a régi kommunisták által megtagadott, majd 2004 decemberében kitagadott magyarság hősi halottait éppen úgy, mint bármelyik élő vagy halott magyart. Dsida Jenő gyönyörűen megfogalmazott sorai illenek ide: „Ti eztán születők s ti porlócsontú ősök,/ ti réghalott regösök, ti vértanúk, ti hősök/üljetek mellém!”
A kultúra az egyik hatékony eszköz, amivel az egész nemzet emlékezik a 2. hadsereg elesett hőseire. A miniszter mellett a honvédelmi minisztériumot Isaszegi János vezérőrnagy és Orosz Zoltán, a Honvéd Vezérkar főnök-helyettese képviselte.
Kántor Lajos Széchenyi-díjas kolozsvári műkritikus évek óta foglalkozik Paulovics Lászlónak a D.’43-as grafika-sorozatával. „A sors kiszámíthatatlan kegyetlen voltát talán ezeknél maibb, «rendetlen» vonalhálójukkal ezredvégibb hangulatot árasztó D.’43-asai a II. világháború Don-kanyari történései fölé emelkednek, és már nem csupán egyes katonáknak, egy hadseregnek a pusztulásáról beszélnek (mint a szabályos keresztek grafikai kompozíciói), hanem az értelem, egy egész kultúra haláláról, felbomlásáról is.” A szentendrei kiállítás megnyitója alkalmával Kántor Lajos hangsúlyozta: „Időszemléletének (már mint a Paulovics időszemléletének) alakító eleme a magyar történelem és a magyar kultúra.” Ez a két eszköz pedig újból aláhúzza és megerősíti a művésznek a nemzet egységébe vetett hitét. Tovább boncolgatva a D’43 üzenetét, ugyancsak Kántor Lajos egyik írásából idézünk „… a felismerhető emberi jelek (keresztek, írott feljegyzések) lefedése, «összevissza» vastagabban-vékonyabban meghúzott, halványabb vagy folt-hatássá súlyosbodó vonalakkal, ákombákomokkal, az apokalipszis érzetét kelti.”
Valóban, Paulovics Lászlónak ezeken a grafikáin nem háborús jelenetekkel, nem a végtelen szenvedésre ítélt honvédekkel, csonkákkal, pestises emberekkel találkozunk, nem az öncélú művészi bravúroskodások szín- és fényjátékaival, nem a napfény bizarr játékaival a hófödte végtelen mezőn. Nem, itt a tragikus végeredményen is túl a tragikus véggel találkozunk, amit már csak a megváltás emelhet ki a történelem véres poklaiból.
Csirák Csaba
