Példaértékű a nagykárolyi vendégfogadás
Utoljára módositva: 2019-06-13 12:21:19

Igazán megható pillanatokat élhettek át azok, akik részt vettek vasárnap, illetve hétfő este a csíksomlyói búcsúról érkező zarándokvonatok nagykárolyi fogadásán.

Sok százan voltak jelen az alkalmakon, amelyeken üdítővel, harapnivalóval, muzsikaszóval és ami talán még fontosabb, szeretettel fogadták a zarándokokat. Jelen volt Kovács Jenő nagykárolyi polgármester is, aki ekként nyilatkozott: „Felemelő érzés volt vasárnap és hétfő délután ott lenni annyi ember között az állomáson. Nagy szeretettel fogadtuk a két vonat utasait, akik megálltak városunkban. Szeretném megköszönni először is a károlyiaknak, hogy kijöttek. Immár a nyolcadik alkalommal mutattunk példát. Buzdítok is mindenkit, hogy mindben évben menjünk ki, mert hiszen pozitív töltést kaptam én is és gondolom mindenki, aki ott volt, átélhette azokat a pillanatokat. Köszönöm továbbá Mold Mariusnak a szervezőmunkát, amit végzett. Talán megemlíthetjük az anyagi áldozatvállalását is. És persze azoknak is, akik mindehhez hozzájárultak. Egészséget kívánok Mariusnak, és azt mondom, hogy sokan példát vehetünk arról, amit Marius mint lokálpatrióta végez városunkban. Persze mondhatják egyesek, hogy van nekik miből, de másnak is van, de nem teszi azt, amit Marius” — nyilatkozta Nagykároly elöljárója.

A nagykárolyi önkormányzat egyébként levelet kapott a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. határon túli támogatásokkal foglalkozó igazgatóságától is. Ebből idézünk csak az érdekesség kedvéért: „Tisztelt Polgármester úr!

Kérem, engedje meg, hogy a Székely Gyors – Csíksomlyó expressz Össznemzeti Zarándokvonat valamennyi utasa nevében megköszönjem a nagykárolyi polgároknak azt a kivételes vendégszeretetet és fogadtatást, amellyel hétfő este találkoztunk. De talán ami ennél is fontosabb, a nemzeti összetartozás valódi érzésével ajándékoztak meg minket.

Kérem a Jóistent, hogy sokáig tartsa meg Nagykároly polgárait ilyen szép, összetartó, egymásra és a környezetükre odafigyelő közösségnek, hogy még sok szép ünnepet megérhessünk közösen.

Mindennapi munkájához jó egészséget és kitartást kívánok.”

Ezen a köszönetnyilvánításon kívül számtalan egyéb is érkezett, szerte a nagyvilágban elismerően szóltak a nagykárolyiakról, a vendégfogadásukról.

 

 

Megyeri Tamás Róbert

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
Szolgáltatás
Szállítás, költöztetés. Tel.: 0725353499.
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Szoktál fesztiválokra járni?
Igen, mert ott baráti társasággal bulizhatunk.
Nem, legfennebb néhány koncertre látogatok csak ki a barátokkal.
Már év elején megtervezzük, hogy milyen fesztiválokon veszünk részt.
Jobban szeretem a családi programokat.
Fesztiválok helyett a pihenést helyezem előtérbe.
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. június 20.)


    KONYHA
    Hozzávalók   25 dkg szikkadt fehér kenyér olívaolaj 25 dkg koktél paradicsom só 1 tk morzsolt lestyán 1 tk ...