×
2024. 04 19.
Péntek
Emma
12 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

Példaértékű összefogás Szatmáron

2013.05.01 - 09:15
Megosztás:
Példaértékű összefogás Szatmáron

Vasárnap jótékonysági előadás keretében játszották a Ludas Matyi Szatmárban című darabot — 6389 lej gyűlt össze a Reménysugár programban részt vevő daganatos gyerekek javára.

 

„Régi hagyomány, hogy az értelmiségi ember nemcsak munkahelyén értelmiségi, hanem a magánéletben is. Azt gondolom, ez a mentalitás különösképpen igaz a színházra, ahol a színpadon túl a közösségben is jelen kell legyen a színész. Ezért gondoltuk úgy, hogy a tavalyi év hagyományához híven idén is jótékonysági előadást szervezünk a Hans Lindner Alapítvány Reménysugár programja számára. Vasárnap délután ettől az ötlettől vezérelve mutattuk be A Ludas Matyi Szatmárban című produkciót — telt ház előtt. A társulat színészei nemcsak jótékonysági előadásokkal támogatják a beteg gyerekeket, hanem időnként ellátogatnak a kórházba is, és ott vidám jelenetekkel igyekeznek elviselhetővé tenni a szenvedésüket. Ezt a hagyományt a jövőben is szeretnénk folytatni” — számolt be Bessenyei István társulatigazgató. Stier Péter gazdasági igazgató elmondta, zsúfolt, de élményekkel teli hétvégén van túl. Szombaton zsűrizett a Vidám Versek Versmondó Versenyén, ahol öröm volt látni, mennyire boldogak tudnak lenni a gyermekek az elismerő oklevél kézbevételekor. „Az én életemben az okozott örömet, hogy lányom szombaton volt egy hónapos. Ilyen érzelmileg túlfűtött nap után jó élmény volt belépni a színházba vasárnap, mely zsúfolásig tele volt. Remélem, hogy azoknak a gyerekeknek az arcára, akik az előadás kedvezményezettjei, ugyanolyan mosolyt tudunk csalni, amilyet a versmondó verseny résztvevőinek arcán láttam” — fogalmazott Stier, aki ugyanakkor elmondta, hogy az előadáson 365-en voltak jelen, és a jegyárakból 5089 lej folyt be.

Gyógyszereket vásárolnak

Koczinger Tibor, a Hans Lindner Alapítvány igazgatója elmondta, hogy a jótékonysági előadás idején a színház előterébe kihelyezett perselybe adományokból újabb 1300 lej gyűlt össze. „A jótékonysági előadás során befolyt pénzösszeget gyógyszerek beszerzésére fordítjuk majd. Az elmúlt évben 20 ezer eurót fordítottunk onkológiai gyógyszerek vásárlására, mivel orvossághiány volt. Az idei év előrejelzései alapján, úgy tűnik, ebben az évben is hasonló értékben kell majd gyógyszereket vásároljunk a daganatos gyerekeknek. Mi nem a felelősöket keressük, megoldást próbálunk találni a felmerülő problémákra. A gyógyszerek vásárlása mellett természetesen ebben az évben is szeretnénk a daganatos gyermekeket szüleikkel és testvéreikkel együtt nyári táborba vinni. Nem szabad ugyanis elfelejteni, hogy a gyógyuláshoz az élmények, gyógyszerek és a család szükséges. A Reménysugár program 11 éve két anyuka kezdeményezésére alakult meg. Az első rendezvényünk egy jótékonysági est volt, melyet szintén az Északi Színházban szerveztünk meg. Azóta egyre bizonyosabbá vált, hogy nagy szükség van az intézmények közötti együttműködésre, illetve a civil társadalom támogatására. A vasárnapi szuperprodukciót követően csak köszönő szavakkal tudom illetni mind a szatmáriakat, mind a színházi társulatot, akik 11 éve mindig mellettünk álltak, és mindig segítettek, amikor szükségünk volt rá” — mondta Koczinger. Az igazgató kihangsúlyozta, hogy az országban Szatmár mellett Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Temesváron, Bukarestben működik a daganatos gyerekek kezelését támogató alapítvány. Minden országos találkozón kihangsúlyozzák a szatmáriak példaértékű segítőkészségét.

Reménysugár program

Szatmár megyéből jelenleg 27 családdal áll kapcsolatban a Reménysugár program, de összesen 45 családdal foglalkoznak. A Hans Lindner Alapítvány Reménysugár programja a hiánygyógyszerek beszerzésére, a beteg gyerekek szakszerű gyógyellátáshoz való hozzásegítésére, a klinikán töltött időszak körülményeinek emberhez méltó fejlesztésére, a nehézségekkel küzdő családok teljes és érző pártfogolására, illetve az élményterápiás családtáborok, kirándulások és események szervezésére szakosodott.