×
2024. 04 19.
Péntek
Emma
11 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Sport

Pénteken is játszik a VSK kosárlabdacsapata

2017.04.11 - 20:35
Megosztás:
Pénteken is játszik a VSK kosárlabdacsapata

Elszalasztotta a lehetőséget a Szatmárnémeti VSK női kosárlabdacsapata, hogy két meccs után eldöntse a továbbjutást a Nemzeti Liga helyosztójának utolsó előtti körében. 

Jose Araujo vezetőedző tanítványait – a hazai siker után – egy győzelem választotta el a továbbjutástól, azonban kedd este az Aradi ICIM kihasználta a hazai pálya előnyét, és egy ponttal verni tudta a VSK-t. A Chastity Reed, Oláh Andrea, Laza Enikő, Kristina Baltic, Matea Tavic felállásban kezdő szatmári alakulat kissé nehezen hangolódott rá a meccsre, így 9–2-es állásnál Araujo kénytelen volt az 5. percben taktikai megbeszélésre hívni a lányokat. Ennek egy három perces 2–8-as sorozat lett az eredménye (11–10), az egy pontos hátrányt pedig az első negyed végéig sikerült tartani (15–14). A két perces pihenő mindkét csapat lendületét elvágta, hiszen rengeteg hibával játszott mindkét együttes. Annyi különbséggel, hogy három perc alatt Cristina Zidarunak egy dupla, Jovana Pasicnak pedig egy tripla dobása beakadt (20–14), ezért úgy tűnt, hogy a VSK ismét elaludta a negyed elejét. Két perccel később viszont Reed egyenlített, majd Tavic pontjaival először vette át a vezetést a VSK (22–24). Fordult a helyzet, hiszen a 19. percig a szatmáriak tudtak hat pontot tenni a két csapat közé (24–30). De ez az előny hamar elapadt, és a folytatásban nagyon szoros maradt az eredmény. Mindkét csapat vezetett rövidebb ideig három, legtöbb négy pont különbséggel, de az előnyt nem tudták megőrizni. Úgy tűnt, hogy az utolsó két percben a VSK már nem engedi ki a kezéből az vezetést, ráadásul 20 másodperccel a vége előtt még 60–62-re vezetett a vendégcsapat. Morgan Stroman keze megremegett a szabaddobásnál (61–62), viszont a szatmári támadást Flavia Ferenczi elrontotta, Alina Crăciun pedig faulttal állította meg az aradi kontrát. Az utolsó másodpercben Stroman már nem hibázott, így az ICIM péntekre halasztotta a továbbjutás kérdését.

A két győzelemig tartó párharc győztese az 5. helyért, a vesztes pedig a 7. helyért küzd majd a bajnokság záró körében.

Nemzeti Liga, rájátszás, az 5. helyért, 2. mérkőzés

Aradi ICIM – Szatmárnémeti VSK 63–62 (15:14, 11:16, 14:12, 23:20). Összetettben: 1–1. A 3 mérkőzés pénteken 18 órától a Both Katalin Sportteremben.

ICIM (pontok száma/lepattanók/gólpasszok): Pasic (5/5/0), Nagy (7/3/0), McGuire (10/5/1), Stroman (23/2/2), Hadzovic (7/2/3), Mercea, Karakasevic (4/3/1), Zidaru (7/1/0). Vezetőedző: Bogdan Bulj.

VSK (pontok száma/lepattanók/gólpasszok): Reed (24/8/3), Oláh (0/1/0), Laza (4/3/3), Baltic (10/4/0), Tavic (15/5/2), Szmutku, Ferenczi (5/4/1), Crăciun (4/1/2), Canty (0/2/4). Vezetőedző: Jose Araujo.

A másik ágon

CSBT Alexandria – Galaci Phoenix 93–83 (összetettben: 1–1).

Elődöntő

CSM Târgoviște – Kolozsvári U 62–90 (összetettben: 0–2).