×
2024. 04 20.
Szombat
Tivadar
4 °C
kevés felhő
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Vidék

Pénz kellene az iskolának

2014.06.19 - 13:54
Megosztás:
Pénz kellene az iskolának

A diák-utánpótlással nem lesz gond jövőre Egriben, azonban égető szükségük volna ingatlanra.

 

Sikeresen zárta a tanévet az egri Csűry Bálint Általános Iskola, ahol ma tartják az évzáró ünnepséget a helyi református templomban. Amint Szigeti Enikő igazgatótól megtudtuk, lesz elég gyerek ősztől ahhoz, hogy elkerüljék az osztály-összevonást, bár nem jött jól nekik, hogy a kötelező diáklétszámot 10-ről megemelték 12-re, mert egy-egy osztályban épp, hogy elérik a minimumot. Egyelőre talán nem is gond, hogy nincs túl sok gyerek egy-egy évfolyamon, mivel így is szűkösen vannak: a régi iskolán végzett munkálatokat mind a mai napig nem sikerült befejezni, így a diákok jelenleg az önkormányzati székházban tanulnak két váltásban. Az óvodásokkal együtt 165 gyereket oktatnak az intézményben, ahol — helyhiány miatt — délelőtt az alsó tagozatosokat, délután pedig a felsősöket tanítják. Szigeti Enikő lapunk érdeklődésére elmondta: a régi iskola épületén 2008-ban egy kormányprogram keretében bővítési és felújítási munkákba kezdtek, azonban az anyagi keret állítólag kimerült, így nem sikerült befejezni azt. Becslések szerint egymillió lejbe került volna az ingatlan tatarozása, valamint egy emelet építése, ebből azonban mindössze 750 ezer lej érkezett meg. Mint megtudtuk, ígéreteket kaptak támogatásra, azonban egyelőre semmi konkrétum nincs. Szigeti Enikő szerint a községi önkormányzat próbált pályázati úton pénzt szerezni, azonban egyelőre nem tudni, hogy nyer-e a projektjük vagy sem. Az idő azonban sürgeti őket, mivel az önkormányzat székházát — ahol jelenleg folyik az oktatás — szintén tatarozni kívánják, ezért hamarosan ki kell költözniük mostani épületükből. Ezektől a problémáktól eltekintve nincsenek gondjaik — az igazgató szerint a februári próbavizsga-eredmények birtokában bizakodva tekintenek a nyolcadikosok képességvizsgája elé, akik közül négyen szakmunkásképzőben, tízen pedig szaklíceumban vagy elméleti líceumban kívánnak továbbtanulni.

Babos Krisztina