×
2024. 05 08.
Szerda
Mihály
16 °C
erős felhőzet
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.63 RON
100HUF = 1.28 RON
Vidék

Pénzhiánnyal küzd az Oikodomos

2018.11.02 - 15:02
Megosztás:
Pénzhiánnyal küzd az Oikodomos

A szilágylelei Oikodomos Keresztyén Alapítvány közel száz rászoruló gyerek és idős ember anyagi gondjain próbál segíteni, de egy ideje maga is pénzügyi nehézségekkel küzd, ennek elhárítására keresik a megoldást, mondta Nagy Sándor, az alapítvány elnöke.

1994-ben Szilágylelére látogatott egy holland csoport, amelynek tagjai átutazóban voltak, a székelyföldi Hétfaluba akartak eljutni, s itt álltak meg pihenni. Nagy Sándor református lelkipásztor fogadta őket egy éjszakára. Beszélgettek az élet dolgairól, Nagy Sándor kezdő lelkipásztorként elmondta, hogy mit akar tenni a gyülekezetben. Amikor újra eljöttek, létrehozták az Oikodomos Keresztyén Alapítványt, Hollandiában pedig egy párhuzamos alapítványt, amelynek neve Stichting Lele Barátai, s azzal foglalkozik, hogy előteremti a pénzt a lelei alapítvány működtetésére, jótékonysági esteket szervez és más forrásokat használ ki. Amikor elhatározták, hogy a nehéz szociális helyzetben lévő gyerekeket és időseket fogják segíteni, mindenki kapott egy keresztapát. A holland barátok nagyon komolyan veszik a vallást, ezzel együtt az adakozást és a missziót is. Nagyon sok pénzt gyűjtenek össze, és segítik a rászorulókat. Kezdetekkor csak a reformátusok kaptak segítséget, egy ideje viszont vallási hovatartozástól függetlenül segítik azokat, akik nehéz körülmények között élnek. Szilágycsehben huszonöt idős embernek szállítanak meleg ételt, de támogatásban részesülnek többen Hadadgyőrtelekről, Szilágyleléből, Hadadnádasdról, Bogdándról, Szilágyszérről, Szilágykorondról és Dobráról.

Nagy Sándor elmondta, hogy kezdetben nagyon sokan nem voltak hajlandóak elfogadni a segítséget, mert megalázónak tartották azt, ma már kérvényt nyújtanak be, és elbírálják, hogy kik minősülnek jogosultaknak. Nagyon sok fiatal elhagyta az országot, a szüleik és a nagyszüleik pedig itt maradtak egyedül. Három éve beindult a házi gondozás, ötvenöt személy részesül ilyen jellegű ellátásban. Az alapítvány működtetéséhez eddig a hollandok ötvenöt százalékban járultak hozzá, negyvenöt százalékot pedig a Szatmár Megyei Tanács biztosított. Egy ideje mindkét oldalon nehézségek adódtak. A hollandok kezdenek kiöregedni, nem könnyű számukra összegyűjteni a pénzt. A megyénél olyan problémák adódnak, hogy mivel az országnak nem készül el időben a költségvetése, a megye nem tudja leosztani a pénzt, így sokszor öt-hat hónapig nem kap pénzt az alapítvány. Tizenegy alkalmazott látja el a feladatokat, nekik fizetést kell adni. Az ellátottakkal pedig szerződést kell aláírni, nem lehet azt mondani, hogy hónapokig nincs ebéd és betegellátás, mert a megye nem osztotta le a költségvetést. Jelenleg úgy áll a helyzet, hogy a jövő év első felében havi ezerötszáz euróval kevesebb áll majd az alapítvány rendelkezésére.

Nagy Sándor kiemelte: mindenki abban reménykedett, hogy Románia huszonöt év alatt odafejlődik, hogy az állam örülni fog az ilyen kezdeményezéseknek, hiszen tehertől szabadul meg. Mivel idős emberek megszokták, hogy megkapják az ellátást, nem lenne jó, ha be kellene jelenteni, hogy az pénzhiány miatt megszűnik. A megyei tanács átutalhatná néhány hónap késéssel a pénzt, de a pénzügyi törvények értelmében azt utólagosan nem lehet elszámolni, sőt, egy hónappal korábban el kell készíteni a költségvetési tervet ahhoz, hogy az elszámolható legyen — magyarázta Nagy Sándor.

 

Elek György