×
2024. 03 28.
Csütörtök
Gedeon, Johanna
17 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Nagykároly

Pénzt szán Nagykároly a valós integrációra

2019.02.13 - 10:01
Megosztás:
Pénzt szán Nagykároly a valós integrációra

Nagykárolyi tanácstagok egy bizottsága ellenőrzi majd, hogy a kórház vezetősége elegendő orvosságot szerez-e be, ugyanis úgy tudják, olykor a betegek vásárolják meg az egyes tablettákat.

A kedden megtartott rendes havi közgyűlésen a helyhatóság döntéshozói egyöntetűen megszavazták, hogy pénzt különítsenek el a hátrányos helyzetű gyerekek délutáni foglalkoztatására.

Egész pontosan három határozat foglalkozott az 1-es Számú Általános Iskolában zajló felzárkóztatási kezdeményezéssel. Ennek keretében délutáni foglalkozásokat tartanak, és napi két étkezést is biztosítanak a gyerekeknek. Minderre 50 000 lejt különített el a tanácsülés keretében a testület, amely összeget a Pro Şcoală 1 elnevezésű alapítványnak utalnak át. A pénzből a tanerők munkaidőn túli tevékenységének ellentételezését, azaz bérezését fedezik. Mint ismeretes, a helyhatóság ezenkívül biztosítja a tanulók étkeztetését is — tulajdonképpen így érik el, hogy a hátrányos körülmények között élő gyerekek ott is maradjanak ezeken a foglalkozásokon.

Egy másik határozat keretében arról döntött a testület, hogy a továbbiakban nem fedezi a városban tevékenykedő orvosok albérleti és utazási költségeit. (Előbbi esetben az érvényben lévő szerződések lejárta után, míg az ingázás esetében legtovább ebben a hónapban térítik meg a négy orvos ilyen jellegű költségét.) Kovács Jenő polgármester szót kért a döntés meghozatala előtt. Kifejtette, hogy a tanács annak idején azért döntött az ilyen jellegű kedvezmény biztosítása mellett, mert nagyon alacsonyak voltak a bérek. Időközben azonban jelentősen növekedett az orvosok fizetése, értelmezése szerint ennek szellemében már nem elvárható a helyhatóság támogatása.

A tavalyi esztendő költségvetésének végrehajtásáról is szó volt. Ennek kapcsán újfent ellentétek bontakoztak ki — az egyszemélyesre zsugorodott „ellenzék” szerint éppen csak az önfenntartásra fordított pénzt a helyhatóság, nem pedig a befektetésekre. Az egyetlen ellenszavazat ellenére a tanács jóváhagyta a büdzsévégrehajtási beszámolót. Így tett a kórház esetében is, igaz, ott jelezte pár tanácstag, hogy szükségesnek tartják konzultálni az egészségügyi intézmény vezetőségével. Mint egyikük kifejtette, a városban az a szóbeszéd járja, hogy a betegeknek maguknak kell beszerezniük a gyógyszereket, ellenben ők mint a kórház fenntartói látják, hogy lenne anyagi fedezete a vezetőségnek arra, hogy elegendő orvosságot szerezzen be. A közeljövőben személyesen kívánnak mindennek utánajárni — tudatták.

 

 

Megyeri Tamás Róbert