×
2024. 04 20.
Szombat
Tivadar
15 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

Pert veszített a várossal és a Florisallal szemben

2019.07.01 - 14:11
Megosztás:
Pert veszített a várossal és a Florisallal szemben

Évek óta rendszeres látogatója a szatmárnémeti tanácsüléseknek Szolomájer Gusztáv, aki állampolgári jogával élve jellemzően fel is szólal a tanácsosok előtt, és rendszerint ezek döntését, illetve az olyan, közszolgáltatásokat nyújtó cégek munkáját és árképzését bírálja, amilyen a Florisal, a Transurban vagy az Apaserv. Amikor 2017-ben bevezették Szatmárnémetiben, hogy többletet kell fizetni a szemét után, mert nem gyűjtünk eleget szelektíven, Szolomájer perelt is amiatt, hogy ezt az illetéket a lakosságra hárították a tanácsosok, és nem a Florisallal fizettették meg. Akkor nyert, a bírósági döntést megelőzően kifizetett összegeket jóvá is kellett írnia a szemétszállítónak, de következő évre egyértelműsítették a vonatkozó törvényt, miszerint sajnos tényleg a lakosságnak kell megfizetnie ezt az összeget. Úgyhogy tiszavirág-életű volt az emberek számára kedvező döntés, mert a törvénymódosítást követően már jogszerűen terhelte az emberekre a többletet a Florisal. Ezt a pert két évvel ezelőtt a városi tanács és a polgármesteri hivatal Szatmárnémetiben elveszítette, ami miatt fellebbezett, de ennek nem adott helyt a nagyváradi fellebbviteli bíróság.

 

Vesztes ügyek

 

Időközben újabb eljárásokat indított a jól dokumentált nyugdíjas a városi tanács és a polgármesteri hivatal ellen, hasonló közszolgáltatásokkal kapcsolatos ügyekben; a szeméttelep-üzemeltetéssel kapcsolatban még az annak fenntartásával megbízott megyei tanácsot is beperelte 2017-ben.

Szatmárnémetit nem csak a közszolgáltatásokkal kapcsolatos döntései miatt perelte Szolomájer, hanem azért is, amiért 2017 végén a városi testület működésének új szabályzatát fogadták el a tanácsosok, mivel úgy érezte, azért tették ezt, hogy megnehezítsék, hogy nyilvános felszólalási jogot kapjon a plénum előtt. Ezt a pert Szolomájer elveszítette.

És mintha ezzel a jogi aktussal balszerencsés szériája kezdődött volna a szatmárnémeti lakosnak: két hónappal ezelőtt megint elmarasztalták egy várossal szemben indított eljárásban, amelyiknek megint a Florisal volt a tárgya. Itt viszont már komoly ellenfélre akadt Szolomájer, mert az eljárásba érintett félként beékelődött a Florisal is, és egy nagymenő kolozsvári ügyvédi iroda kíséretében keresztülgyalogolt a felperesen. Az utóbbi két tanácsülésen szerepelt Szolomájer Gusztáv mint civil felszólaló, de megjelenni nem jelent meg az ülésen.

 

Vélemények a tanácsban

 

Hogy ennek a legutóbbi eljárásnak mi volt a tárgya, azt sajnos még nem sikerült megtudnunk; említve volt ugyan az eset a legutóbbi tanácsülésen, de csak érintőlegesen, a lapunk által megkeresett felperes pedig egyelőre nem akart nyilatkozni az ügyben. Szolomájer azt mondta, a napokban jár le a fellebbezési határidő, és bár nem túl elszánt a fellebbezést illetően, de amíg a határidő le nem jár, nem állna a nyilvánosság elé az üggyel. Amit viszont a tanácsosok mondtak Szolomájert és peres ügyeit illetően, az eléggé megoszló véleményeket takar. Nem tudtak például zöld ágra vergődni a tanácsosok abban, hogy a lakosság érdekeit szolgáló polgárról van-e szó Szolomájer Gusztáv személyében, vagy csak egy ráérő nyugdíjas ő, aki tanácsi határozatokat meg országos törvényeket olvasgat, működési engedélyeket tanulmányoz, és Don Quijoteként harcol a szélmalmok ellen úgy, hogy közben sértegeti a testület tagjait meg a közszolgáltatást nyújtó cégek döntéshozóit, vezetőit. Egyes tanácsosok úgy látják, hogy van közéleti vonzata és haszna annak, amit Szolomájer csinál, más tanácsosok és a polgármester szerint a városi testület tagjai azok, akik a köz javát szolgálják döntéseik által, Szolomájer csak egy kívülálló, aki kekeckedik.

Ebben a legutóbbi ügyben, amelyiknek a tárgya még nem ismert, de megint egy városi tanácsi döntés felfüggesztéséről lehet szó, óriási vérveszteséget szenvedett felperesként Szolomájer Gusztáv, minden bizonnyal ezért rukkolt hátrább az agarakkal, ezért nem szólal fel a tanácsüléseken. A nem jogerős, május 14-én Szatmárnémetiben kihirdetett döntés értelmében Szolomájer összesen 16,4 ezer lejt kell kifizessen ügyvédi tiszteletdíj gyanánt egyrészt a Florisalnak perköltségként, másrészt a kolozsvári, patinás ügyvédi iroda számára.