Petőfi és Júlia Szatmár megyében

Petőfi Sándor és Szendrey Júlia megismerkedésének és házasságkötésének története Nagykárolyhoz és Erdődhöz fűződik. Bár számos irodalomtörténész foglalkozott az 1846. szeptember 8. és 1847. szeptember 8. közötti időszakkal, a valós kép még mindig nem teljes.

A nagykárolyi Szarvas fogadóval szemben lévő Térey-ház ablakából Júlia szemügyre vette Petőfit. Az igazi megismerkedés, a személyes találkozás a megyegyűlést követő napon történt meg a Szarvas vendéglőben szervezett bálon. Petőfi, miután először találkozott Júliával, megírta hozzá az első versét, melynek címe: Júliához. Ezután rövid időre elváltak egymástól. Júlia hazatért Erdődre, Petőfi felkereste szatmárnémeti barátját, Pap Endrét. Júlia dicsekedett, hogy látta Petőfit, be is mutatták neki, és igen jól mulattak együtt. Petőfi 1946. szeptember 19-én Riskó Ignáccal Erdődön meglátogatta Júliát. A család igen szívélyes fogadtatásban részesítette a költőt, de mint háztűznézőt nem vették komolyan. Júliának Petőfi jelenléte kellemesnek látszott, társaságában jól érezte magát, de sem erősebb hajlamot nem árult el a költő iránt, sem olyan magaviseletet nem mutatott, ami Petőfit határozott reményekre jogosította volna. Petőfi az ő egyenes és határozott jellemével nem maradhatott soká ilyen kétes állapotban, és végleges választ követelt a lánytól arra a kérdésre, hogy akar-e a felesége lenni vagy sem. A válasz az volt, hogy nem. Ezt olyan hangon adták tudtára, hogy Petőfi végleges elutasításnak nem vehette. Ugyanaz történt egy későbbi látogatás alkalmával is, amikor Júlia azt mondta Petőfinek, hogy tisztelni, becsülni tudja, de felesége nem lesz. A hangsúly, mellyel ezt a látszólag határozottan elutasító választ adta, Petőfit nem fosztotta meg a reménytől. E találkozás után mindenki úgy gondolta, hogy Júlia nem szereti Petőfit. De lélekben már együtt voltak. Petőfi számára kezdettől mély sodrású ez a szerelem. Minden eddigi szerelemtől különbözőnek érzi. Ami addig költői ábránd volt, az most egyszerre vad ár, féket nem ismerő szenvedély. Addig inkább a szerelem vágya ihlette vallomásra, most a szerelem kínja-öröme. Júlia nem lobbant ugyan lángra, nem veszítette el a fejét, érzelmeit racionális érvekkel próbálta fegyelmezni, de a kísérő vonzalomtól nem tudott — nem akart — szabadulni. 1846. szeptember 29-én így írt naplójába: „Oh, csak tudnám őt úgy szeretni, mint amennyire szerettetni érdemel, mintha akkor kell majd éreznem, mi a szerelem, midőn már egy más leány fogja a szenvedélyes szavak édes mérgét lelkébe szívhatni, s én csak mint a halvány múltnak csekély emléke fogok lelke előtt állhatni, melyet lassanként a feledés mindig sűrűbb fátyla fog végképp eltakarni.” Petőfi egyre határozottabb lett: levélben kérte meg Júliát. A lányát féltő apa nem lelkesedett a levél olvastán. Azt tanácsolta, várjanak még egy évet. Petőfi tudta, hogy Szendrey a kapcsolat megszakadásának, a két fiatal eltávolodásának reményében szabta ezt a határidőt. A gazdatiszt nem tartott biztos egzisztenciának egy költőt. A két fiatal levelezését megengedte, de megtiltotta Petőfinek, hogy kijárjon Erdődre. Október 10-én Petőfi mégis Erdődre utazott, összeveszett Szendreyékkel és Júliával is. Amikor távozott, Júlia kendőjét lobogtatta. Petőfi búcsúzáskor elmondta Júliának, hogy mielőtt elutazik Szatmárról, búcsúlátogatást tesz Téreyéknél. Júlia megjegyezte a napot, és úgy rendezte a dolgot, hogy akkor látogassák meg ők is Téreyéket. Petőfi kapcsolatuk múltjáról írt, Júlia azon töprengett, mi lesz ezután. Petőfi Szatmárra, majd Nagybányára, onnan Koltóra utazott A „véres napok” kísértették képzeletét. A nagy változásokat sejtő, azokra készülő, bennük részt venni óhajtó forradalmár szólalt meg. Koltóról Pest felé útba ejtette Debrecent, ahol arról értesült, hogy Júlia férjhez megy. Petőfi erre megkérte Prielle Kornélia kezét, de a jegyesség nem tartott soká. 1847. március 15-én, Petőfi arcképével díszítve jelent meg összes költeményeit tartalmazó kötete, melyet Térey Máriával házassági jókívánságként küldött el Júliának. Az Életképek január 16-i számában jelent meg a Reszket a bokor, mert... című verse. Miután elolvasta, Júlia levelet írt Petőfinek. A levél két szóból állt: „1000-szer — Júlia”. Petőfi a Kit feledni vágytam… című versével válaszolt. Szendrey Ignác mindent megtett, hogy távol tartsa lányát Petőfitől. Újabb leánykérői útja sem járt sikerrel. Szendrey nemes vita után nemet mondott, mert lányát nem ilyen embernek, nem poétának nevelte. Júlia így írt naplójában: „Annyit szenvedtem 11 napig, mennyit még soha életemben”. Petőfi újra Erdődre ment. Újra megkérte Júlia kezét, aki a szülői akarattal dacolva igent mondott. Szeptember 8-ára, megismerkedésük évfordulójára tűzték ki az esküvőt. Júliának volt bátorsága dönteni. Nem egyszerűen szerelme és szülei között kellett választania. A szülők mellett a vidéki élet várta, Petőfi mellett a regényes élet és a dicsőség is. 1847. augusztus 5-én megtörtént az eljegyzés. Szendrey Ignác még mindig remélte, hogy történik valami, és nem kerül sor az esküvőre. Közben hamis hírekkel, rágalmazó levelekkel kísérli meg elidegeníteni lányát a nem óhajtott vőlegénytől. Szeptember 8-án, az erdődi várkápolna oltáránál fogadtak örök hűséget egymásnak. Az esküvőről így írt Sas Károly: „Az esküvő kora reggel volt; az azt követő reggeli után az ifjú pár rögtön összepodgyászolt, s kocsin megindultak Koltóra, hol tudvalevőleg gr. Teleki Sándor átengedte nekik kastélyát a mézes hetek eltöltésére”. A misztótfalusi keréktörés miatt csak másnap — a nagybányai nászéjszaka után – érkeztek Koltóra. Az ott töltött hat hét szerelmük földi paradicsoma volt. Itt születtek a magyar irodalom legszebb szerelmes versei.

Elek György