Petőfi-megemlékezés Erdődön

Petőfi fiatalos lendületére, bátorságára emlékeztette a hallgatóságot Rácz Ervin erdődi lelkipásztor a Petőfi Sándor és Szendrey Júlia-szobornál tartott január elsejei ünnepségen.

Az Erdődi Református Egyházközség és az Erdődi Petőfi Kör néhány tagja a szokásos újévi istentisztelet után kivonult a templom előtt található Petőfi Sándor és Szendrey Júlia-szobor elé, hogy megünnepelje Petőfi Sándor 193. születésnapját is.

A délelőtt 11 órakor kezdődő istentiszteleten Rácz Ervin lelkipásztor a 2016-os év bibliai igéje alapján hirdette Isten szavát: „Ahogy az anya vigasztalja fiát, úgy vigasztallak én titeket…” (Ézsaiás 66,13) Talán ijesztő program ez az elkövetkezendő évre, de valószínű, hogy lesz amiért vigasztaljon bennünket ebben az évben is az Úr. Ő nem problémamentes évet ígér, hanem az Ő jelenlétét. Lesz tehát ahova odabújnunk: szerető Istenünk ölelő karjaiba úgy, mint az Ő gyermekei, akárhány évesek is vagyunk. Ő megvigasztal bennünket és bátorít engedelmes, szerinte való éltre, valamint arra, hogy mi is vigasztaljunk másokat — emlékeztetett az igehirdető.

Az istentisztelet és az egyházközségi közgyűlés után a Petőfi kör tagjai koszorút helyeztek el a templom előtti szobor elé. Előtte a református lelkész néhány mondatban emlékeztetett Petőfi fiatalos lendületére, bátorságára. Ilyen fiatalokra és bölcs idősekre lenne ma is szükség, meghallva Ézsaiás próféta üzenetét: Isten „erőt ad a megfáradtnak, és az erőtlen erejét megsokasítja. Elfáradnak az ifjak, és meglankadnak, megtántorodnak a legkülönbek is. De akik az Úrban bíznak, azoknak ereje megújul; szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el.” (Ézsaiás 40, 29–31) Az alkalom végén együtt énekelték el a városi rádiót is túlharsogva Petőfi egyik megzenésített versét, a Távolból címűt: „Kis lak áll a nagy Duna mentében;/ Oh mi drága e lakocska nékem!/ Könnyben úszik két szemem pillája,/ Valahányszor emlékszem reája./ Bár maradtam volna benne végig!/ De az embert vágyai vezérlik;/ Vágyaimnak sólyomszárnya támadt,/ S odahagytam őslakom s anyámat….”