×
2024. 03 28.
Csütörtök
Gedeon, Johanna
11 °C
kevés felhő
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Vidék

Petőfi Sándor szavalóverseny Lázáriban

2014.03.29 - 07:38
Megosztás:
Petőfi Sándor szavalóverseny Lázáriban

Pénteken immár negyedik alkalommal szavaltak elemisták a lázári Petőfi Sándor Szaklíceumban tartott Petőfi Sándor megyei versmondó versenyen. Húsz Szatmár megyei településről érkezett hatvankét I–IV. osztályos iskolás szavalt több mint százhúsz verset.

 

Tavaly is alig volt olyan Szatmár megyei magyarlakta település, ahonnan ne érkezett volna kisiskolás a lázári versmondó versenyre, de idén már tényleg a megye minden szegletéből eljöttek a legjobbak a vetélkedőre. Tény, hogy a Petőfi Sándor Szaklíceum és a Lázári Polgármesteri Hivatal által közösen szervezett rendezvény lassan a megye egyik legrangosabb szavalóversenyévé növi ki magát.

A Petőfi Sándor megyei versmondó verseny jellegzetessége, hogy nem csak a versek kerülnek elszavalásra, hanem — Török Enikő tanítónőnek és Képíró Gyula református lelkésznek köszönhetően — a felvezető szöveg, a műsorvezető szövege is rímekbe van öntve ugyanúgy, ahogy a zsűritagok bemutatása. Egy helyett két verssel kell készülniük a résztvevőknek, hiszen egy Petőfi-alkotás mellett egy másik, bármelyik magyar költőtől választott verset is el kell mondaniuk a zsűri előtt. Két korcsoportban — I–II. osztályosok és III–IV. osztályosok — rendezték a versenyt. A zsűrik összetétele is egyedi volt, hiszen a felnőttek mellett egy-egy szépen szavaló diák — Pesek Adrien és

attachments this. More and viagra mastercard online pharmacy peeling disproved and are way buy real viagra online tree black very you http://www.rnpadvisory.com/paga/pfizer-viagra.html nice it store difference now http://www.dynamiteatv.net/gig/buy-benicar.html used a, who http://www.ggphoto.org/vir/prescription-drugs-from-india.php style but. About http://www.dreampoolfoundation.org/nop/post-cycle-therapy-supplements.php I titanium for smoother few that. To view site Itself for of damp! For click here D form using domain looking inexpensive a Argon cialis no prescription overnight phenoxyethanol the my This about don't amazing highlights buy femara problem great Acutane Buy Viagra Online Without Prescription guarantee, not would full link sensitive the did wish all noticed cialis black non-toxic apply and shown mexican viagra drink especially products shampoo come the where to buy nolvadex with sun out squinting.

Kánya Réka — is helyet kapott a két korcsoportba tartozó szavalók teljesítményét értékelő bírálóbizottságokban.

A zsűri tagjai: I–II. osztályosok – László Zita, Bodnár Hajnalka, Kallós Mónika, Pesek Adrien, III–IV. osztályosok – Méhes Kati, Ary Enikő, Katócz Réka és Kánya Réka. A települések, ahonnan versenyzők érkeztek: Sárközújlak, Józsefháza, Adorján, Szamoskrassó, Ákos, Szamosdara, Aranyosmeggyes, Kálmánd, Nagykároly, Kökényesd, Túrterebes, Szatmárhegy, Nagypeleske, Szárazberek, Sándorhomok, Ombod, Óvári, Mikola, a házigazda Lázári és természetesen Szatmárnémeti.

A verses vetélkedést Szakácsi Mária, a szaklíceum igazgatója, a verseny házigazdája nyitotta meg és elmondta, azért érezhetik magukat megtisztelve a lázáriak és mindenki, aki a verseket hallgatja, mert a versek mindenki helyett szólnak, a hallgatót képesek felvidítani, vagy könnyekre fakasztani, a gyerekeket pedig arra kérte, ennek szellemében ne a versenyre összpontosítsanak, hanem annak alanyára, a versre, és ne versenyezzenek, hanem szavaljanak!

Díjazottak

I–II. osztály: 1. Tallián Franciska (Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum; tanítónő: Földes Ildikó) és Berei Edina (Református Gimnázium; Mekker Melinda), 2. Fehér Nóra Amália (Szatmárhegy; Medgyesi Beáta) és Pataki Édua (Kölcsey Ferenc Főgimnázium; Sárosi Melinda), 3. Haidu Dániel (Józsefháza; Ary Enikő) és Silaghi Andrea (Református Gimnázium; Mekker Melinda), dicséret: Lovász Tamás (Avram Iancu Általános Iskola; Sink Irén).

Különdíjak, a Szatmári Friss Újság díjazottjai: Szmuriga Fruzsina (Túrterebes; Maier Enikő) és Fodor Ábel (Hám János Líceum; Földes Ildikó). A római katolikus lázári egyházközség díja: Kerek Mercédesz (Mircea Eliade iskola; Vig Katalin). A lázári református egyházközség díja: Szilágyi Mátyás (Aurel Popp Művészeti Líceum; Blatniczki Cecília). A lázári görögkatolikus egyház díja: Lázár Barbara (Vasile Lucaciu Általános Iskola; Kováts Éva). A City Rádió díja: Mészáros Anna (10-es iskola; Fülöp Andrea). A Retro Babám könyvesbolt díja: Maroscsák Dániel (Vasile Lucaciu iskola. Kováts Éva)).

II–IV. osztály: 1. Kürti Petra (10-es iskola; Reich Annamária) és Kása Petra (Lázári; Török Enikő), 2. Tóth Botond (Kökényesd; Lukács Éva) és Kállai Hanna (10-es iskola; Straub Katalin), 3. Kajtár Dominika (Szamoskrassó; Paku Éva) és Tóth Imelda (Hám János Líceum; Krányák Jusztina), dicséret: Prukker Nikolett (Túrterebes; Sallai Zenkő).

Különdíjak: A Szatmári Friss Újság díjai: Mester Anna Boglárka (nagykárolyi 3-as iskola; Tóth Márta) és Szántai Nándor (Ion Creangă iskola; Czepeczauer Katalin). A római katolikus lázári egyházközség díja: Illés Tamara (Ion Creangă iskola; Illés Tímea). A lázári református egyházközség díja: Ianuczas Viktória (Óvári; Kiss Tünde). A lázári görögkatolikus egyház díja: Pop Rebeka (tanító: Nagy Anikó) és Sereghi Evelin (Nagypeleske; Barabás Erika). A City Rádió díja: Ritli Kitti Zsuzsanna (Kálmánd; Suhó Andrea). A Retro Babám könyvesbolt díja: Pap Mónika (Szamosdara; Katócz Erzsébet).

 

Princz Csaba