×
2024. 03 28.
Csütörtök
Gedeon, Johanna
13 °C
erős felhőzet
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Vidék

Petőfi-szavalóverseny Erdődön

2013.01.26 - 10:05
Megosztás:
Petőfi-szavalóverseny Erdődön

Petőfi Sándor versei csendültek fel pénteken Erdődön, a költőről elnevezett szavalóversenyen, amelynek idei döntőjében húsz kisiskolás vett részt. A szervezők három kategóriában díjaztak.

Az Erdődi Petőfi Kör pénteken nyolcadik alkalommal szervezte meg a Petőfi Sándor szavalóversenyt az előkészítő és az I—IV. osztályos tanulók számára. Az idei döntőn húsz szavaló vett részt.

A versenyzőket, azok tanárait, valamint a közönséget Cucuiat Attila tanító, a rendezvény műsorvezetője köszöntötte. Elmondta, hogy a szavalóverseny elődöntőjében az iskola minden olyan tanulója részt vett, aki a kötelező vers mellett megtanult egy szabadon választott verset. Az Erdődi Petőfi Kör rendszeresen szervez kulturális műsorokat, ezek nagy része Petőfi Sándorral és Szendrey Júliával kapcsolatos. A Petőfi Sándor Szavalóverseny, ami A Magyar Kultúra Napjához is kapcsolódik, az a rendezvény, ami a legközelebb áll a kisiskolásokhoz. Az iskola magyar tagozaton tanító pedagógusai alaposan felkészítik a gyerekeket erre a versenyre, mert fontosnak tartják azt, hogy a tanulók minél jobban megismerjék Petőfi Sándort költészetén keresztül, ugyanakkor megismerjék Petőfi és Júlia életét és Erdődhöz fűződő kapcsolatát. A rendezvényteremben tartott verseny szüneteiben Gál Annamária zenetanárnő Gáspár József (fuvola) közreműködésével megzenésített Petőfi-verseket énekelt, Kajtár Magdolna magyartanár hatodik osztályosai pedig előadták az Esteledik a faluban című fonó-játékot.

Eredmények

A zsűri döntése alapján az előkészítő osztályból 1. helyen Bányai Mátyás, 2. helyen Waldraf Denisa végzett. I—II. osztályosok kategóriájában: 1. hely — Waldraf Balázs, 2. hely — Kőrösy Zsolt Patrik, 3. hely — Kőrösy István Norbert, dicséret — Gáspár Tomas. III—IV. osztályosok kategóriájában: 1. hely — Leleczi Dániel, 2. hely — Lukács Gabriella, 3. hely — Kőrösy Csaba, dicséret — Zólyomi Ervin és Couţi Margareta Monica.

Elek György