×
2024. 04 16.
Kedd
Csongor
13 °C
kevés felhő
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Vidék

Petőfire emlékeztünk

2013.01.03 - 07:53
Megosztás:
Petőfire emlékeztünk

A magyar költészet egyik legismertebb alakjáról, Petőfi Sándorról emlékeztünk január 1-jén.

Január elsején az Erdődi Református Egyházközség és az Erdődi Petőfi Kör az utóbbi évek hagyományainak megfelelően a 11 órakor kezdődött istentisztelet után megkoszorúzta Petőfi Sándor és Szendrey Júlia szobrát. Rácz Ervin helyi református lelkipásztor rövid beszédében elmondta, hogy 190 évvel a költő születése után az emberekre ugyanazok a tulajdonságok jellemzőek, a történelemben is vannak visszatérő elemek: egyesek azt állítják, hogy semmi sem olyan, mint régen, mások azt, hogy semmi sem változott, ha mégis igen, akkor azokat a változásokat olyan nagy egyéniségek idézték elő, mint Petőfi Sándor. A lelkipásztor kiemelte, hogy ma is mindenért harcolni kell: ma már nem a császár, hanem más hatalmak ellen. A reformátusokhoz csatlakoztak a római katolikusok, hogy együtt koszorúzzák meg Petőfi Sándor és Szendrey Júlia szobrát.

Koccintás

Szatmárnémetiben is fontosnak tartják felidézni a forradalmár, nemzeti hősünk munkásságát, életét. Öt évvel ezelőtt, Tóth István szatmárnémeti vállalkozó kezdeményezésére gyűltek össze először január elsején az István téri Petőfi-szobornál azok a szatmárnémeti lakosok, akik egy főhajtással vagy egy szál virággal emlékeznek meg születésnapján Petőfi Sándorról. Ebben az évben sem történt másként: az új év első napján, a költő születésének 190. évfordulóján ötödik alkalommal szervezett találkozót a vállalkozó. A szatmárnémeti dr. Lükő Béla kórházzal szemben található mellszobor előtt gyűltek össze az érdeklődők. Meghallgathatták a költő rövid életrajzát, s a sokak által kedvelt versei közül néhányat — ami sokakban az iskolai tanulmányaik alatt emlékezetükbe ivódott verssorokat idézte. A közös éneklés sem maradt el, a zenei aláfestést diszkrét citerazene biztosította, ami színesítette a programot, közben többen az általuk hozott virágot, csokrot helyezték a mellszobor talapzatához. A január elsejei rendezvény koccintással zárult, amikor a szervezők egy pohár 2012-es évjáratú szatmárhegyi fehér- vagy vörösborral vendégeltek meg mindenkit.