Pipadohányra való kormánypénz
Utoljára módositva: 2019-10-18 08:56:51

Két és fél millió lejes költségvetés-kiegészítést kapott a hétfői kormánydöntést követően Szatmárnémeti; a város polgármestere úgy értékel, hogy ez nem plusz pénz, hanem csődmentés.

„Én már a költségvetés év eleji elfogadásakor mondtam, hogy ez egy rossz költségvetés, amelyik egy fabatkát sem ér, és ezt most, a kiegészítés odaítélése után is fenntartom” — szögezte le rögtön nyilatkozata legelején Kereskényi Gábor. A szatmárnémeti polgármester szerint nem lehet pozitívan beszélni a város költségvetésének kormánypénzből való kiegészítéséről, amikor ez 2,5 millió lejről szól, miközben legalább 8,5 millió lejre lenne szükség. Továbbá ez nem egy fejlődésre lehetőséget adó juttatás, mert beruházásokra nem lehet elkölteni, ez a pénz a polgármesteri hivatal és alárendelt intézményeinek a fenntartására vagy különféle juttatásokra — például a beteggondozói fizetségekre — fordítható.

Nagyon szépen hangzik az a megfogalmazás, hogy pénzt ad a kormány az önkormányzatoknak, mutatott rá Kereskényi, azonban ezt a pénzt úgy adja, hogy az eredetileg megszabott költségvetés 6–8 hónapra volt elegendő, persze hogy szükség van ennek a kiegészítésére, hogy az év mind a 12 hónapjára elég legyen. „Még egyszer hangsúlyozom: ez nem plusz pénz a városoknak, hanem igazítás a nullához; jó, ha pipadohányra elég” — tette hozzá a polgármester.

A Szatmárnémetinek kiutalt 2,5 millió lej valóban kevés, ha figyelembe vesszük, hogy Zilah 11 millió lejt kapott, Galac pedig 38 milliót. És hogy körülbelül mire elég az a 2,5 millió, amit Szatmárnémeti kapott, azt jól mutatja, hogy a városban csak a legszükségesebb útkarbantartási munkálatokra 7 millió lejt kell év vége előtt kifizetnie a polgármesteri hivatalnak.

Princz Csaba

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
NINCS POLL
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. november 12.)


    KONYHA
    Hozzávalók a húsgolyóhoz: 1 db vöröshagyma (kisebb), 2 gerezd fokhagyma, 1 csokor petrezselyemzöld, 50 dkg darált sertéscomb, 1 db ...