Pirulázza magát Mani, de nem adja fel
Utoljára módositva: 2019-01-09 14:07:58

Gyenes Emánuel minden áron végig akar menni a Dakar-ralin. Ez vonható le abból, hogy az Autonet Motorcycle Team szatmári motorosa a második versenynap után sincs még az első hatvanban, a Pisco és San Juan de Marcona közötti 342 kilométeres speciálist ugyanis a 64. idővel zárta.

Számítani lehetett arra, hogy Mani nem fogja erőltetni az idei versenyt. A novemberi vállműtétje után már az is szenzációnak számít, hogy egyáltalán rajthoz állt Limába a világ legnehezebb ralijának 41. kiírásán. 4 óra, 47 perc és 14 másodperc alatt teljesítette a mért szakasz az Atacama sivatagba, amelynek az volt a további nehézsége, hogy az elől haladó autók nyomai nagy mélyedéseket hagytak a terepen. Emellett több mint 200 kilométer hosszú volt a bekötő szakasz, így Mani több mint hat órát motorozott, míg megérkezett San Juan de Marconába. Itt elmondta, hogy hétfő este alig aludt, kedden pedig egy fájdalomcsillapító gyógyszert is bevett a mért szakaszra való indulás előtt.

„Elég hosszú nap volt. Közel 6 órát motoroztunk, de jól éreztem magamat a dűnék között. Viszont ma reggel, a mért szakasz rajtja előtt már szükség volt egy gyógyszerre a fájdalmak enyhítésére, este sem nagyon tudtam aludni. Szerencsére hatott a fájdalomcsillapító. Nem voltak navigációs gondjaim, viszont voltak olyan rázós szakaszok, ahol vissza kellett engednem a gázt, ugyanis éreztem, hogy ezeken a szakaszokon kicsit fájt a vállam” — nyilatkozta Mani, aki a szervizcsapat kíséret nélküli Original by Motul – Malle Moto kategóriában a 6. helyen áll, és 33 perc 1 másodperc a a hátránya az éllovas brit Max Hunt mögött (HT Rally Raid Husqvarna Racing). A maraton kategóriában egyébként a 9. helyen áll a szatmári motoros, itt a spanyol Marc Sola Terradellas (FN Speed Team) az éllovas.

Kedden a címvédő osztrák Matthias Walkner (Red Bull KTM Factory Team) volt a leggyorsabb a motorosok között, de az összetettben továbbra is a spanyol Joan Barreda Bort (Monster Energy Honda Team 2019) vezet.

Az autósoknál a Sebastian Loeb, Daniel Elena francia, lengyel páros (PH-Sport) zárt az élen a második szakasz végén, az összetettben pedig a Giniel de Villiers, Dirk von Zitzewitz dél-afrikai, német kettős (Toyota Gazoo Racing SA) vezet.

A többi kategóriában nem történt változás az élen: kamionosoknál a szakaszgyőztes Eduard Nyikolajev, Jevgenyij Jakovlev, Vlagyimir Ribakov hármas (Kamaz-Master) vezet az összetett táblázatban is, akárcsak a quadosoknál, ahol az argentin Nicolas Cavigliasso (Drag’ON Rally Team) az ünnepelt. Az SxS kategóriában a brazil Reinaldo Varela, Gustavo Gugelmin kettős (Monster Energy Can-Am) maradt az összetett táblázat élén, habár a 342 kilométeres speciálison a chilei Francisco Lopez Contardo, Alvaro Juan Leon Quintanilla duó (South Racing Can-Am) 19 másodperccel volt gyorsabb náluk.

Szerdán San Juan de Marcona és Arequipa között a keddinél is hosszabb nap vár a mezőnyre: a 331 kilométer mért szektor mellett 467 km bekötő szakaszt kell teljesíteni. A versenyzők az Acari vidék dűnéi között haladnak, itt korábban még nem rendeztek ralit. A dakar.com szerint Mani romániai idő szerint 14 óra 22 perckor indul a mért szakaszon.

Csütörtökön ketté válik a mezőny: az autósok, a kamionosok és az SxS kategória Arequipa és Tacna között teljesít 405 kilométer maraton szakaszt, míg a motorosok és a quadosok Arequipából Moquegua felé veszik az irányt: 106 kilométer összekötő szakasz, 405 kilométer maraton szakasz.

Pesek Attila

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
Szolgáltatás
Szállítás, költöztetés. Tel.: 0725353499.
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
NINCS POLL
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. június 18.)


    KONYHA
    Hozzávalók   25 dkg szikkadt fehér kenyér olívaolaj 25 dkg koktél paradicsom só 1 tk morzsolt lestyán 1 tk ...