Politikai szövetségre lép Tariceanu és Ponta pártja
Utoljára módositva: 2019-08-07 13:51:48

Politikai szövetségre lép, és közös képviselőházi, illetve szenátusi frakciót hoz létre Romániában a kormánykoalícióban részt vevő Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) és a Victor Ponta volt miniszterelnök vezette Pro Romania párt – jelentette be szerdán Calin Popescu Tariceanu, az ALDE elnöke.

A szenátus elnöki tisztségét is betöltő politikus szerint az új pártszövetség ily módon a harmadik legjelentősebb erővé válik a bukaresti parlamentben a kormány vezető erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) és a jobboldali Klaus Iohannis államfőt támogató ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) után.

Tariceanu szerint a két politikai alakulat küldöttségei a közeljövőben tárgyalóasztalhoz ülnek, hogy kidolgozzák közös politikai programjukat és együttműködési megállapodásukat.

A Facebookon közzétett bejelentés újabb jele annak, hogy szétesés fenyegeti a bukaresti PSD-ALDE szociálliberális kormánykoalíciót, miután a PSD nem volt hajlandó felsorakozni Tariceanu mögé, és úgy döntött, hogy Viorica Dancila pártelnök-kormányfő személyében saját jelöltet indít a novemberi elnökválasztáson.

Tariceanu nem rejtette véka alá csalódottságát, bejelentette, hogy a PSD támogatása nélkül is indul az elnökválasztáson, és azt is jelezte, hogy problémát okozhat a román kormánykoalícióban a közös elnökjelölt hiánya.

A Pro Romania Corina Cretu volt uniós biztost indítaná az elnökválasztáson, de Ponta mindvégig nyitottnak mutatkozott arra, hogy a baloldal közös elnökjelöltjét támogassák, ha sikerül megállapodni a PSD-val és az ALDE-val ennek személyéről.

Bár Pontát tavalyelőtt kizárták a PSD-ből – amelynek elnökeként 2012-től 2015-ig az ország kormányfője is volt – és az általa alapított párt valójában a PSD-ből önként vagy kényszerűen távozott politikusok menedéke, a Pro Romania valójában nem számít ellenzéki pártnak, a legtöbbször együtt szavaz a kormányoldallal és a román baloldal “újraélesztését” tűzte ki célul.

Ponta árnyalta Tariceanu bejelentését. Felidézte: július 22-én ő ajánlott politikai szövetséget Tariceanunak, ha az ALDE kilép a kormánykoalícióból. Ponta szerint szerdai megbeszélésükön “jelentős lépéseket tettek ebbe az irányba”.

A közvélemény-kutatások szerint a kormányoldalon Tariceanu számít a legesélyesebb elnökjelöltnek, de az IMAS legutóbbi, kedden közzétett felmérése szerint 13,8 százalékos támogatottsága messze elmarad a tisztségben lévő államfőnek jósolt 41,7 százalékos eredmény mögött. Ugyanez a felmérés Dancila támogatottságát 7,5 százalékra taksálja.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Jó srácok
Ma, 19:50
Mennyire alakulhat rosszul egy nap? Amikor meghívják élete első csókbulijába, a 12 éves Max bepánikol, mert nem tudja, hogy kell csókolózni. Valami útmutatásra szomjazva Max és a legjobb barátai, Thor és Lucas úgy döntenek, hogy bevetik Max apjának drónját – amihez Maxnek tilos hozzányúlnia –, és kilesik a szomszédban smároló tinédzser párt. Ám amikor a dolog bődületesen rosszra fordul, a drón tönkre megy, márpedig muszáj kicserélni, mielőtt Max apja hazaér a munkából. A srácok kétségbeesésük
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Volt egyszer egy... Hollywood
Ma, 21:35
1969, Los Angeles. Egy munka nélkül maradt, western tévésorozatából kikerült, munkanélküli színész (Leonardo DiCaprio) és jó barátja, kaszkadőre (Brad Pitt) együtt próbálnak boldogulni Hollywood kegyetlen világában. Ez a világ azért kegyetlen, mert változik: Rick és Cliff eddig kiismerte magát a showbizniszben, de most bármerre járnak, arra kell rácsodálkozniuk, hogy minden megváltozott: a szabályok, a főnökök és a nők is…. Nincs nagyobb esemény annál a filmes világban, mint amikor Tarantino re
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Mit teszel a környezeted megóvásért?
Nem használok már műanyag szatyrokat
Energia- és víztakarékos háztartási gépeket vásárolok
Helyi termékeket vásárolok
Kisebb távolságok esetén nem ülök autóba, inkább a gyaloglást választom
A kényelemről nem tudok lemondani még akkor sem, ha az nem éppen környezetkímélő
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. augusztus 22.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 2 ek. vaj, 1 fej vöröshagyma, 10 dkg liszt, 3 bögre tej, 15 dkg bacon, 25 dkg cheddar ...