Ponta az RMDSZ-el kormányozna
Utoljára módositva: 2014-02-25 10:00:12

Ideiglenes miniszterek veszik át a megüresedő tárcák vezetését, ha a liberálisok kilépnek a kormányból — közölte tegnap Victor Ponta szociáldemokrata (PSD) miniszterelnök.

Victor Ponta

Ponta kifejtette: pártja folytatni szeretné annak a programnak a megvalósítását, amelyre a liberálisokkal közösen, a Szociálliberális Szövetség (USL) keretében kapott kétharmados választói felhatalmazást, ugyanakkor arra is felkészült, hogy a Nemzeti Liberális Párt (PNL) ma visszahívja minisztereit a kormányból. Tegnap lejárt a bizalmi válságba került koalíciós pártok egymásnak adott ultimátuma, de sem a liberálisok sem a szociáldemokraták nem hajlandók elfogadni egymás feltételeit a közös kormányzás folytatására. Ponta szerint a liberálisok kilépése esetén legkésőbb március nyolcadikáig kell új kormánytöbbséget kialakítania és végleges tárcavezetőket jelölnie. Hazánkban másfél hónapig állhat ideiglenes vezetőként egy másik kormánytag egy minisztérium élén és március nyolcadikán letelik a 45 nap azóta, hogy Gabriel Oprea közrendvédelmi kormányfőhelyettes átvette a belügyi tárca irányítását Radu Stroe belügyminiszter lemondása után. Ponta elmondta: az USL két kis pártjával közösen alkotott Szociáldemokrata Szövetség (USD) felhatalmazta őt arra, hogy — a liberálisok kilépése esetén — tárgyaljon kormánya támogatásáról a parlamenti erőkkel. Hozzátette: az USD a liberálisokat kilépésük esetén is visszavárja a kormányba, és ezt azok elől sem kívánja eltitkolni, akiktől támogatást kér a parlamentben. Azt is leszögezte: a szociáldemokraták nem fogják kezdeményezni Crin Antonescu liberális pártelnök leváltását a szenátus éléről.

Újra kormányon?

A szociáldemokrata politikus egy vasárnap esti televíziós interjúban arról beszélt, az USD a liberálisok távozása esetén is rendelkezne egy törékeny többséggel a parlamentben, de szívesen meghívná a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ) is a kormányba. A miniszterelnök emlékeztetett rá: hogy Crin Antonescuval együtt már a 2012-es parlamenti választások előtt egyezményt írt alá, hogy az RMDSZ-t is bevonják a közös kormányzásba. Emiatt sokan bírálták és az RMDSZ kormányzati részvétele végül a koalíciós partnerei ellenállásán meghiúsult, de számára fontos az adott szó, és ez az aláírt megállapodás — tette hozzá Ponta. A politikus szerint a társadalmi békének is jót tenne az RMDSZ kormányzati részvétele. Úgy vélekedett: azért is be kell vonni az ország legjelentősebb kisebbségét a politikai struktúrákba, hogy az ne radikalizálódjék. Az ukrán válságot és az oroszbarát erők esetleges elszakadási törekvését említve Ponta azt mondta: hazánk északi szomszédságában a problémák még nem oldódtak meg, és ő azt szeretné, hogy Románia megelőzzön minden esetleges „gondot”. „Mivel Magyarországon is eléggé radikális a kormány, legalábbis nyelvezetében, én támogatok minden olyan intelligens megoldást, amely arra irányul, hogy ne radikalizáljunk egyetlen romániai kisebbséget sem” — jelentette ki Victor Ponta az RMDSZ esetleges kormányra hívására utalva. A műsorvezető kérdésére cáfolta, hogy erről tárgyalások kezdődtek volna a PSD és az RMDSZ között. Szombaton Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke is kijelentette, az RMDSZ nem tárgyalt az esetleges kormányra lépésről Victor Ponta miniszterelnökkel. A koalíciót alkotó pártok „családi veszekedésébe” az RMDSZ nem kíván beleszólni — nyomatékosította Kelemen Hunor.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Figyelemmel követed-e a VB-t?
Nem kérdés, ez az év eseménye
Figyelemmel követem, de azért nem mindenáron
Ha olyan meccs van, ami érdekel, azt megnézem
Legfeljebb a társaság miatt nézek focit
Nem érdekel a foci, a VB-t sem nézem
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2018. június 20.
Ha jogi ügyekben kell döntenie, most is bátran hagyatkozhat csalhatatlan belső megérzésére. A megfelelő pillanatban tudni fogja, mi a helyes.
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2018. június 20.)


    KONYHA
      Hozzávalók: 1 csomag rétestészta (de leveles tésztával is jó), 10 dkg spenót, 20 dkg túró, 1 db tojás, ...