×
2024. 03 29.
Péntek
Auguszta
19 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Sport

Pontot szerzett a magyar válogatott Bukarestben

2014.10.11 - 22:12
Megosztás:
Pontot szerzett a magyar válogatott Bukarestben

A magyar labdarúgó-válogatott Dárdai Pál új szövetségi kapitány bemutatkozó mérkőzésén 1-1-es döntetlent ért el a nagy rivális románok otthonában az Európa-bajnoki selejtezősorozat szombati játéknapján.

A román csapat óriási fölényben futballozott az első félidőben, a hazaiak szinte ütközés nélkül jutottak el a magyar térfél közepéig, ugyanakkor igazi ziccert nem tudtak kidolgozni. Dárdai Pál együttese gyakorlatilag csak egyszer jutott el riválisa kapujáig, igaz, akkor Szalai egy szabadrúgás után a hálóba fejelt, de a játékvezető les miatt nem adta meg a találatot.

A nézőtéren mindeközben a rendőrök már a 10. percben úgy döntöttek, hogy kiszorítják a hazai fanatikusokat szektorukból, ehhez könnygázt használtak. A román ultrák a félidő közepén szivárogtak vissza helyükre, így azt már láthatták, ahogy a 44. percben egy szép támadás végén kedvenceik megszerzik a vezetést. A stadionban rendszeresen felhangzott a románok magyarellenes rigmusa, a tavalyi összecsapáson is számtalanszor felhangzó “kifele a magyarokkal az országból”. A Magyar Távírati Iroda tudósítója szerint emellett, többször skandálták a hazai ultrák a “Székelyföld, románföld” rigmust, illetve obszcén szavakkal szidták Magyarországot.

A szünetben Dárdai Pál szövetségi kapitány Szalai mellé beküldte előre Nikolicsot, ettől némileg veszélyesebb lett a magyar csapat játéka, de helyzetig így sem jutott. A 69. percben Rusescu már a duplázásnak örülhetett, ám fejesgólja lesről született. A folytatásban elkényelmesedtek a románok, nem erőltették a támadásokat, magabiztosan, de nem gólra törően futballoztak. Ezt a könnyelműséget kihasználta a magyar csapat, amely a 82. percben Dzsudzsák gyönyörű szabadrúgásgóljával egyenlített. Ettől teljesen megzavardotott a hazai gárda, Nikolics pedig hatalmas helyzetbe került, de lövése nem sokkal a kapu mellett szállt el, így az eredmény nem változott.

Ezzel a magyar legények játékban maradhatnak a csoportból való továbbjutásra, míg a románok visszakerültek a valóság talajára, miután a görögországi siker után már a fellegekben jártak.

“Sajnos nem úgy jött ki a mérkőzés, ahogyan azt elterveztük. Szerettünk volna már az elején gólt szerezni, sajnos nem sikerült, majd a magyarok a hajrában egy szabadrúgásból egyenlítettek” - mondta Victor Piturca, a románok szövetségi kapitánya, aki szerint ez a döntetlen semmiféleképpen nem nevezhető drámainak. “Ebben a csoportban a folytatásban is várhatóak majd hasonló eredmények, továbbra is kiélezett lesz a küzdelem. A legfontosabb feladatom most, hogy a játékosokat fizikailag és pszichésen is helyre tegyem a keddi, finnek elleni összecsapásra” - nyilatkozta Piturca.

“Sajnos nem úgy kezdtünk, ahogyan azt elterveztük, de szerencsére nem kaptunk gólt ebben az időszakban” - kezdte értékelését Dárdai Pál szövetségi kapitány. A szakember szerint a románok nagyon kockázatos futballt játszottak, ugyanis elképesztő futómennyiségű játékot mutattak be, az pedig várható volt, hogy ezt nem fogják végig bírni. “Eldöntötték, hogy húsz-harminc perc alatt agyonvernek minket, de nem jöttek a gólok.”

Kedden Románia Helsinkiben, Finnországgal mérkőzik a selejtező 3. fordulójában, míg magyar legények kedden a Feröer-szigetek vendégeként folytatja szereplését a sorozatban.

Eb-selejtező, F csoport, 2. forduló

Románia-Magyarország 1-1 (1-0).

Bukarest, Nemzeti Stadion, 55 000 néző, v.: William Collum (skót).

Gólszerzők: Rusescu (44. perc), illetve Dzsudzsák (82.)

Románia: Ciprian Tătărușanu - Vlad Chiricheș, Dorin Goian (Florin Gardoș, 5.), Dragoș Grigore, Răzvan Raț - Ovidiu Hoban, Mihai Pintilii - Alexandru Maxim (Bogdan Stancu, 84.), Alexandru Chipciu, Lucian Sânmărtean (Cristian Tanase, 67.) - Raul Rusescu.

Magyarország: Király Gábor - Varga József, Juhász Roland, Korcsmár Zsolt, Kádár Tamás - Gera Zoltán (Tőzsér Dániel, 77.), Elek Ákos - Lovrencsics Gergő (Simon Krisztián, 63.), Stieber Zoltán (Nikolics Nemanja, a szünetben), Dzsudzsák Balázs - Szalai Ádám.

Szöveg és kép: MTI