×
2024. 04 19.
Péntek
Emma
5 °C
enyhe eső
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.66 RON
100HUF = 1.26 RON
Olvasó hangja

Prágai kirándulás

2019.12.16 - 10:44
Megosztás:
Prágai kirándulás

December 5-én iskolai kirándulás keretében látogattunk el Prágába. Csütörtök kora reggel indultunk, hosszú út után estére szerencsésen megérkeztünk úti célunkhoz, s egyébre már nem maradt erőnk, mint a szobák elfoglalása után kimerülten ledőlni.

Másnap reggel közösen reggeliztünk, ki-ki egy péksütis boltból szerzett elemózsiát, ki-ki a hotel által nyújtott reggeliből falatozott. Jól lakva, kedves idegenvezetőnk, Annamari kíséretében indultunk városfelfedező túrára. Kezdtük a Károly Egyetem megtekintésével, majd szépen lassan haladva bejártuk az óvárost. A délután folyamán volt szerencsénk a prágai Orlojt, azaz a hatalmas óraművet megcsodálni, amely a 12 apostol fel-felbukkanó alakjairól híres. Ezek után izgatottan látogattuk meg az Érzékek Múzeumát, ahol nagyon jól szórakoztunk, hiszen számtalan nem szokványos élmény várt ránk. A nap végén kaptunk egy kis szabadidőt, ami már mindenkinek jól jött, hisz már alig vártuk, hogy beszerezhessünk egy-egy értékes holmit az általunk is látott sok jellegzetes prágai kisbolt egyikéből. Későn értünk szálláshelyünkre, ahol egy újabb hosszú nap végén igazi családias hangulatban telt az este, s miután átbeszéltük a nap izgalmait, fáradtan merültünk álomba. Másnap kipihenten, megújult erővel folytattuk felfedező utunkat. Ellátogattunk a Károly hídhoz, s azon átkelve megcsodáltuk a Moldva folyón kecsesen ringatózó hattyúk „táncát”. A prágai királyi vár előtt hatalmas sor várt minket, hiszen rengeteg turista szeretett volna velünk együtt bejutni, megcsodálni a várat, a lovagtermet, a koronát vagy az Aranyutcácska apró házait. A hosszú sorban állást kissé színesebbé tette a mellettünk elvonuló testőrség látványa és az őrségváltás percei.

A Szent Vitus székesegyházban a sorban állástól fáradtan bár, de ámultan csodáltuk a régmúlt lenyomatait. A várban tett sétánk után átkelve a Moldva folyón újabb szabadidőnek örvendezhettünk az Európa egyik legszebbjének mondott adventi vásár forgatagában, így mindenki lehetőséget kapott az elmaradt szuvenírek beszerzésére. Este közös hajókázásra indultunk, ami egy kellemes 2 órát biztosított mindenkinek. Estére, fáradtan, de rengeteg új és szép emlékkel gazdagabban értünk a prágai hostel melegébe.

Másnap kipihenten, boldogan indultunk haza, útközben érintettük Pozsonyt is, ahol ugyancsak megcsodálhattuk a karácsonyi vásár varázslatos pompáját, és az egykori koronázó város méltóságteljes szépségét.

Estére hazaérve átgondoltuk újonnan szerzett élményeinket, s szerintem mindenki nevében mondhatom, hogy élménydús, és kalandos utat tudhatunk magunk mögött. Személy szerint úgy gondolom a látottak után, hogy Prága az egyik legszebb óvárost rejti magában. Engem nagyon megfogott a régmúlt építészete, illetve a prágai ízek világa. Úgy gondolom, hogy akinek módjában áll, legalább egyszer látogasson el Csehország fővárosába, Prágába.

Pándi Blanka X. E

Kölcsey Ferenc Főgimnázium