Próbafúrások Majtény határában
Utoljára módositva: 2014-12-12 10:24:23

Befejezte az idei évre tervezett első majtényi próbafúrását a Winstar Satu Mare Kft., és nekifognak a másodiknak is, mivel december végéig minkét tervezett mintavételen túl akarnak esni.

Kitermelnék az altalaj szénhidrogén-tartalékait

Erről maga a beruházó, a Winstar Satu Mare Kft.-t birtokló Serinus Energy számol be honlapján, ahol az is olvasható, hogy a próbák részletes kielemzésére jövő év elején kerül sor, az előzetes eredményekből ugyanis nem állapítható meg pontosan, hogy érdemes-e belevágni a kitermelésbe vagy sem. A két mostani szondázást megelőzően Moftinu-1000 név alatt 2012-ben már végeztek egy kutatófúrást a község határában, majd megrendeltek egy ultrahangos talajvizsgálatot — e kettő eredményeinek figyelembe vételével tervezték meg a napokban bejezett Moftinu-1001, és a most megkezdett Moftinu-1002 pontos helyét. A vállalat egyébként főképp a Miocén és a Pliocén során lerakódott szénhidrogén-tartalékok után kutat Majtény környékén. Amint jelentésükből kiderül, a Moftinu-1001-et eredetileg 1900 méter mély fúrásnak tervezték, mivel kíváncsiak voltak, vannak-e gáztartalékok a Miocén alatti Eocén kori lerakódásokban, azonban 1463 méternél meg kellett állniuk, a kőzetek minősége nem tette ugyanis lehetővé, hogy tovább haladjanak. Az előzetes eredmények szerint az 500 és 600 méteres mélység közötti sávban három potenciális lelőhelyet is azonosítottak. Ezek esetén, mint kifejtik, a lerakódott homok és föveny minősége alkalmassá teszi a réteget szénhidrogén-tartalékok összegyűjtésére, azonban hozzáteszik: a minta alaposabb vizsgálatára van szükség ahhoz, hogy megállapítsák a fosszilis energiahordozók jelenlétét vagy hiányát, illetve azt, hogy gazdaságos lehet vagy sem a kitermelésük. Említést tesznek ugyanakkor a Tasnádszántó környékén végzett ultrahangos talajvizsgálatokról, ezek eredményeit azonban nem közölték egyelőre. A cég tájékoztatója szerint december végéig el akarják végezni a Moftinu-1002 nevű próbafúrást is, melynek részletes elemzését a Moftinu-1001 utóvizsgálatát követően kezdik meg.

 

Tartanak a multitól

Az említett nemzetközi energiavállalat Szatmár megyei tevékenységéről korábban már esett szó, a Tasnád környékén végzett ultrahangos kutatómunka láttán ugyanis többen hangot adtak aggodalmuknak, attól tartva, hogy a környezetre káros módszerekkel akarja beruházó felszínre hoznia a mélyben található szénhidrogéneket. A hatóságok azt a választ adták kérdésünkre, hogy egyelőre mindössze kutatómunkát engedélyeztek, kitermeléshez még nem kért senki jóváhagyást.

 

Babos Krisztina

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Gru 3
Ma, 12:55
Amikor Gru és újdonsült felesége, Lucy képtelenek legyőzni az emberiséget fenyegető legújabb gonosztevőt - az egykori gyerek tévésztárt, aki a 80-as évek megszállottja, és Balthazar Brattnek hívják -, megalázó módon kirúgják őket az Anti Gonosz Ligából. A minyonok azt remélik, Gru megragadja az alkalmat, és visszatér a bűn útjára, de amikor Gru világossá teszi, hogy már visszavonult mindettől, akkor a minyonok felmondanak, és elindulnak a saját fejük után.
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Előzetes
Dunkirk - Halálpart
Ma, 14:50
A II. világháború egyik legtragikusabb emléke lehetne, ám egy különleges mentőakció története lett belőle. 1940 májusának végén a diadalmasan előretörő német hadsereg bevonult Belgiumba, és a franciaországi Dunkerque közelében a tengerhez szorította a brit és francia katonákat. A legfeljebb 5 kilométeres szakaszon a szövetségesek több mint 300 000 embere szorult össze, és nem volt merre menekülniük. Az angol flottának különleges és váratlan akcióval, hatalmas veszteségek árán mégis sikerült végh
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Előzetes
Dunkirk - Halálpart
Ma, 19:30
A II. világháború egyik legtragikusabb emléke lehetne, ám egy különleges mentőakció története lett belőle. 1940 májusának végén a diadalmasan előretörő német hadsereg bevonult Belgiumba, és a franciaországi Dunkerque közelében a tengerhez szorította a brit és francia katonákat. A legfeljebb 5 kilométeres szakaszon a szövetségesek több mint 300 000 embere szorult össze, és nem volt merre menekülniük. Az angol flottának különleges és váratlan akcióval, hatalmas veszteségek árán mégis sikerült végh
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Milyen zöldséget fogyasztasz nyáron legszivesebben?
Cukkini
Padlizsán
Tök
Paradicsom
Paprika
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2017. július 23.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 3 tojás, 3 evőkanál liszt, 1 teáskanál rumaroma vagy rum, 1 liter tej, 1 csomag vaníliás pudingpor, 2 ...