Problémamegoldás — konfliktuskezelés (I.)

A beszélgetés testről és lélekről sorozatban a Szatmári Friss Újság szerkesztőségében meghívott szakemberek és vendégek beszélgettek arról, hogy a mai világban hogyan kezelik a konfliktusokat, hogyan oldják meg a problémákat az emberek.

A beszélgetésen részt vett: Barbara Beáta pszichológus-pszichoterapeuta; Matuz Gabriella mérnök; Jankó-Szép Ildikó, Lieb-Nemes Zsolt, Gál Eszter és Ingli Brigitta tanár; Simon Attila református lelkipásztor; Bodea Tibor színművész; Fülöp Tamás pszichológus, iskolai tanácsadó; Pfeifer Melany középiskolai diák és Matusinka Beáta, a Szatmári Friss Újság marketingmenedzsere. A beszélgetést moderálta: Elek György.

A jelenkori társadalom bizonyos szempontokból jobb, bizonyos szempontokból rosszabb az eddigieknél. Sokan azt mondják, hogy problémákkal és konfliktusokkal telített korban élünk. A társadalom és a társadalmi változások minden korban befolyásolják a nevelés és az oktatás uralkodó felfogását, illetve gyakorlatát. Elképzelni is nehéz, milyen lesz az előttünk álló társadalom, melynek egyénei a jelenkori társadalomban szocializálódnak. Milyen minta lesz a mai gyerek a következő generáció számára? — indította a beszélgetést Elek György.

Barbara Beáta kamaszgyerek anyja lévén tapasztalja nap mint nap a konfliktusokat, kisebb és nagyobb közösségekben, társas kapcsolatokban egyaránt. Kiemelte: olyan téma ez, amiről nem lehet eleget beszélni, gondolkodni, megoldásokat keresni, egy kicsit javítani a hozzáálláson. Popper Péter A pokol színei című írásában írja: „A konfliktus maga is lassanként patológiás tünetté válik a szemléletünkben. Eszménnyé lenne a konfliktusmentes ember, akinek jellemfejlődésével biztosan bajok vannak. Mert a jellem bizony konfliktusok megélésén és megoldásán keresztül kovácsolódik ki. Természetes, hogy konfliktusok közepette zajlik az emberi élet, mert a konfliktusnélküliség egyben kommunikációnélküliséget, kapcsolatnélküliséget is jelent. Nem a konfliktusnélküliség, hanem az azzal való méltó, megfelelő megküzdés az, amire törekednünk érdemes”.

Barbara Beáta maximálisan egyetért azzal, hogy nem tudunk egyedül, önálló emberként fejlődni, csak ha valakivel van egy kapcsolatunk. Az egyik embernek a másikat tükröznie kell: azt, amit mond, azt, ahogyan viselkedik. Meg kell tanulnia mindenkinek, hogy ha egy kicsit arrébb lép, akkor az a másikat esetleg zavarhatja. A konfliktusok elengedhetetlenek ahhoz, hogy valakiben egy erős jellem alakuljon ki. Tisztázni kell, hogy mi a kommunikáció és mi az interakció. A kommunikáció igazából csak egy információcsere az emberi jelrendszerben. Ha belépünk egy terembe, azzal is kommunikálhatunk, hogy nem mondunk semmit, de ez a nonverbális kommunikáció közölhet a társaságnak valamit, akár egy gesztus által. Az interakció már szélesebb értelmű, amikor két ember véleményt cserél, adott esetben jelentéseket cserélnek. Minden dolgot, amit megtanulunk, érzelmi síkon valahol elraktározzuk, ezért ugyanarról a dologról két embernek különböző lesz a tapasztalási élménye. Vegyük példaként az iskolát. Az egyik embernek szép, a másiknak rossz emlékek jutnak eszébe. A két vélemény ütközik, konfliktushelyzetet teremt. A két ember nem ismeri egymás tapasztalatait, emiatt nem értik meg egymást. A pszichológia úgy nevezi ezt, hogy más a térkép és a táj. A legtöbb ember csak önmagát érti meg, így alakulnak ki a viták.

Barbara Beáta pár- és csoportterápiában egyaránt alkalmazza az emberi kapcsolat metaforikus megjelenítését egy sál segítségével. A sál, amit két ember tart, szimbolikus jelentéssel bír. Amennyiben mindketten makacsul húzzák, előbb-utóbb elszakad, és ők belefáradnak az állandó harcba.

Ha néha az egyik, néha a másik enged, akkor egészben marad.

Minden vitából lehet tanulni, fejlődni. A problémáknál és a konfliktusoknál akkor számíthatunk megoldásokra, ha egy kicsit eltávolodunk a saját látásmódunktól, sérelmeinktől, és megvizsgáljuk, hogy mit gondol a másik, miért gondolja úgy. A problémamegoldás nem azt jelenti, hogy a másikkal egyetértünk, hanem azt, hogy megértjük a másikat. Manapság házasságok mennek tönkre amiatt, mert egyik fél sem enged. Mindig az tud engedni, akinek kevesebb negatív élménye fűződik az adott problémához. Vannak olyan negatív élmények, amik életük végéig elkísérik az embereket.

Lieb-Nemes Zsolt úgy látja, hogy a konfliktusok legtöbbjét az egyéni érdekek okozzák, amelyek kezdik maguk alá taposni a társadalmat. Ilyen az individualizmus nagyfokú megjelenése. Meg kell jegyezni, hogy vannak olyan határok, amelyeket mindenképpen meg kell húzni az egymással való kommunikációban vagy az egymással való viselkedésben is. A konfliktusoknak mindig megvannak a negatív következményei. Kevesen veszik figyelembe a közösségi érdekeket, mindenki a saját érdekeit igyekszik érvényesíteni.

Barbara Beáta is fontosnak tartja, hogy beszéljünk az individualizmusról.

Individualista vagy más szóval énközpontú társadalomban élünk. Sajnos a médiából is ezt az üzenetet kapjuk, vedd meg most, mert jár neked.

Az emberi kapcsolatok terén sincs ez másképp, nem kell küzdenem a kapcsolatért, eldobhatom, lecserélhetem, „elszakíthatom a sálat”, mert jobbat, könnyebbet kapok helyette.

Pfeifer Melany azt tapasztalja, hogy azok a szülők, akiknek tinédzserkorú gyerekeik vannak, az által kerülnek konfliktusba a gyerekeikkel, hogy nem engedik el őket bárhova. A legtöbb konfliktust ezen a területen is a kommunikáció hiánya adja. El kell mondani, hogy azért szeretne elmenni, mert… Melany énekel, szaval, sportol. Nem is ezekkel van a baj, hanem a bulikkal és a fesztiválokkal, de ő is meggondolná, hogy ezekre elengedné-e a gyermekét. Melany életében nincs meg az, hogy hazamegy és nyugodtan ül, nem csinál semmit, hanem nyomkodja a telefont. Napi két edzése van, de az iskola számára az első. Sokszor van úgy, hogy elmehetne szórakozni, de akkor nem tudna felkészülni a versenyre. A vágyak ott vannak belül, a ma tizenhat éves lány két év múlva felnőtt lesz, de tudja, hogy a szülők akkor is ugyanúgy fognak aggódni.

Bodea Tibor szerint tizennyolc éves korban az embernek van annyi tapasztalata, hogy érettebben is meg tudja válogatni a társaságát. Tibor azt vallja, hogy neki harminc év kellett, amíg beért. Véleménye szerint nagyon fontos a nevelés. Neki van egy negatív tapasztalata, és tudja, hogy azáltal mennyit veszített. Megdöbbentette, amikor harmincéves korában elkezdett dolgozni olyan fiatalokkal, akik érettebbek voltak nála, öntudatosabbak és céltudatosabbak voltak. Később jött rá, mennyire fontos az, hogy legyen egy apa és egy anya, legyen meg a családban való nevelkedés élménye. A viselkedése miatt gyakran megjárta. Ő az élettől tanult, de az hosszabb és fájdalmasabb.

Barbara Beáta szerint a gyermeknevelésben a legfontosabb az, hogy hiteles legyen. A szülő viselkedésével kell tükrözze azt, amit elvár gyermekétől, azaz ha azt várom, hogy a gyermek olvasson, de az én kezemben soha nem lát könyvet, az nem hiteles nevelési forma. Ha csak megmondjuk, „a szánkkal nevelünk”, a gyermek lázadni fog, nem fogadja meg a jó tanácsokat. Fontos, hogy elmondjuk a saját tapasztalatunkat egy adott helyzettel kapcsolatban, de ne sértődjünk meg, ha a csemeténk saját tapasztalat útján szeretne tanulni. Nem kell helyette elvégezni a dolgait, hagyni kell, hogy kínlódjon és tanuljon belőle.

Bodea Tibor tapasztalata szerint az a probléma, hogy oda jutottunk, hogy amit a szülő mond, az süket dumának számít. Vannak fiatalok, akik hamar ráébrednek, hogy nem a helyes utat járják, de vannak, akiknek nagyobb köröket kell megtenniük az ébredésig. Tibor utóbbiak közé tartozik. A színművész arról is beszélt, hogy a színházban vannak konfliktusok, amelyek sokfélék. Az ember arra kell törekedjen, hogy elkerülje a konfliktusokat. Van, aki kemény szívű, és hiába hibázik, nem ismeri be. Olyan is van, aki később beismeri, hogy hibázott, de nem hajlandó bocsánatot kérni. Ilyenkor az a kérdés, hogy a bántott félnek van-e ereje túllépni a sérelmeken. Tibor tud bocsánatot kérni. Egy idő után zavarja, hogy konfliktushelyzetben van, akkor is, ha nem ő generálta. Természetesen a konfliktus kialakulásához két ember kell. Mindkettő mondhatja, hogy nem ő okozta. A színházban, ha nagy a feszültség, nem lehet tudni, kinek van igaza. Így van ez családi helyzetben is. Amikor összegyűlnek a sérelmek, egy bizonyos ponton túl nehéz megtalálni a kiutat. Nincs ereje ahhoz, hogy nagyon extrém helyzetekben tudjon uralkodni magán.

Jankó Szép Ildikó négygyerekes anyuka is fontosnak tartja a nevelést. Tizenhat éves fiának elmond dolgokat, aki nem mindig hallgatja meg, és csak utólag észleli, hogy igaza volt az édesanyjának. Amikor negyedjére, ötödjére megtapasztalja, hogy mégsem az ő döntése volt a jó, akkor egy idő után elfogadja az anyja javaslatát. Ők úgy oldották meg a fesztiválozást, hogy a szülők elmentek a gyerekkel fesztiválozni. Külön a szülők, külön a gyerek. A konfliktuskezelésnél egyértelmű, hogy milyen mintát visz az ember otthonról. Ahogy a szülők kezelik a konfliktusokat, ugyanúgy kezelik a gyerekek is gyerek- és felnőttkorban. Ha nagyon extrém helyzeteket tapasztalnak a családban, megpróbálnak eltérni, de ez nem mindig sikerül. Az iskolában is nagyon sok konfliktus van, amit a tanárnak kezelnie kell. Azonnal lejön, hogy melyik családban hogy kezelik a konfliktust. Vannak gyerekek, akik különböző konfliktuskezelési módszereket látnak. A Jankó családban van három fiú és egy lány, a három fiú a nagy. A lány nagyon edzett, ugyanis a fiúk nem igazán hordozzák a tenyerükön. Nevelik a fiúk, s ebből az következik, hogy ő is rendet rak az óvodában, ha kell. Nem várja, hogy az óvónéni rendezze a konfliktust, hanem rendezi ő úgy, ahogy otthon megszokta.

Igli Brigitta véleménye az, hogy nem tudjuk megváltani a világot. Rengetegen vagyunk, sokfélék vagyunk, mindenki mást kap otthonról. Ahhoz, hogy valaki másképp tanítson, saját magát kell fejlesztenie, önmagát kell meghaladnia. Kétféle konfliktusmegoldás van. Az egyik az, hogy szemet hunyunk felette, beletörődünk, belenyugszunk, a másik pedig, hogy magunkat fejlesztve egy lépcsővel előbbre jutunk azáltal, hogy kicsit hátrébb állunk, és más szemszögből nézzük az egészet. Olyan ez, mint amikor két ember szemben áll egymással, és az egyik hatosnak látja a számot, a másik kilencesnek és bizonygatják egymásnak, hogy hatos vagy kilences. Nincs egy igazság. Mindenkinek igaza lehet, csak más szempontból nézve. Minden ember nagyon jól kell ismerje önmagát, tudnia kell azt, mi az, amit elbír, mikor érzi azt, hogy ez már konfliktus. Van, aki felhúzza magát azon, hogy még nem sült meg a tészta, a másik szerint már megsült. Meg kell találni, hol van az illető személy komfortzónája, amiből ha sikerül kilépni, azaz sikerül elengedni azt a bizonyos sálat, akkor az nem feszül. Minden egyes probléma egy-egy lépcső, egy emelkedés a célhoz.

Gál Eszter azt feszegette: fontos, hogy milyen a jellem, mit hoz a gyerek otthonról. Az az ember, aki nyitott, könnyebben tudja rendezni a konfliktusokat. Szó esett a sálról, amit engedünk vagy nem engedünk. Ahhoz, hogy valaki engedjen, egyfajta érettségre van szüksége. A konfliktuskezeléshez nyitottságra és érettségre van szükség. Jól mondja a közmondás, hogy az okosabb enged. Ha a társadalom egy fejlett szinten lenne, akkor konfliktusból is kevesebb lenne. Az emberekben belül kell megszülessenek azok az érzések, az a tudás, ami emberré, emberebbé teszi őket.

Jankó Szép Ildikó tapasztalatai alapján a gyerektől mindig azt kell kérdezni, amikor valamit rosszul csinál vagy valakit megbánt, hogy neki az jólesne-e. Náluk a családban van egy olyan szabály, hogy azt szabad játszani, ami mindenkinek tetszik. Ha az egyik sír miatta, akkor az már nem játék.

Barbara Beáta megállapította, hogy egy olyan társadalomban, ahol egyre több a konfliktus, mindenkinek meg kell tanulni olyan konfliktuskezelő módszereket, amikkel nem árt másoknak, de megvédheti magát is. A kompromisszumok, az empátia, az együttműködés és az alkalmazkodás mind nagyon fontosak az emberi kapcsolatokban. Azt azonban kiemelte, hogy a kompromisszum nem egyenlő az önfeladással. A kompromisszumos megoldási mód mindkét fél számára hasonló mértékben megterhelő, egyikük számára sem teljes, de mindkét fél számára elfogadható, álláspontjaik hasonló arányban érvényesülnek. Egy tanára arra tanította, hogy mindig a vödrödből kell másoknak inni adni, nem pedig a kutadból. A vödröt újra lehet meríteni a kútból, de ha a kutat kiisszák, az kiszárad. Így működik a lelkünk is, és ha nem vigyázunk, a lelki forrásunk is kiapadhat. A legfontosabb mindig az, hogy mennyit tudok engedni a képzeletbeli sálon, mi az, ami még nem okoz kárt érzelmi szinten. Amikor valaki odajut, hogy már nem képes engedni, széthullhat a kapcsolat. Értelmetlen olyan kapcsolatot fenntartani, amelyik sérelmet okoz valakinek, vagy valakinek a kútját ki kell szárítani ahhoz, hogy táplálja ezt a kapcsolatot. Ezt társadalmilag állandó tanulással, fejlődéssel lehet rendezni. Fontos az önfejlesztés. A pszichológus kifejtette, hogy az egyik legfontosabb konfliktus a belső konfliktus. Ez a saját lelkünkben történik. Ezek a konfliktusok és ezek megoldása felkészít a társas kapcsolatokra is. A belső konfliktus már egész korán jelentkezik, kisiskoláskorban, amikor azon vívódik a gyerek, hogy mit tehet meg és mit nem, s megtanulja, hogy a dolgoknak következményeik vannak. Ha valaki szülőként visszagondol a kamaszkorára, hogy milyen volt ő kamaszként, akkor könnyebben megértheti saját csemetéjét. A legnehezebb kamasznak lenni, mert ebben a korban egy csomó mindennek meg kell felelni. A felnőttek számtalan normát állítanak a kamasz elé, aminek meg kell feleljen. Ekkor jön a belső bíró, a lelkiismeret, és a kamasz elkezd vívódni. Ha elmondja a szülőnek, hogy buliba megy, nem engedik el, de hazudni sem szabad, nem helyes. Szükség van ezekre a belső konfliktusokra, hogy felkészítsenek az életben adódó nagyobb konfliktusokra. Ezt kellene megtanítani az iskolában és otthon, valamint más foglalkozásokon. A kapcsolatainkban az otthonról hozott konfliktuskezelő mintáinkat használjuk. A gyermekek agresszív megnyilvánulása vagy elkerülő magatartása egy problémás helyzetben az otthonról tanult mintákat követi.