×
2024. 04 19.
Péntek
Emma
10 °C
szórványos felhőzet
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

Pünkösdi búcsúk

2016.05.12 - 17:00
Megosztás:
Pünkösdi búcsúk

A szatmárnémeti, nagykárolyi és az atyai Szentlélek templomok ünneplik búcsújukat Pünkösd vasárnapján.

Jézus mennybemenetele után a Szentlélek leszállt Szűz Máriára, valamint az apostolokra - ennek emlékére tartja pünkösd ünnepét az egyház. Húsvéthoz kapcsolódva pünkösd is mozgóünnep, elnevezése a görög pentekosztész, azaz "ötvenedik" szóból származik, ez az ünnep ugyanis a húsvét utáni ötvenedik napon van. A Szentlélek kiáradása új tartalommal töltötte meg pünkösd napját a keresztények számára: „Amikor elérkezett pünkösd napja, ugyanazon a helyen mindnyájan együtt voltak. Egyszerre olyan zúgás támadt az égből, mintha csak heves szélvész közeledett volna, és egészen betöltötte a házat, ahol ültek. Majd lángnyelvek jelentek meg nekik szétoszolva, és leereszkedtek mindegyikükre” (ApCsel 2,1-3). Ezután különféle nyelveken kezdtek el beszélni, ahogy a Lélek adta nekik, hogy szóljanak. A Jeruzsálemben tartózkodók meglepve tapasztalták, hogy amit az apostolok mondanak, ki-ki a maga nyelvén megérti. A középkorban a Szentlélek eljövetelét megelőző szél zúgását kürtökkel, harsonákkal utánozták. A lángnyelveket égő golyócskák jelképezték, melyeket a templom padlásáról eresztettek alá a hívek közé. Pünkösd vasárnapján, illetve az ünnephez közeli hetekben tartják a bérmálkozásokat, amely a katolikus egyházban, a kereszténységben „nagykorúvá válást” jelenti. A Szatmári Egyházmegyében május 15-én, Pünkösd vasárnapján a szatmárnémeti-, a nagykárolyi- és az atyai Szentlélek templomok ünneplik búcsújukat. Nagykárolyban vasárnap, fél tizenkettőtől várják a híveket a búcsúmisére, melyen Simon Attila, a Kalazanci Szent József Római Katolikus Teológiai Líceum spirituálisa mond szentbeszédet. Atyán délután kettőtől lesz a búcsúmise, melynek keretén belül Jakab Norbert, a szatmárnémeti Szent Antal egyházközösség plébánosa prédikál. A szatmárnémeti Szentlélek templom búcsúját három napos felkészülési idő, triduum előzi meg - csütörtökön, pénteken és szombaton este hat órától kezdődnek a szentmisék, melyekben Barta Barnabás, a szatmárnémeti Székesegyház plébánia segédlelkésze tart elmélkedéseket. A búcsúmisére ezek után, vasárnap este hat órától kerül sor, Papellás István, a szatmárnémeti Szent Család egyházközösség plébánosa szentbeszédével.