Rákapcsoltak a lányok
Utoljára módositva: 2014-11-23 14:46:52

Kisebb meglepetésre sima győzelmet aratott a Szatmárnémeti VSK női kosárlabdacsapata a Marosvásárhelyi Nova Vita elleni szombati bajnoki találkozón.

A meccs előtt, az eddigi eredmények alapján, a Maros–parti együttes tűnt favoritnak, azonban Ionel Brustur edző tanítványai csak az első félidőben voltak méltó ellenfelek. Igaz, a csapat három órával a mérkőzés kezdete előtt érkezett meg Szatmárnémetire, és néhány alapjátékos is otthon maradt. Ezt kihasználva, a frissebb szatmári lányok lemosták a pályáról a Nova Vitát a harmadik negyedben, ezzel eldöntve a mérkőzést. Bár a végeredmény „csak” huszonnégy pontos különbséget mutat, a VSK-nak többször volt harminc fölötti forja.

A győzelem után a VSK megelőzte a táblázatban a vásárhelyieket, viszont egyik együttes sem zárt az őszi felvonás után az első nyolcba, miután a brassóiak hazai pályán verték a vendég Alexandriát.

Női kosárlabda, Nemzeti Liga, alapszakasz, 13. forduló

Szatmárnémeti VSK – Marosvásárhelyi Nova Vita 92–68 (21:21, 24:17, 25:9, 22:21).

VSK (pontok száma, lepattanók, gólpasszok): Kiss, Adams (8, 8, 3), Orosz–Oláh (20, 4, 3), Voica (4, 1, 1), Szmutku (2, 0, 2), Ferenczi (6, 2, 5), Vasile (0, 1, 0), Manta (2, 7, 0), Bolba, Radovics (10, 1, 0), Tarţa–Laza (17, 5, 5), Ross (23, 10, 3).
Nova Vita (pontok száma, lepattanók, gólpasszok): Thompson (14, 2, 5), Vilcinschi (2, 0, 0), Montgomery (7, 4, 3), Adams (5, 2, 2), Young (6, 4, 0), Mészáros (9, 0, 0), Grossnickle (20, 13, 0), Bartha (5, 1, 0).

KATTINTSON IDE ÉS NÉZZE MEG A MÉRKŐZÉSEN KÉSZÜLT FÉNYKÉPEKET IS!

További eredmények

Sepsiszentgyörgyi Sepsi–SIC – Rapid 110–33

Gyulafehérvári CSU – SCM Craiova 101–56

CSM Târgovişte – Temesvári Danzio 80–39

Brassói Olimpia – CSBT Alexandria 89–76

Kolozsvári U – Aradi ICIM 47–82.

Az állás

1. Târgovişte 24 pont, 2. Sepsi 24, 3. Fehérvár 24, 4. Alexandria 22, 5. ICIM 22, 6. Danzio 20, 7. Galac 19, 8. Brassó 19, 9. Szatmár 18, 10. Nova Vita 18, 11. Kolozsvár 15, 12. Nagyvárad 14, 13. Rapid 14, 14. Craiova 14.

Kép és szöveg: Pesek Attila

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Predator - A ragadozó
Ma, 20:50
Shane Black friss vért fecskendez a Predator-sorozatba ezzel a kirobbanó új résszel, amelyben a vadászat a világűr távoli zugaitól a külvárosi utcákig terjed. Az univerzum legveszedelmesebb ragadozói más fajok DNS-ét használva genetikailag módosították magukat, így most erősebbek, okosabbak és halálosabbak, mint bármikor. Mikor egy kisfiú tudtán kívül a Földre vonzza őket, csupán egy exkatonákból álló szedett-vedett csapat és egy morózus technikatanárnő állhat az emberiség pusztulásának útjába.
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Miért szereted az őszt?
A kellemes őszi színek miatt
Végre felvehetem a kedvenc pulcsiaimat, cipőimet
Végre nincs kánikula
Az iskolakezdés miatt
Nem szeretem az őszt
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2018. szeptember 19.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 2-3 db padlizsán, 2 fej lila hagyma, 2 db paradicsom, 1 dl olívaolaj, 4 gerezd fokhagyma, só, bors, ...