Rangadót játszanak a tasnádiak
Utoljára módositva: 2017-11-03 13:40:11

Idegenben, a Máramaros megyei Lénárdfalvi ACS vendégeként lép pályára szombaton a Tasnádi Unirea labdarúgócsapata: Marius Botan edző legényei annak az együttesnek lesznek a vendégei, akik egy ponttal követik őket a táblázatban.

A harmadosztályban harmadik idényüket töltő máramarosiak egyébként villámrajtot vettek ebben a szezonban, hiszen első négy meccsükön 10 pontot szereztek. Az ezt követő öt mérkőzésen viszont csak hat pontot „kapartak össze”, otthon pedig elvesztették a Kudzsiri Metalurgistul, majd a Magyarigeni Performanța elleni rangadókat. Az eddigi négy hazai mérkőzésből egyébként csak ezt a kettőt vesztette el Lénárdfalva, ugyanis a gyulafehérváriak, legutóbb pedig a désiek is „zakóval” mentek haza (3–0, 4–0). Az eddig begyűjtött 16 pont eggyel kevesebb, mint a Tasnádi Unirea pontszáma, és csak egy pozícióval vannak az 5. helyen tanyázó szatmáriak mögött. Ezért egy nagyon kiélezett mérkőzésre lehet számítani.

A tasnádiak ugyanis a vidombáki 4–2-es kudarc után magukhoz tértek, és öt mérkőzés óta veretlenek. A brassói csúfos vereségnek egyébként a kapus, Băican volt az egyik vétkese, hazatérés után el is küldték a zilahi hálóőrt, felbontották a szerződését.

Liga 3, 5-ös csoport, 11. forduló

Péntek

Radnóti SK – Kolozsvári Sănătatea

Gyulafehérvári Unirea – Vidombáki Viitorul

Szombat

Feleki FC – Magyarigeni Performanţa

Lénárdfalvi ACS – Tasnádi Unirea (14 óra)

Szászrégeni Avântul – Dési Unirea

Alsógáldi Industria – Kolozsvári CFR II

Vasárnap

Szászmedgyesi Gaz Metan II – Kolozsvári Universitatea

A Kudzsiri Metalurgistul szabadnapos.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
Állás
Németországba (Bayern, Nürnberg környékére) tapasztalt betegápolókat keresünk (nők-férfiak)...
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Robin Hood
Ma, 18:50
Felejts el mindent, amit a legendás tolvajról eddig hallottál. Azt hiszed, ismered őt, de nem is tévedhetnél nagyobbat. Robin of Loxley és egy mór harcos szilaj története ölt testet ebben a vakmerő és vagány históriában... A keresztes háború véres csatamezőin edződött nemes, Robin of Loxley (Taron Egerton) nem is sejti milyen kegyetlen és korrupt erővel kell szembenéznie, mikor visszatér angol földre, ahol a Nottingham-i seriff a szent háború ürügyén alatt teljesen kisemmizte alattvalóit. Robin
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Szoktál-e karácsonyi vásárba járni?
Természetesen, nemcsak a helyi, környékbeli vásárokba is elmegyek
A közelben lévő vásárokban szoktam nézelődni, hozzátartozik a karácsonyhoz
A helyi vásárba nézünk ki a családdal
Nem szeretem a karácsonyi vásárt
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2018. december 19.)


    KONYHA
    Hozzávalók a tésztához: 35 dkg finomliszt, 4 db tojás, 15 dkg kristálycukor, 25 dkg méz, 1 tk. szódabikarbóna, 1 ...