Ravatalozót avattak Magyargéresen

Vasárnap ravatalozót avatott a Magyargéresi Református Egyházközség. Nagy Attila helyi református lelkipásztor elmondta, hogy több mint hét éven át tartó munkafolyamat ért véget. A szalagot Halász Sándor gondnok és Erdei D. István parlamenti képviselő vágta el.

Tolnay István, a Nagykárolyi Református Egyházmegye esperese a 118. zsoltárra építette igehirdetését. Arra a kérdésre próbált választ keresni, hogy mi a ravatalozó: templom, gyülekezeti ház vagy imaterem. Valójában egyik sem — állapította meg a lelkipásztor. A világiak szerint a ravatalozó temetői épület, amelyben felállítják a koporsót tartó emelvényt a temetés előtt. A temetés kezdete előtt itt gyülekeznek az elhunyt rokonai és ismerősei, hogy búcsút vegyenek az elhunyttól. Egyházi szempontból a ravatalozó átmenet a földi és a mennyei élet között. A 118. zsoltár utalásai ezt sugallják: „Nem halok meg, hanem élek, és hirdetem az Úr tetteit. (…) Tárjátok ki nekem az igazság kapuit, bemegyek, hogy hálát adjak az Úrnak. (…) Az Úr az Isten, az ő fénye világít nekünk. (…) Adjatok hálát az Úrnak, mert jó: irgalma örökké tart”. A zsoltáros tudja, hogy csak addig élhetünk, amíg Isten akarja. Az esperes örömeseménynek tekintette, hogy hosszas küzdelem után elkészült a ravatalozó, bár ebben az épületben nem örömteli események történnek. Szomorú viszont az, hogy az egyházközség hívei újabb küzdelem előtt állnak, ugyanis a pénteki vihar megrongálta a templomot, aminek felújítása hamarosan elkezdődik. Kis Tünde kántor irányításával a helyi fiatalok énekeltek, verset mondott Kis Emőke, Bors Hajnalka és Kun Kinga.

Nagy Attila lelkipásztor a ravatalozó építéséről tájékoztatta a résztvevőket. A templom az Isten háza, emlegetjük gyakran, de minek nevezzük a ravatalozót? — tette fel a kérdést Nagy Attila. Vannak, akik halottasháznak titulálják. Ha lírai hangvételben akarjuk megfogalmazni a rendeltetését, azt mondjuk, hogy két világ állomása, ahol egy szerelvény megáll egy rövid időre, ahol könnyek között búcsút intünk a továbbindulónak, aki átlépi az örökkévalóság határát, ahol nehéz szívvel, de mégis élő reménységgel halljuk újra és újra Jézus szavát, aki diadalt nyert a halál felett, biztatva minket: „Íme én élek és ti is fogtok általam örökké”. Szükségünk van egy ilyen helyre, ahol méltóképpen, méltó körülmények között búcsúzhatunk szeretteinktől. 2010-ben fogalmazódott meg az óhaj és született presbiteri határozat arról, hogy a gyülekezet ravatalozót épít.

Az akkori megyei tanácselnök, Csehi Árpád 2011-ben a krasznabélteki községi tanácson keresztül tizenötezer lej támogatást folyósított. 2012-ben a krasznabélteki tanács Pleth Imre polgármester közbenjárásával szintén tizenötezer lej támogatást szavazott meg. 2015-ben a községi tanács és Bartók G. Ioan polgármester segített abban, hogy az egyházközség újabb tizenötezer lejt kapjon. Ezenkívül a gyülekezet tagjai öt éven keresztül lélekszám szerint harminc lejt, a hatodik évben lélekszám szerint húsz lejt adományoztak ravatalozóépítésre, így hetvenkétezer-hatszázharminc lej gyűlt össze a gyülekezet részéről. A munkálatok teljes összege száztizenötezer-négyszázharmincnyolc lej és hatvanhét bani volt.

Erdei D. István parlamenti képviselő nagyra becsüli a magyargéresi közösséget, hiszen hét év alatt kitartó munkával építkeztek. A képviselő a 127. zsoltárból olvasott fel részletet. „Ha az Úr nem építi a házat, az építők hiába fáradnak. Hogyha az Úr nem őrzi a várost, az őr hiába őrködik fölötte.” Nagyon jól tudják ezt azok, akik dolgoztak a ravatalozó felépítésén. Ugyancsak a 127. zsoltárban olvassuk: „Hiába keltek hajnalban és fáradoztok késő éjjelig: a kemény fáradság kenyerét eszitek. Ám akiket szeret, ő azokat elhalmozza, jóllehet alszanak”. Erdei hangsúlyozta: az Úr szeretete végtelen, ingyenes és mindenkire kiterjed. Egy népi mondást idézve Erdei arra figyelmeztetett, hogy emberé a munka, Istené a dicsőség. A ravatalozó megáldása után a résztvevőket szeretetvendégségre hívták a magyargéresiek.

Elek György