Reformáció és a nők régen és ma (I.)
A Szatmári Friss Újság szerkesztőségében egyházi és világi meghívottak beszélgettek arról, hogy milyen változásokat hozott a nők életében a reformáció, milyen változásokat hozott a társadalomban az, hogy a nők közéleti szerephez jutottak.
A beszélgetésen részt vett: Korda Zoltán református lelkipásztor, Man Gabriella és Jankó-Szép Ildikó tanárok, Békéssy Erzsébet környezetvédő és Kovács Erika vallástanár. A beszélgetést moderálta: Elek György.
A mohácsi vész után nagy szolgálatot tettek a reformátorok és prédikátorok az akkori társadalmi helyzet alakításában — indította el a beszélgetést Elek György. Iskolák alakultak, amelyekben olyan nőket neveltek, akik családi erényekkel rendelkeztek. A három kategóriába (főúri és polgárasszonyok, valamint papnék) sorolt nők gondolkodásmódja teljesen más volt, mint az azelőttieké. A magyar asszonyok tevékenységére és a családban történő meghatározó szerepére csak a 16. századtól volt lehetőség. Amíg a férfiak katonáskodtak, a nemes urak pedig politikai szerepet töltöttek be, addig a nők gazdálkodtak és gyerekeket neveltek. A főúri asszonyok a műveltség ápolói és a református hit terjesztői voltak. A reformáció hatására a társadalom gondolkodása a nőkről gyökeresen megváltozott, a korábban értéktelennek hitt nők kiemelt szerephez jutottak azáltal, hogy rájuk bízták a kálvini felekezetek szeretetszolgálati, szegénygondozási feladatait. Azt, hogy a reformáció gyökeresen megváltoztatta a nők életét, bizonyítja azoknak a nőknek az életrajza, akiknek a munkássága jelentősen befolyásolta a magyar kultúra kiteljesedését.
A beszélgetés alapgondolata — a reformáció és a nők — sokat foglalkoztatja Korda Zoltánt, aki arra a következtetésre jutott, hogy három részre osztja gondolatait. Mind a három a maga felépítésében közelít a Teremtőhöz, Istenhez, úgy, ahogy a reformáció sem más, mint az igéhez, a Szentíráshoz, a kijelentéshez való visszafordulás. Egy helyes visszafordulás egy helytelen állapot után. Miután a reformáció után a nő is átalakult, visszafordult a Bibliához, meg kell nézzük, mit mond a Biblia az emberről és a nőről. Mózes első könyvében arról olvasunk, hogy mindannyiunkat Isten teremtett, alkotott, célja, feladata van számunkra, szerepet bíz ránk, beleszól az életünkbe, érdekli annak alakulása, irányítja, tartalommal tölti meg, mindenféleképpen érezteti velünk, hogy szükségünk van a Teremtőre. A ma és az évszázadokkal ezelőtt élt emberek életében nagyon fontos a valamilyen hitre való támaszkodás és épülés. Keresztyén világban élünk, és a történelmi keresztyén egyházak ölelésében és tanításában közösségeket és felekezeteket alkotunk, egy nemzetet határozunk meg, látnunk és tudnunk kell azt, hogy milyen nagy felelősséget jelent számunkra ma is az Istenhez való közeledés.
A mai ember vajon tudja, hova tartozik, tudja, hova kell visszatérnie, hogy kik az ősei, ki az, akihez orientálódnia kell? Van-e ilyen helye és szerepe életünkben Istennek, aki úgy van jelen, hogy lehet, egy bizonyos pillanatban az utak lezárulnak előttünk, valaminek a következtében tájékozatlanok vagyunk, de van egy bibliai vers, amihez nyúlni lehet, van egy lehetőség, amivel ha előre nem is, de mindig visszajut az ember? — vetette fel a kérdéseket a lelkipásztor.
Korda Zoltán szerint a ma embere számára sem jelent mást a reformáció, mint visszajutni valahova. A reformáció és a nők címszavak társításában el kell jutnunk oda, hogy a reformálódott, az Istenben felvilágosodott, a Szentírást anyanyelvén olvasó nő, a felelősségtudattal bíró feleség és édesanya megtalálja szerepét, mennyei küldetés, fény, világosság ölelésében megtalálja helyét ebben a világban, tanulhat és taníthat, felelősséggel másokat felkarolhat, úgy nevel gyerekeket, hogy annak csodálatos hatása van, egy közösségre is hatással van. Voltak nagyasszonyok a reformáció után Erdélyben vagy Magyarországon, akiknek a munkássága, tanítása, példája tulajdonképpen azt a nagy változást sürgeti megfogalmazni, hogy a reformáció ajándékával a helyes irányba való visszafordulás élményével és ajándékaival miként változik meg egy társadalomban a nő szerepe, helye, feladata, küldetése és szolgálata, és mennyire fontos, hogy egyenlő legyen a férfival.
A lelkipásztor a múltba visszatekintve igyekezett rádöbbenteni a ma emberét a nő-férfi kapcsolat lényegére. Isten megteremtette a férfit (héberül is) és az asszonyt (isa). Mind a két szó magában hordozza az alapot, a teremtményt, azt, akit Isten teremtett. Tulajdonképpen az is és az isa héber szavak összecsengése is azt fogalmazza meg, hogy a két teremtményt úgy állítja egymás mellé, hogy egymás nélkül nem lehet élni. A reformáció, a reformátor szívében és gondolatában is, az Ágoston-rendi szerzetes gondolatában is megfogalmazódik ez a gondolat, és megnősül. Nem szól a cölibátus ellen, hanem a férfi és a nő egymáshoz való tartozását és az egymásra való utaltságát fejezi ki. Isten úgy teremti az ember számára a nőt, hogy megvilágosítja, elaltatja. A remek dolgok mindig úgy születnek az ember életében, hogy megálmodja azokat. Isten valamilyen formában elhelyezi a lélekben, bölcsőbe rakja és felneveli. A gondolat felnő a maga valóságában.
Nem jó az embernek egyedül lenni — olvashatjuk a Teremtés könyvében. Az együvé tartozásban az ember rádöbben, hogy a szíve alatt van valami. A reformációval átminősül a család a maga erkölcsében, egymáshoz való viszonyulásában és értékrendjében. Emberi méltóságába kerül az asszony, fontos és értékes lesz. Az ige által megreformált ember életében ott van a felelősségtudat a társ iránt.
Nem jó az embernek egyedül lenni, teremt, alkot, és elhagyja majd az ő atyját és anyját, ragaszkodik az ő feleségéhez, és lesznek ketten egy testté.
Felettébb nagy dolog a tapasztalat szülte szent bizonyosság. A keresztyén értékeknek, a bibliai üzeneteknek ma is fontos szerepük van. A reformációval a férfi és a nő életében, a családi közösségben, a társadalom életében is változás történt. Luther rájött arra, hogy valamin változtatni kell. Az ember életének akkor van értelme, ha társat kap. Minden ember szívében és lelkében ott kellene legyen a „vissza az Édenhez” gondolat. Ekkor megszelídülnek az érzelmeinkhez, az egymáshoz való viszonyulásaink. Luther azt mondta: fülest mutat az ördögnek azzal, hogy Katát elveszi feleségül, és mindazoknak, akik ellene vannak, hogy az Isten szolgálatában állók megnősüljenek. Luther mint Isten ajándékára nézett mindig a feleségére, aki gyermeket nevel, gazdaságot vezet, és hűséges társa az egyház megreformálásával foglalkozó férjének. Luther fontosnak tartotta a házasságot, hogy van férj és feleség, hogy van megszentelt házasság ebben az életben. Luther felesége példakép a nagy reformátorok számára, akik tevékenysége hasznos volt családjuk és közösségeik életében. Ilyenek kell hogy legyenek a ma asszonyai is, és mindegy, hogy milyen felekezethez tartoznak.
Man Gabriella történelmi szemszögből közelítette meg a témát. Szükség volt az egyház megújulására, s ezt a megújulást Luther eredményesen végezte. Ne feledjük el azonban azt, hogy előtte a szerzetesrendek nagyon sok mindent felvállaltak: a tanítást, a gyógyítást stb. Mivel a szerzeteseknek nagyon fontos szerepük volt, ezek a szerepek a reformációval bizonyos területeken eltűntek, egy hiány keletkezett. Ezek eltűnéséhez is egy hosszabb folyamat kellett, mert a reformációval együtt egy válságos időszak jött a törökök betörése és a török uralom bevezetése következményeként. A nők szerepe akkor jelent meg, amikor valaki el kellett végezze azt a munkát, amit addig a kolostorok lakói végeztek. A társadalom átalakulásának fontos mozzanata volt az, hogy a nők felvállaltak feladatokat. Man Gabriella Lorántffy Zsuzsanna szerepét emelte ki, akinek férje, I. Rákóczi György sokat volt távol, s addig ő vezette a birtokot, ezenkívül felvállalta a sárospataki iskola támogatását. Tanárokat hozott, tehetséges szegény diákokat taníttatott ingyen, külföldre küldte őket egyetemekre a saját pénzén. Ha a birtokán valaki beteg lett, vagy bármilyen problémája volt, azon segített. A nagyasszonyok, a polgári családokból származó nők és később a papnék vállalták fel azokat a feladatokat, amelyeket korábban a női szerzetesrendek végeztek.
A továbbiakban szó esett arról, hogy azok, akik abban az időben elmentek külföldre tanulni, visszajöttek, és itthon kamatoztatták tudásukat. Ma már csak kevesen jönnek vissza közülük.
Korda Zoltán szerint az a felelősségtudat hozta őket haza, ami élt bennük, és a köszönet azok felé, akik támogatták a tanításukat. Úgy érezték, hogy tartoznak azoknak, akik felvállalták a taníttatásuk költségeit. A hazaérkezett diák köszönete és hálája jeléül gyümölcsöztette azt a tudást, amit külföldön szerzett. A másik dolog az, hogy akkor még nem volt annyira zilált és összekavart a Kárpát-medence világa sem, egészségesebb volt a patriotizmus és a honszeretet, és fontos volt a nemzet összetartozása, az egymáshoz való kötődés.
Jankó-Szép Ildikó ezt azzal magyarázza, hogy nem voltak olyan nagy különbségek az országok között. A középkori ember életvitele nagyjából ugyanolyan volt Erdélyben, Magyarországon, Németországban, Franciaországban és Svájcban is. A szintkülönbség a kommunizmus idején keletkezett, amikor a Nyugat fejlődött, mi pedig lemaradtunk.
Kovács Erika hozzáfűzte, hogy Lórantffy Zuzsanna tudatosan küldte a diákjait külföldre továbbtanulni. Ez egy befektetés volt, s ezek a diákok visszatértek, de mellettük még hívott tudós embereket, például Comeniust. Abban az időben íratlan szabály volt, hogy akiket a fejedelmi udvar küldött el tanulni, azok mind visszatértek.
Jankó-Szép Ildikó a mai helyzetre vonatkozóan megjegyezte, hogy a fiatalok taníttatásának egy része állami pénzen történik, az állam pedig nem kérheti számon a diákon, hogy hol és mire használja fel a szerzett tudását, a másik része a saját, illetve a szülők költségén történik. Ha eredményes lesz, a gyerek szerencséje, ha nem, akkor az ő kudarca.
A reformáció évében több szempontból is megközelítjük a reformációt, de nem esik elég szó magáról a reformáció szellemiségéről. Nem igazán beszélünk arról, hogy milyen a református ember szellemisége, mit jelent ma reformátusnak lenni. — vetette fel Elek György.
Békéssy Erzsébet reformátusként és környezetvédőként megfogalmazott egy jelmondatot ezzel a témával kapcsolatosan, ami így hangzik: a reformáció mozgásban tart. Ebből kiindulva, ha visszamegyünk egy kicsit az időben, van két személyiség, az egyik a reformkorból, a másik a modern korból, akiket Békéssy Erzsébet példaképének tekint: az egyik Kossuth Lajos húga, Kossuth Zsuzsanna, a másik Szabó Magda. Kossuth Lajos korán felfigyelt arra, hogy a húgának jó nyelvérzéke van, próbálta tanítani történelemre, jogra, de a lány nem elégedett meg ennyivel, nőként sokkal többet akart. A szabadságharc idején tábori kórházakat hozott létre, három hónap alatt százhetvenkét kórháztábort, ahol tevékenykedett. A bátyja kinevezte főápolónőnek. Próbálta a nőket rávezetni az önkénteskedésre és a segítségnyújtásra. Vallotta, hogy azért teremtette Isten a nőket, hogy letöröljék a verejtékcseppeket azok homlokáról, akik elfáradnak az élet útjain. Már abban az időben szerette volna védeni és népszerűsíteni azokat a termékeket, amelyek helyi jellegűek voltak. Egyesületet hozott létre, hogy védjegy alá kerüljenek a magyar termékek. Ő szervezte meg az első bált, ahol a külföldiek drága selyemben, a magyar hölgyek pedig pöttyös kartonruhákban jelentek meg. Békéssy modern kori kedvence Szabó Magda, aki nem csak író volt, nem csak magára gondolt, hanem neki is volt egy jó életvitele. Azt vallotta, ne csak magukra gondoljanak a nők, hanem másokra is. Fő alapítója volt a Digitális Akadémiának, és sokat tett azért, hogy kortársainak a műveit máshol is megismerjék. Ő is azt vallotta, hogy a nő erős és bátor, s ha felismeri a maga küldetését, mindenre képes és alkalmas. Úgy gondolta, egyszerre kell tervezni és dolgozni, mert ha a kettő közül az egyik kimarad, akkor nem teljes az életünk. Békéssy úgy éli meg az ő szakmai tevékenységét, hogy a mindennapi munka elvégzése mellett megpróbál valamit kezdeményezni csapatszellemben, más nőket bevonva, és olyan tevékenységekre ösztönözni, melyek gyümölcseit az unokák tudják majd igazán élvezni. Ilyen kezdeményezés volt a reformáció 500. évfordulója alkalmából megszervezett faültetés. Az Emlékezés és megújulás erdejének a létrehozása egy szikrányi ötlet volt, de nagyon sokan támogatták, és sokan önkénteskedtek abban a reményben, hogy hátha tudunk valamit változtatni. A szellemi megújulás egyik lehetséges formája az, hogy a mindennapi munkánk mellett tegyünk valamit azért, hogy ne csak a jelenünk legyen szép, hanem a jövőnk is. Békéssynek van még egy vágya, ami nem más, mint a „zöld Biblia” létrehozása, ami azokból az igékből állna, amelyek alapul szolgálnak a fiataloknak arra vonatkozóan, hogyan kell védeni a természetet. Békéssy Erzsébet nem úgy képzeli el a megújulást, mint nagyon sok lelkipásztor, akik a zsoltárok és dicséretek helyett beviszik a templomba a modern zenét, hanem a lelki megújulásban, egy olyan szellemi áttörésben, ami megváltoztatja az emberek gondolkodásmódját, érzelmi világát és életformáját.
