Reformáció és a nők régen és ma (II.)
A Szatmári Friss Újság szerkesztőségében egyházi és világi meghívottak beszélgettek arról, hogy milyen változásokat hozott a nők életében a reformáció, milyen változásokat hozott a társadalomban az, hogy a nők közéleti szerephez jutottak.
A beszélgetésen részt vett: Korda Zoltán református lelkipásztor, Man Gab
Korda szerint Békéssy nagyon jól látja a jelenséget, ugyanis nem profanizálni kell a szentet, hanem a profánt kell megszentelni. Ahhoz, hogy a reformáció szelleme uralkodjon, domináljon, látható, érezhető legyen a környezetünkben felekezetre való tekintet nélkül, vissza kell menni Istenhez, és a Szentlélek által meg kell újulni. Utána el kell csendesedni. Sajnos a ma embere információkban nagyon gazdag, de nem tud az információk közül egészségesen szelektálni. Ne a formaságokon akadjunk meg, ne azon, ami megkülönböztet és elválaszt, hanem keressük azt, ami egyesít! Ha most nem tudunk egyesülni, akkor minden kis egyház életveszélybe kerül a maga kis csoportjában, mert fogyunk, mert kevesen vagyunk. Életre van szükség, személyesen kell újjászületni, és ezzel a személyes élménnyel, ezzel a meggazdagodott élettel kibontakozni ott, ahol a Jóisten megtart, fogalmazott a lelkipásztor.
Hogyan történik ma a vallásos nevelés? — merült fel a kérdés. Kovács Erika hangsúlyozta, hogy a reformáció áttörés volt. Gondoljunk csak arra, hogy milyen státuszban voltak a nők a középkorban! A reformáció nemcsak a hitbéli megújulásban hozott változást, hanem a nők tekintetében is. 1520-tól a nőket is számba vették. Igaz ugyan, hogy későbbi korszakokban is másodlagosak voltak a nők, de a reformáció után kezdtek kibontakozni. Ott volt Rákóczi György, de mindig el volt foglalva. Aki a kezébe vette a Szentírást, olvasta, igéket másolt ki belőle, az Lórántffy Zsuzsanna, a felesége volt. Bizonyára sokkal többet olvasta a Bibliát, mint a férje. Amellett, hogy hitvesként és anyaként otthon a dolgaival foglalkozott, ő foglalkozott az egyházi és a hitbeli dolgokkal is. Abban a korban a nevelés, a gyerekek taníttatása, az igére való odafigyelés mind a nők dolga volt. Az, hogy ma hogyan állunk hozzá a hasonló dolgokhoz, a családoktól függ. A diákok esetén nagyon sokat számít az, hogy milyen családokból érkeznek az iskolába, és ott milyen szellemiség uralkodik. Az iskolában csak arra lehet építeni, amit otthonról hoznak. Az iskolában mindenről lehet beszélni, de ha otthon nem kapjék meg az alapot, akkor nincs mire építeni. A gyerekek később is bepótolhatnak lemaradásokat, akár a szülőknek is ellentmondhatnak, de az nem az igazi. Minden a szülői neveléstől, a szülői példától függ. Annak a gyereknek, aki nem kap vallásos nevelést, később nehezebb. A gyerekeknek van igényük a vallásosságra, de tudni kell, hogy nagyon fontos az édesanyák szellemisége. Ha hitbeli megerősödésről beszélhetünk, akkor azt látjuk, hogy nem az apa — bár vannak olyan példák is —, hanem az anya az, aki a gyermeket vallásosságra neveli.
Korda Zoltán is elismeri, hogy az anyai vallásos nevelés hatásosabb, mint az apa nevelése. A nők lelke, türelme, szelídsége valamivel gazdagabb, mint az édesapáké. Ezt Korda Zoltán is érzi, átéli. Gyermekeivel időben elkezdte az esti imádkozást, amikor még nagyon kicsik voltak. Minden este megvolt az esti istentiszteletük, tehát beléjük itatódott az Istenhez való közelség, mégis, miután elmondták együtt az esti imát, nem aludtak el addig, amíg nem mondták el az anyjukkal is. A nők szerepe nagyon fontos a családban, bár jó lenne, ha eljönne egy olyan pozitív váltás, hogy lennének Bibliát olvasó édesapák, akik felelősséggel irányítanák a gyerekeik gondolatait és lelkét.
Békéssy Erzsébet megkérdezte, hogy a mai rohanó világban, amikor az édesanyák annyira elfoglaltak, a gyerekek hány százaléka részesül otthon vallásos nevelésben.
Kovács Erika azt tapasztalja, hogy a nagyszülők — főleg a nagymamék — szerepe is óriási. Az első imádságot mindig a nagymamától tanulja a gyerek. A szülő már inkább karrierista, nincs ideje, sokat dolgozik. A szülő nem igazán templomba járó, nem Biblia-olvasó. A nagymama polcán még ott van a poros Biblia. Van egy szép gondolat, hogy a Jóisten áldjon meg! Ez már olyan, mint a szia vagy a helló, de amikor egy idősebb ember, egy nagyszülő mondja, annak súlya van. Ezt a gyerekek is érzik. Hogy mi lesz a jövőben a nőkkel, azt nem tudjuk. Nem lehet látni, mit hoz a rohanás, a szekularizáció, a karrierizmus. Régebben a nagyszülőknek az jelentette a karriert, hogy a gyerekekkel foglalkoztak. Ezt a karriert most felváltotta valami más, nem a gyerek az elsődleges.
Az utóbbi húsz-huszonöt évben gyakran beszélünk arról, hogy fogyunk, és a mai nők nem vállalnak több gyereket. Milyen indíttatás kell ahhoz, hogy valaki több gyereket vállaljon? — vetődött fel a kérdés.
Jankó-Szép Ildikónak négy gyereke van. Véleménye szerint egy támogató férjre van szükség, és a gyerekek szeretete is lényeges. Mindig úgy érezték, hogy még vállalnának gyereket, pedig nem könnyű, bár ha belegondol, sokkal könnyebb az élete, mint egy középkori asszonynak, mert a reformáció idején nagyon sok gyermeket elveszítettek a nők. Sokkal közelebb álltak a Jóistenhez, elfogadták Isten akaratát, a sorsot, mert sokszor nyolc-tíz gyereket is szültek, és csak egyet sikerült felnevelni. Ebből a szempontból nekünk sokkal jobb, mert nincs rosszabb annál, mint egy gyereket elveszíteni és eltemetni. A nagyasszonyok életéről sokat tudunk, de az egyszerű emberek élete sem volt könnyű, számukra az volt a karrier, ha rendezett volt a ház, nevelték a gyerekeket, támogatták a férjüket. A nagyasszonyoknak ezek mellett a közösségeket is támogatniuk kellett. Abban az időben a nők sokkal többet dolgoztak, mint a mai nők, akikről azt mondjuk, hogy egész nap rohannak. Az sem volt könnyű ötszáz éve, hogy a nagyasszonyok irányt és példát mutassanak másoknak, említette Ildikó, rámutatva arra is, hogy számára ma is fontos a támogatás. Náluk van egy nagymama, aki segít. Náluk is a nagymama volt az, aki esténként a gyerekekkel imádkozott. Az anyuka az esti mesét olvasta, a nagymama imádkozott velük. Egy nagy családban nagyon fontos a nagymama, mutatott rá, elismerve azt is, hogy a román állam nem segíti a nagy családokat.
Békéssy Erzsébet megfigyelte, hogy a lelkipásztor-családokban van több gyerek.
Korda Zoltán ezzel kapcsolatosan elmondta: több mint valószínű, hogy a gyülekezet is elvárja, hogy a gyerekvállalásban is jó példát mutasson. A gyermek a jövendőt jelenti a családban is, a közösségben is. Régen mások voltak az értékek, másképpen viszonyult férj és feleség a gyermekvállaláshoz. Szó sem volt arról, hogy két-három gyereknél megállnak. Más volt minden, mint a modern korban. Korda úgy érzi, több volt a szeretet, a türelem, az igény arra, hogy egy közösségben éljen több nemzedék. A nagy közösségekben történő együttélés örömöt jelentett. Nem volt olyan elcsatangolás, mint ma. Ma már van egy egészségtelen verseny, amibe az ember kicsi korától belenő. Az egészségtelen verseny szüli a karrierizmust, a mindenáron előrébb jutást, ami tulajdonképpen akkor minősül át, akkor lehet visszafogni, ha a keresztyén nevelés ott van a családban. A szülő a lelki értékekkel is meg kell ismertesse a gyermekét. Ma mindenki gyűjt, hogy házat építsen, fészket rakjon a gyermekének, és elindítsa az életben. Minden családban ott van ezeknek a nagy jelszavaknak a sokasága. De el kell gondolkodni azon is, hogy a földi kincsek mellett gyűjtünk-e olyat is, ami megmarad, mert mindazt, amiért dolgozunk, itt hagyjuk. Mit viszünk magunkkal? A szülő mindenképpen olyan értékek felé kell irányítsa a gyermeke tekintetét, amelyek megmaradnak. Az iskolában van lehetőség felnézni a másikra, mert az gazdag, több lehetősége van, de nemcsak felfelé kell megtanulni nézni, hanem lefelé is. Kell tudni megelégedettnek lenni, és hálát adni azért, ami van — fogalmazott a lelkipásztor.
Békéssy Erzsébet egy gyermek anyja, lányuk tizenöt év után született, sokat küzdött, hogy gyermeke lehessen. Békéssy Erzsébetet úgy nevelték a szülei, hogy megfogták a kezét, és vitték a templomba. Sajnos az ő szülei meghaltak, az ő gyermeke nevelésében már nem segíthettek. Sokat tanult a szüleitől, akik úgy éltek, mint két galamb, soha nem mentek sehova egymás nélkül. Erzsébet ma is nagyon szeret templomba menni, most is azt várja, hogy ott legyen lehetősége a Jóistennel beszélgetni, legyen meg az a meghitt templomi csend, ott tudjon magába szállni. Sajnos ma már tíz perc alatt megtudja, hogy a templomban körülötte ülők hol jártak, mit csináltak, hogy vannak felöltözve stb., pedig ő nem ezért megy templomba. Békéssy Erzsébet elmondta, hogy egyetemi tanulmányai miatt későn ment férjhez — a már említett karrierépítés miatt —, de a gyerekvállalás nagyon fontos volt számára. A kislányát harmincnyolc évesen szülte. Ez volt az az időszak, amikor a karrier kezdett kibontakozni, emiatt a kislány nevelésével inkább a nagyszülők foglalkoztak, ami jó volt, mert hitre nevelték. A férje mindenben támogatta és támogatja, lényegében ez is a reformáció egyik eredménye, hogy ma már a férj az, aki segíti a feleséget, hogy megvalósíthassa terveit, ami lényegében egy közös terv, minden a családért és a közösségért történik. A Békéssyék lánya sok más mai fiataltól eltérően hívő lélek, de a hitét úgy éli meg, hogy nem mutatja ki, hanem az életében mutatkozik meg. A reformáció sem képmutatás kell hogy legyen, a reformátusság egy életforma.
Korda Zoltán kiemelte, hogy azok a diákok, akik a Szatmárnémeti Református Gimnáziumban tanulnak, onnan egy vallásos szellemiséget visznek magukkal. Lehetőséget kapnak arra, hogy egy más gondolkodásmód alakuljon ki bennük, a kérdés csak az, hogy ezt a gondolkodásmódot mennyire használják. Ez a szellemiség megmutatkozik a társkeresésben és a fiatalok további életében is. Korda tizenkét éven át volt iskolalelkész. A tanítás során azt is észrevette, hogy a bölcső világa, az otthon szellemisége, a családban tapasztaltak árnyékként követik a gyermeket. A vallásos nevelés eredménye minden felekezeti iskolában megmutatkozik. A huszonegyedik században félre kell tenni a konfesszionális különbségeket, hogy jó református vagy jó katolikus. Ilyen nincs. Hívő van, Krisztus-hívő, és majd a maga valóságában egy csónakban ülő a túlsó part felé. De minden hajót, aminek az árbóca a kereszt, Jézus Krisztus kapitánysága alatt vezetnek.
Kovács Erika arra a kérdésre, hogy a mai diákok olvasnak-e Bibliát, azt válaszolta, hogy a hit személyes dolog, azt a diák otthonról hozza, ha otthon a szülei hisznek. A Biblia-olvasásra is otthon a szülők tudják rászoktatni a gyereket, mint ahogy a templomba járásra is. A személyes hit a fontos. Aki azt megkapja, megszerzi, megadatik számára, az a mulasztásokat is bepótolhatja.
Jankó-Szép Ildikó saját családja példáját hozta fel. Elindult a reformáció, kialakult az evangélikus, a református és Erdélyben az unitárius vallás. Az ő férje unitárius, és úgy egyeztek meg, hogy a fiúgyermekek unitáriusok lesznek, a lányok reformátusok. Az első három gyerek unitárius lett, aztán megszületett negyediknek a kislány, akit szintén unitáriusnak kereszteltek, hogy ne legyenek felekezeti problémák. Most van egy nagyon aktív lelkipásztornő, aki nagyon jól foglalkozik a gyerekekkel, és rávezeti a lelküket a hitre, meg tudja nyerni a gyerekeket az egyház számára. Tehát a vallásosság a családból indul, de fontos a lelkipásztor személyisége is. Nem az a lényeg, hogy valaki milyen vallású, hanem az, hogy higgyen — véli a négygyermekes családanya.
