Református iskolák találkozója Szentendrén
Utoljára módositva: 2014-10-27 16:38:54

Még szorosabban összefognak a partiumi – szatmári, zilahi, nagyváradi – református iskolák és a Szentendrei Református Gimnázium. Az iskolaközösségek remek közös programokat rendeznek.

A szatmári iskola képviselői a szentendrei találkozón

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület három tanintézményének – Szatmárnémeti Református Gimnázim, nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium, zilahi Wesselényi Református Kollégium – küldöttsége a napokban a magyarországi Szentendrén, a helyi református iskolában tanácskozással, tapasztalatcserével egybekötött találkozón vett részt, amelyen nem utolsó sorban együtt emlékeztek az 1956-os szabadságharcra és forradalomra. A Szatmárnémeti Református Gimnáziumot Szilágyi Éva igazgatónő, Ilonczai Zsombor iskolalelkész és Székely Tünde vallástanár képviselte. A találkozó apropója kettős célt szolgált: egyrészt az elmúlt évben megkötött együttműködési, testvériskolai kapcsolat továbbgondolása, másrészt pedig a jövő évi programok helyszíneinek megvitatása. „Sok érdekes program vár a négy testvériskolára. Az első nagy találkozót, az anyanyelvi tematikus tábort iskolánk rendezte meg, erre az ősz elején a nagytarnai táborban került sor. Legközelebb Nagyváradon találkoznak a református iskolák” – mesélte lapunknak Szilágyi Éva, a szatmári iskola vezetője. Februárban a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium látja majd vendégül a református diákokat és tanárokat, a nagyváradi iskola anyanyelvi, irodalmi vetélkedőt rendez a tanulók számára, de a tervek szerint a téli sportok – szánkó, sízés – sem maradnak majd ki a programok közül.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
Eladó Növények
Eladó nagy étkezési burgonya nagy tételben Börvelyben, 0,70...
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Előzetes
Tulipánláz
Ma, 15:00
A 17. századi Amszterdamban az elárvult Sophiát házasságba kényszerítik egy vagyonos és befolyásos kereskedővel, ami anyagi biztonságot, de egyben boldogtalanságot is jelent a lány számára. Amikor férje portrét rendel róla, szenvedélyes viszonyba bonyolódik fiatal festőjével. Hogy elmenekülhessenek a kereskedő messzire érő kezei elől, a két szerelmes mindent kockára téve beszáll a tulipánhagyma-üzletbe, abban a reményben, hogy a megfelelő mennyiségű hagymával elég pénzre tesznek szert szabadságu
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Előzetes
A Lego Ninjago film
Ma, 17:00
Ninjago csöpp szigetét rejtélyes ellenség ostromolja. Még szerencse, hogy hat legyőzhetetlennek tűnő nindzsa minden éjszaka harcba száll, és meghökkentő fegyverarzenálja segítségével visszaveri az ellenséget. De kik lehetnek ők? Senki sem tudja. És nem is sejti, hogy az éjszakai szuperharcosok nappal egész másfajta ellenséggel küszködnek. Ugyanis osztálytársak a helyi gimiben, és a középiskolások egyszerű, ám sok küzdelemmel teli hétköznapjait próbálják túlélni.
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Előzetes
Kingsman: Az aranykör
Ma, 21:30
Ha a világot valami rettenetes baj, világuralomra törő főgonosz vagy más efféle rémség fenyegeti, akkor sem kell félnünk: van szakember, aki megállítja a gonoszságot. A Kingsman közelharcra és rejtvényfejtésre egyaránt tökéletesen kiképzett, úriember ügynökei majdnem mindig tudják, mi a teendő. De néha a "majdnem mindig" is kevés. Az új ellenség (Julianne Moore) természetesen világuralomra tör, valószínűleg őrült, és biztosan lángész: sikeresen csapdába csalja a Kingsman-csapatot, és felrobbantj
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
NINCS POLL
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2017. szeptember 26.
Valaki pozitívan reagál közeledésére, és ez helyreállítja mostanában megtépázott önbizalmát, ami újra vonzóvá teszi az ellenkező nem számára.
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2017. szeptember 26.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 40 dkg pulykamell, 40 dkg fusilli tészta, 1 db citrom reszelt héja és leve, 2 gerezd fokhagyma, 1 ...