×
2024. 04 20.
Szombat
Tivadar
9 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Nagykároly

Régészeti tábor Bobáldon

2012.07.13 - 17:17
Megosztás:
Régészeti tábor Bobáldon

Átlagban véve naponta 25-30 diák vesz részt az ásatásokon és a késődélutáni előadásokon.

 

A Szatmár Megyei Múzeum és a Kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem közös projektjének köszönhetően 2010-ben kezdődtek meg a régészeti ásatások Nagykároly-Bobáldon. Azóta minden nyáron több egyetemista látogat el Erdély egyik legjelentősebb régészeti paradicsomába, hogy egy hónapon keresztül gyakorlatba ültessék a felsőoktatási elméleti tudásukat.

A jelenlegi ásatásokon átlagosan naponta 25-30 diák vesz részt. Hágó Attila Nándor, a Nagykárolyi Városi Múzeum igazgatója elmondta, hogy 17 egyetemista érkezett a Kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemről, továbbá szegedi diákok is részt vesznek a táborban, ugyanakkor budapesti diákokat, valamint szatmárnémeti középiskolásokat is várnak az elkövetkező időszakban. Utóbbiak a Szatmár Megyei Múzeum több megyeközponti iskolával (Kölcsey Ferenc Főgimnázium, Mihai Eminescu Főgimnázium, Doamna Stanca Gimnázium) kötött partnerkapcsolatának köszönhetően nyerhetnek betekintést a régészet rejtelmeibe.

„Érdemes megemlíteni azt a tényt, hogy a diákok itt nincsenek időhöz kötve, így minél jobban odafigyelhetnek a részletekre, ugyanakkor modern műszereket (teodolit, szintező, GPS, stb.) is kipróbálhatnak” – hangsúlyozta ki az igazgató.

Az idei ásatásokon eddig több bronzkori járószint (pontosabban középső bronzkori, tehát időszámításunk előtt 1900-1700 körüli), továbbá kerámiatöredékek, patics, csontok és különböző kisebb-nagyobb tárgyak (orsókarika, csontból készített obszidián töredék és néhány bronztárgy) is előkerültek. A helyszínen található középkori temetőben tíz sírfolt kerül elő, ezek kibontására a következő napokban kerül sor. Az ásatások július végén fejeződnek be.

 

ifj. Deák Endre