Reménysugár a gyermekonkológián
A Hans Lindner Alapítvány együtt a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum diákjaival idén is ajándékokat vitt a kolozsvári gyermekonkológián kezelt kis betegeknek.
A világ, amelyben élünk, egyre gyorsuló ütemben halad, gyakran lehet azt hallani, hogy nincs időnk egymásra. Boldogságrecepteket keresünk és másolunk másoktól, első helyre téve mindazt, ami vagy megkapható, vagy megvásárolható, na és persze a karriert. Szinte minden energiánkat arra fordítjuk, hogy így éljünk.
A szatmárnémeti Hans Lindner Alapítvány azon kezdeményezése, hogy már 12 éve — így, karácsony közeledtével — látogatást tesz a kolozsvári „Ion Chiricuţă” Gyermekonkológián, azt bizonyítja, hogy az ellenkezője is igaz. Az akadályok elhárulnak, ha a jó utat keressük, és sem a távolság, sem maga a tehetetlenség érzése nem gátolja azt, hogy a jó gondolat, a jó tettek valóban megtörténjenek.
Az alapítvány Reménysugár programjának égisze alatt idén december 13-án a látogatáson részt vettek mind az alapítvány munkatársai, mind a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum önkéntes diákjai, akiket Gózner Enikő tanárnő és Renn Renáta tanítónő kísért el. A látogatók között volt Balogh Ferenc és dobegyüttese is, akik már hónapok óta készültek arra, hogy hangulatos percekkel ajándékozzák meg a klinikán kezelt gyerekeket.
A váróteremben összegyűlt gyerekek kíváncsian figyelték az ismeretlen vendégeket. Miután Koczinger Tibor, az alapítvány elnöke és dr. Rodica Cosnarovici, a gyermekonkológia főorvosa szólt az egybegyűltekhez, elkezdődött a dobshow, amely a látogatás fénypontját jelentette. Balogh Ferenc és két tanítványa, Erik és Lacika (két hatodikos fiú a Vasile Lucaciu Általános Iskolából) szórakoztatta és bevonta a közönséget a zenélésbe. Balogh Ferencnek, aki indián törzsfőnöknek öltözött, és a gyerekeknek, akik pár órára manókká váltak, sikerült mosolyt csalniuk a sápadt, elcsigázott arcokra. A kis betegek csörgőket kaptak, és így aktívan részt vettek az eseményen, néhányan még ahhoz is kedvet kaptak, hogy a dobokat is kipróbálják. Nem lehetett nem észrevenni a mindvégig a kis kezeken lógó kanülöket és a kendőket, sapkákat, melyekkel fejüket szégyenlősen betakarták.
A meseszerű dobelőadás után a Hám János Római Katolikus Líceum önkéntesei és pedagógusai, akik szintén jelmezekbe bújtak, karácsonyi dalokat énekeltek, játszottak és beszélgettek a gyerekekkel, szüleikkel, megölelhették, magukhoz szoríthatták a gyerekeket és bátorították őket. Végül átadták az iskolabeli diáktársaik által gondosan elkészített bőséges csomagokat.
Úgy tűnt, hogy az ott töltött két óra túl gyorsan elrepült, mert mindenki akkor és ott nem gondolt a reménytelenségre. Valóban nem csak egy napsugaras nap köszöntött aznap mindnyájukra, a reménysugár is betalált a kolozsvári kórtermekbe és összehozta az embereket. A hazatérő buszon immár arról is beszéltek a fiatalok, hogy nemcsak vittek, hanem hoztak is ajándékot, hisz kitartást, reményt és egy tisztább világszemléletet hoztak haza magukkal.
