×
2024. 05 08.
Szerda
Mihály
13 °C
heves intenzitású eső
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.63 RON
100HUF = 1.28 RON
Szatmárnémeti

Rendhagyó angolóra a Refiben

2012.10.30 - 08:51
Megosztás:
Rendhagyó angolóra a Refiben

A Szatmárnémeti Református Gimnázium és a 10 Számú Általános Iskola diákjai közös Halloween ünnepsége jó hangulatúra sikeredett.

A Szatmárnémeti Református Gimnázium volt a házigazdája, annak a partnerkapcsolat-ápoló tevékenységnek, mely által tegnap délután a két iskola V-VIII. osztályos diákjai sajátos, kreatív módon ünnepelték a Halloweent. Az iskolák angoltanárai, Simpf Mădălina, Kun Noémi és Kovács Gabriella az ősi kelta hagyományokból kialakult, első sorban az angolszász országokban népszerű ünnep megismerése érdekében szervezték a diákok számára ezt a játékos, ugyanakkor oktató programot. Elmondásuk szerint, az angolul tanuló diákok az angol és amerikai szokásokat és kultúrákat is meg kell ismerjék, a foglalkozás célja tehát első sorban maga az ünnep megismerése. Mint megtudtuk a Református Gimnázium és a 10-es Számú Általános Iskola két éve ápol partnerkapcsolatot, a Halloween egyedi megünneplése pedig idei első tevékenységüknek számít. Amerikában általában baráti társaságokban, jelmezbe öltözve ülik meg az ünnepet, a diákok azonban csapatokba rendeződve nyelvi feladatokat oldottak meg, énekeltek, mesét néztek, egy színdarabot adtak elő és a foglalkozás bezárásaként töklámpást készítettek. A pár órás esemény jó hangulatban, szórakozással és tanulással is telt, a szorgos diákok munkájából pedig kivájt, ötletesebbnél ötletesebb, vigyorgó vagy épp száj nélküli töklámpások születtek. A már mondhatni az egész világon elterjedt mindenszentek előtti estén tartott ünnep egy rendhagyó angolóra keretében telt tehát az iskolások számára, akik már biztosan nem fogják elfelejteni, hogy a töklámpást Jack O’Lantern elnevezéssel kell illessék angol órákon.

Mészáros Petra