×
2024. 03 29.
Péntek
Auguszta
12 °C
erős felhőzet
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

Rendhagyó évzáró

2017.06.15 - 19:04
Megosztás:
Rendhagyó évzáró

A csütörtöki rendhagyó évzáró ünnepségen az iskola diákszínjátszó csapatai kaptak főszerepet.

Nem az előző években megszokott módon zajlott le a Kölcsey Ferenc Főgimnázium évzárója. Nem gyűltek össze az udvaron, nem voltak hosszan tartó beszédek, ehelyett inkább az iskola dísztermében gyűltek össze az iskola diákjai, hogy megtekintsék a kis és nagy KÖDIK, azaz a főgimnázium két diákszínjátszó csapatanának előadásait, amelyekkel az idei Diákszínjátszó Fesztiválon értek el remek eredményeket.

Ma 12 órától a nagy KÖDIK, azaz a IX–XI. osztályosok színjátszó csapata lépett színpadra, 18 órától pedig a kicsik színtársulata mutatta be előadását. A nagyok Koporsó volt a bölcsőm címmel mutattak be előadást, mégpedig azt, amellyel megnyerték az idei Diákszínjátszó Fesztivált és az országos döntőbe jutottak. A tegnap bemutatott előadással szerettek volna egy kis kedvcsinálót nyújtani a kölcseys diákok számára, abban bízva, hogy a következő tanévtől még többen lépnek be a most egyenként 15–20 főt számláló színjátszó csoportok valamelyikébe.

A Koporsó volt a bölcsőm című darab egy második világháborús történetet dolgoz fel a zsidó holokauszt idejéből. A két szálon futó cselekmény egy koncentrációs táborban játszódik, amelyeket igyekeztek helyi vonatkozású történettel közelebb hozni a szatmári diákokhoz.

18 órától az ifi KÖDIK, azaz az V–VIII. osztályosok színjátszó csapata a Királyfi és koldus történetét vitte színpadra, amely szintén nagy sikert aratott. Ők ezzel az előadással először vettek részt a Diákszínjátszó Fesztiválon és harmadik helyet szereztek.

A IX–XI. osztályos színjátszókat Csorján Árpád történelem és Sárándi Annamária biológia szakos tanárok készítették fel, az ifiket pedig szintén Csorján Árpád, néhány nagyobb diák segítségével.

Bajnai Botond