×
2024. 03 29.
Péntek
Auguszta
12 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

Rendhagyó karácsonyi vásár a Kölcseyben

2014.12.19 - 10:38
Megosztás:
Rendhagyó karácsonyi vásár a Kölcseyben

Első alkalommal rendezett műsorral egybekötött szabadtéri ünnepi vásárt a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium iskolaközössége csütörtökön este a tanintézmény udvarán.

A borús, mogorva idő sem tudta rányomni a bélyegét a Kölcsey Ferenc Főgimnázium első karácsonyi vásárára: a szatmárnémeti tanintézmény diákjai nagy lelkesedéssel állították fel standjaikat a tanintézmény udvarán tegnap délután. Kevéssel öt óra után pedig meg is kezdődhetett az osztályok által előkészített vásár, amelynek keretében a tanulók által készített ékszereket, díszeket, apró figyelmességeket lehetett megvásárolni jelképes összegért. A standoknál nagy volt a sürgés-forgás: diáktársak, tanárok, szülők és minden olyan személy, aki szívügyének érzi a nagy múltú intézmény sorsát, megfordult az iskola udvarán. Az osztályok pedig kitettek magukért, hiszen a vásáron befolyt összegeket mindenki megtarthatta, hogy aztán közös, csapatépítő foglalkozásokra, kirándulásokra költhessék el. A szülői bizottság ráadásul díjazta is a legösszetartóbb csapatot, 100 lejjel pótolták ki az eladott termékekből befolyt pénzösszeget.

Ínycsiklandozó sütikből is vásárolhattak a résztvevők, de csak azután, hogy zsűri pontozta a finom, hagyományos édességeket. A karácsonyi aprósütik versenyére már nem osztályközösségek neveztek be, hanem kisebb csapatok, szülő gyermekével, nagyszülő az unokájával, barátok, osztálytársak. Egy ügyes cukrász pedig, szintén a szülői bizottság jóvoltából, egy táblagéppel térhetett haza.

Jelképes karácsonyfát is állított az esten az iskolaközösség: gyertyákból rakták össze a tanintézmény ünnepi „fáját”. A gyertyákat a helyszínen lehetett megvásárolni, jótékony céllal. A gyertyák árából ugyanis a főgimnázium legapróbbjainak, az óvodásoknak szereznek majd örömet, hiszen új játékokat vásárolnak számukra.

A vásárról természetesen nem hiányzott a karácsonyi összeállítás sem: az iskola udvarán lévő színpadon az iskola kórusa, a diákok betlehemese, versei és énekei tették még hangulatosabbá az ünnepvárást.

 

 

Bumbuluţ Krisztina