×
2024. 04 19.
Péntek
Emma
3 °C
erős felhőzet
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.66 RON
100HUF = 1.26 RON
Vidék

Rendhagyó, ünnepi istentisztelet Érdengelegen

2017.10.16 - 09:35
Megosztás:
Rendhagyó, ünnepi istentisztelet Érdengelegen

A reformáció 500. évének alkalmából tartottak ünnepi istentiszteletet Érdengelegen, majd megerősítették konfirmációi esküjüket a gyülekezet színe előtt azok, akik 50, illetve 60 évvel ezelőtt konfirmáltak a helyi gyülekezetben.

Ünnepelni gyűltek össze tegnap az érdengelegi református gyülekezet hívei. Déli 12 órától a református templomban tartott ünnepi istentisztelet keretében kettős ünnepséget tartott a kicsiny gyülekezet, hiszen egyfelől megemlékeztek a reformáció 500. évfordulójáról, valamint a református magyar egyház fennállásának 450. évfordulójáról, másfelől pedig négyen konfirmációi fogadalomtételüket erősítették meg azok közül, akik 50, illetve 60 évvel ezelőtt konfirmáltak a gyülekezetben.

Igét hirdetett Varga Tamás Sándor negyedéves teológus, aki érdengelegi felmenőkkel rendelkezve örömmel állt a templom szószékén, hogy alkalomhoz illő, ünnepi prédikációval szolgáljon a hívek előtt.

Alapigéül Pál apostol efézusiakhoz írott leveléből a 4. rész 23. versét választotta, viszont maga a prédikáció a reformáció és a reformátusság kérdését taglalta.

Mi a reformáció, mit jelent reformátusnak lenni? — tette fel a kérdést az igehirdető, aki igyekezett is három pontban összefoglalni mindennek lényegét. Először az igehirdetést mint a liturgia gerincét emelte ki, amely nélkül nem lenne teljes a református meggyőződés és az istentisztelet, majd lehetőségként beszélt a reformátusságról mint az állandó megújulás folyamatáról, végül a megmaradás gondolatát emelte ki mint a hitben és nemzetiségben való megmaradás attribútumát.

Az alkalomhoz illő igehirdetés után Érdengeleg és Érendréd közös kórusa adott elő éneket, majd Kurta Szabolcs házigazda lelkipásztor köszöntötte a gyülekezetet, Varga Tamás teológust, igehirdetőt, valamint dr. Geréb Miklós irinyi lelkipásztort, akinek át is adta a szót, hogy rövidke előadás keretében beszéljen a reformációról a gyülekezet előtt.

Az előadó az 1415-ös konstanci zsinattal és Husz János reformátor máglyahalálával indította előadását, majd eljutott abban Lutherig, az ő munkásságáig, de sort kerített Zwingli Ulrich és Kálvin János munkásságának és a reformáció folyamatában betöltött szerepüknek a rövid ecsetelésére is. Végül említést tett a már a középkorban is létező helyi református közösségekről és a 450 éves magyar reformációról is.

Mindezek után ismét meghallgathatta a gyülekezet a kórus énekét, amit követően Kurta Szabolcs lelkipásztor vezetésével rendhagyó konfirmációi ünnepélyre került sor. A tiszteletes előbb felolvasta azoknak a névsorát, akik 50 és 60 évvel ezelőtt, azaz 1967-ben, illetve 1957-ben tettek konfirmációi esküt, majd akik még élnek közülük, és erejük megengedte, hogy eljöjjenek, újra letették a konfirmációi esküt, újra megerősítve a több mint fél évszázaddal ezelőtt elmondott szavakat.

Az ünnepi istentisztelet utolsó mozzanataként emléktábla-avatásra is sor került a templomban, mégpedig arra a reformáció 500. évfordulójának emléket állító tábla felavatására, amelyet Varga Tamás teológus adományozott a gyülekezet számára. Az avató ceremónia keretében a lelkipásztor Papp Tibor polgármesterrel, a gyülekezet főgondnokával közösen rántotta le a leplet a tábláról.

Végül nemzeti imánk, a Himnusz eléneklésével zárult az ünnepi együttlét.

 

 

Bajnai Botond