Rendszerváltás szemléletváltás nélkül

Ma lenne százéves: a Kárpátok Géniusza, a Hősök Hőse, a mélyen tisztelt és hőn szeretett…

Több mint huszonnyolc éve halott, mégis gyakran esik szó róla. Egy felmérés szerint, ha most indulna az elnökválasztáson, biztos befutó lenne, pedig nagyon sok megszorítás fűződik a nevéhez. Amikor nem mennek jól a dolgok, sokan mondják: akkor jobb volt. Mondani lehet, mondani mindig kell valamit. Tény, hogy ahogy öregszik az ember, sokszor tapasztalja, hogy régebben — a fiatalabb éveiben — minden jobb volt. Az idősebb ember sok jobbról lemondana, ha visszakapna néhány évtizedet a fiatal éveiből. Az, hogy most minden jobb vagy inkább minden más, mint az ő korszakában, természetes, de az elmúlt huszonnyolc év nem hozta meg azokat a reményeket, amelyeket távozásakor hitt az ország lakossága. Ez annak a következménye, hogy az akkori társadalom nem volt felkészülve a változásra. Akkor ez érthető volt. Az viszont nem, hogy most sem képesek az emberek közösségeket alkotni, hogy kezükbe vegyék a sorsukat. Most is azt várják, hogy mások lépjenek helyettük. 1990-ben a bukottnak hitt hatalom tudott lépni és tudott alkalmazkodni az új helyzethez: privatizált, tagjai vezető pozíciókba kerültek, s az ő kezükben van ma is a politikai és a gazdasági hatalom. Az idősek többsége ahelyett, hogy tenne valamit azért, hogy jobb legyen a sorsa, siránkozik és visszasírja Ceauşescut. A fiatalok ahelyett, hogy megpróbálnának a maguk uraivá válni, elmennek külföldre, ahol jobb vagy rosszabb körülmények között élve várják sorsuk jobbulását. Mert ki a példa? Az, akinek jól megy ugyan külföldön, de nem azért, mert ott tudással és munkával megteremtette magának a jó életkörülményeket, hanem a szülei — vagy akár maga — által itt megszerzett javakat vitte át magával, ami sokat segített az indulásban.

Akik ügyesen kiszolgálták, szerették Ceauşescut, szeretik ma is, függetlenül attól, hogy milyen jelzőkkel illetik. Ezeknek az embereknek nagyon megfelel a Romániában kialakult politikai és gazdasági káosz, mert ők csak így tudnak létezni. De mi van, mi lesz azokkal, akik számára Ceauşescu neve és a Ceauşescu-korszak csak történelem? Hogyan tudnak érvényesülni ők egy olyan demokratikusnak nevezett jogállamban, ahol egy olyan múlt kísért, amit ők nem ismernek? Azok, akik a változások utáni években azt hangoztatták, hogy „Nem adjuk el az országot!”, most külföldi tőkével működő vállalatokat vezetnek, vagy azok részvényesei. Az ő gyerekeiket sem kell félteni. A bizonytalanságban azok élnek és azok fognak élni ezentúl is, akik munkájukból próbálnak megélni, akiknek a munkájukból kell megélniük itt, vagy otthontalanul valahol a nagyvilágban. Nincs realitásérzékük azoknak, akik azt állítják, hogy jobb volt a Ceauşescu-korszakban, amikor valamilyen módon mindenki kiszolgáltatott volt, és mindenki küzdött azért, hogy kimeneküljön a kiszolgáltatottságból. Most sem könnyebb sok szempontból, mert nehéz megélni tisztességes munkából, mint ahogy nehéz megélni vállalkozásból becsületesen.

Elek György