×
2024. 04 18.
Csütörtök
Andrea, Ilma
5 °C
kevés felhő
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.66 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

RMDSZ: partner marad az NDF

2014.11.27 - 09:28
Megosztás:
RMDSZ: partner marad az NDF

Változtatnának a Tarom légitársaság téli menetrendjén, módosulhat a munkatörvénykönyv és gesztust tenne a törvényhozás a kommunisták által zaklatottak és leszármazottaik irányába.

Sajtótájékoztatót tartott tegnap Pataki Csaba megyei, valamint Kereskényi Gábor szatmárnémeti RMDSZ-elnök, a szövetség konkrét terveiről azonban nem sokat árultak el az újságírók faggatózása ellenére sem. Kitérő választ adtak annak kapcsán, hogy törekszenek-e egy alpolgármesteri tisztség megszerzésére Szatmárnémetiben. Pataki Csaba ezzel kapcsolatban kifejtette: számukra nem a funkciók a fontosak, hanem az, hogy garantálva legyen törekvéseik sikere. Ennek érdekében pedig bármely politikai alakulattal hajlandóak tárgyalni. Egy dolgot azonban kihangsúlyoztak: a Német Demokrata Fórummal (NDF) a jövőben is együtt kívánnak működni. Mint ismeretes, az RMDSZ 24 éve kollaborál Szatmár megyei szinten a fórummal. A két politikus a jövőbeni partnerségre vonatkozó kijelentéseivel minden bizonnyal azokat a sajtóértesüléseket kívánta cáfolni, melyek szerint az NDF fel kívánja rúgni a koalíciót, volt vezetőjük, Klaus Iohannis államelnökké választása következtében ugyanis megnőtt a fórum politikai súlya. Lapunk megkeresésére korábban az NDF megyei elnöke, Leitner János úgy nyilatkozott, hogy egyes számú partnereiknek továbbra is az RMDSZ-t tekintik, viszont leszögezte: lesznek feltételeik, ezek közül pedig a legfontosabb az, hogy a koalíció soha többé ne hozzon olyan döntést, mely nem a lakosság, hanem kizárólag egyes politikusok érdekeit szolgálja. Kereskényi Gábor elmondta: interpellációt nyújtott be annak érdekében, hogy a nagyobbrészt állami tulajdonban levő Tarom légitársaság ne módosíthassa önkényesen a menetrendjét. Mint kifejtette, előnytelen az utazóközönség számára az, hogy hétfőtől 9.45 helyett 13.10-kor akarják indítani a reggeli bukaresti gépet. Pataki Csaba arról beszélt, hogy a szenátus döntése értelmében a veszélyes munkahelyeken dolgozók a jövőben akkor is korkedvezménnyel mehetnek majd nyugdíjba, ha kevesebb mint 6 évet töltöttek például a bányában. A tervezetre még rá kell bólintania a képviselőháznak is. Mint kifejtette, tervbe van véve ezen kívül az is, hogy a kommunisták által zaklatásnak kitettek (illetve ezek leszármazottai) számára megítélt járadékot megduplázzák.

Babos Krisztina