Robin Williams hagyatékából rendeznek árverést októberben
Utoljára módositva: 2018-07-22 11:18:39

Robin Williams hagyatékából, műtárgyaiból és személyes tárgyaiból rendeznek árverést októberben – jelentette be pénteken a Sotheby’s aukciósház.

 

A Creating a Stage című árverésen szobrokra, kortárs műalkotásokra és olyan személyes tárgyakra is lehet majd licitálni október 4-én New Yorkban, mint a néhai színész kerékpárja, karórái és díjai.

Az Oscar-díjas sztár 2014 augusztusában 63 évesen vetett véget életének észak-karolinai otthonában. A népszerű színész, komikus váratlan halála az egész világon megrázta rajongóit.

A őszi árverésen Williams gyűjteménye mellett második felesége, a producer Marsha Williams relikviái is kalapács alá kerülnek. A házaspár 2010-ben vált el.

A volt feleségtől származó relikviák között van az a jelmez, amelyet Daniel Radcliffe viselt a Harry Potter és a bölcsek köve című filmben a Roxford varázslóképzőben.

Közös otthonuk bútorai, dísztárgyai is az árverési tételek között szerepelnek, továbbá Williams aláírásával ellátott forgatókönyvek és a szerepeihez viselt ruhák is.

Az árverés hasznából olyan intézmények, közhasznú szervezetek részesülnek, amelyeket a pár támogatott: a Julliard School, a sérült veteránok alapítványa, a fogyatékkal élő sportolók alapítványa és a Christopher és Dana Reeves Alapítvány.

A halottkémi vizsgálat kimutatta, hogy a színész halála előtt Parkinson-kórban szenvedett és az úgynevezett Lewy-testes demencia tünetei is jelentkeztek nála.

Egy idén februárban megjelent tanulmány szerint mintegy 10 százalékkal nőtt az öngyilkosságot elkövetők száma az Egyesült Államokban Robin Williams halála után, és még nagyobbra ugrott azon férfiak aránya, akik Williamshez hasonlóan vetettek véget életüknek, felakasztották magukat. A tanulmány készítői szerint a színész halála különösen részletesen és szenzációhajhász módon jelent meg a közösségi médiában.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
Szolgáltatás
Sírok gondozását vállalom Nagykárolyban, a református és Mesterrészi...
Tovább >>>
Állás
Németországi munkalehetőség (nő-férfi) beteggondozói munkakörben, Bayern-Nünberg környékén. Jelentkezni...
Tovább >>>
Állás
Németországi munkalehetőség (nő-férfi) beteggondozói munkakörben, Bayern-Nürnberg környékén. jelentkezni...
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Tini titánok, harcra fel! - A film
Ma, 17:00
Leírás
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
A kém, aki dobott engem
Ma, 18:40
Audrey (Mila Kunis) és Morgan (Kate McKinnon) a legjobb barátnők, élnek, mint hal a vízben a nyüzsgő Los Angelesben. Egészen addig, amíg ki nem derül, hogy Audrey expasija (Justin Theroux) kém, és elszánt bérgyilkosok üldözik, akik történetesen épp a csajok lakásán kötnek ki. A duó akcióba lendül, és beszáll a nemzetközi kémjátszmába, csak egy a gond: halvány lila gőzük sincs, hogy mit csinálnak. A szálak Európába vezetnek, és miközben az önjelölt Mata Harik a nyomukban lihegő gyilkosokkal próbá
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Sötét elmék
Ma, 21:00
Amikor tizenévesek rejtélyes módon új, természetfeletti adottságok birtokába jutnak, a kormány fenyegetésnek nyilvánítja és befogja őket. A tizenhat éves Ruby, az egyik legerősebb fiatal mind közül, megszökik a táborból és csatlakozik a biztonságos menedék felé tartó tinédzserek csapatához. Rövidesen ráébred azonban újdonsült családjával együtt, hogy egy világban, ahol az irányító felnőttek elárulták a gyerekeket, menekülni nem elég. Ellenállást kell szítaniuk, együttesen használva erőiket, hogy
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Hol nyaralsz legszívesebben?
Tengerparton
Hegyekben
City Tour-on
Ahol a pénztárca engedi
Nincs pénzem nyaralásra
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2018. augusztus 21.
Olyannyira makacs vagy, hogy az mások számára könnyen tűnhet következetességnek. Mások talán azt gondolják, hogy azért ismételgeted ugyanazt, mert következetes vagy. De valójába csak arról van szó, hogy félsz megnyílni az újdonságok előtt kedden. Talán attól is félsz, hogy kiengedd a kezedből az irányítást.
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2018. augusztus 21.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 1/2 csomag leveles tészta, 50 dkg csiperke gomba, 30 dkg füstölt kolbász, 2 gerezd fokhagyma, 6 dl tej, ...