Rogyadozó őrsépületek és modern kamerarendszerek
Utoljára módositva: 2018-11-16 21:30:49

Részben megoldódni látszik a Szatmár megyei krónikus vidéki rendőrhiány, sőt, még az őrsök épületeinek kritikán aluli állapota is, ugyanis pályázat útján tíz, a román-ukrán határvonal mentén lévő, szinte már romos rendőrőrs épülete teljes egészében megújul.

Avasfelsőfaluban tartotta pénteken kihelyezett gyűlését a Szatmár Megyei Területi Közrendészeti Hatóság (ATOP), amelyen részt vettek a kisváros körzetéhez tartozó települések — Batarcs, Bikszád, Kányaháza, Komorzán, Avasújfalu, Kisgérce, Ráksa, Nagytarna, Tartolc, Turc és Vámfalu — rendőrőrseinek parancsnokai, valamint polgármesterei is, mert a kihelyezett gyűlések elsődleges célja, hogy az adott vidék/körzet gondjait vitassák meg, és közösen keressenek lehetőleg minél hatékonyabb megoldásokat. A települések biztonságosságával kapcsolatos körkérdés során kiderült, hogy bár a már hosszú évek óta krónikus vidéki rendőrhiány megoldódni látszik, köszönhetőn a röviddel ezelőtt szolgálatát megkezdett 52 frissen végzett rendőrújoncnak, őrsvezetők terén már nem ilyen jó a helyzet, ugyanis a tisztség betöltése többéves szakmai tapasztalatot is megkövetel. A talán legfonákabb helyzet Bikszádon tapasztalható, ahol papíron megvan ugyan a csapatlétszám, a valóságban azonban csak egyetlenegy fiatal rendőr bírja a várat, két társa ugyanis gyermeknevelési szabadságon van. Sajnos a községben sok a betörés, az egész évben külföldön dolgozók rendbe tett és igencsak jól felszerelt, de lakatlan házai mágnesként vonzzák a rossz szándékú nemcsak felnőtteket, hanem suhancokat és kiskamaszokat is, még a szomszédos megyékből is, ráadásul mindennapos jelenség a falopás is, mivel a községhez nagy kiterjedésű erdőség tartozik — magyarázta a polgármester, hozzátéve: a rossz szándék ellen édeskeveset ér a 21 kamerás rendszer, ami fel van szerelve. Komorzánban viszont egyetlen kamera sincs, szerettek volna kettőt megvásárolni, de akárhogy osztottak-szoroztak, nem fért bele az önkormányzat idei költségvetésébe — a térfigyelő kamera nélküli kisközség kivételnek számít az Avasban, ugyanis a legtöbb településen jól kiépített nagytestvér-rendszer figyeli az eseményeket, sőt, Avasújfaluban lecserélni tervezik a régi (egyébként alig páréves) kamerákat, hogy a legmodernebb, infravörös és rendszámleolvasós sasszemek kerüljenek a helyükbe, Vámfaluban pedig a 19 kamerából álló rendszert tervezik 30-asra bővíteni, ott ugyanis ezeknek köszönhetően szinte teljesen megszűntek a lakásbetörések/feltörések. A kamerák gyakorlati hasznosságán túl azok pszichológiai hatását az ATOP-ot vezető Véron András egykori tasnádi polgármester is aláhúzta, példaként a tasnádi strandot említve, ahol egykor a zsúfolt nyári szezonban több tíz lopás is történt, amelyek száma egy-kettőre csökkent a sasszemek beszerelését követően. A Nagytarnát vezető Sobius Mariana azt firtatta — és csatlakozott hozzá a többi polgármester is —, nem lehetne-e megoldani az állandó vagy akár bizonyos időközönkénti rendőri jelenlétet a településen. Mint magyarázta, az idősebbek (és az Avas falvainak zömében szinte csak idősebbek és idősek élnek, hiszen a fiatalok legtöbbje külföldön dolgozik) nem boldogulnak jól a telefonos bejelentésekkel, idegen számukra a modern technika, s jobban el tudják mondani panaszukat egy élő embernek. Birtoc Dinu kányaházi polgármester az őrsépületek rogyadozó állapotát hozta terítékre — azt a témát, amelyről már számtalan ülésen szó esett, hiszen sajnos a vidéki őrsépületek majd’ mindegyike ugyancsak leromlott állapotban van, a törvénykezés furcsasága pedig arra nem ad lehetőséget, hogy a helyi önkormányzatok saját forrásaikból tegyék rendbe ezen épületeket (pedig több polgármesternek is lenne rá hajlandósága és lehetősége is). „Jön a tél, legalább központi fűtést szerelhetnénk be az épületbe, hogy ne a százéves dobkályha füstjében üljenek a rendőrök és az ott megforduló lakosok” — fogalmazott. Válaszként Stan Sorin Dan megyei rendőrparancsnok elmondta, hogy a Román Rendőrség megnyert egy határon átnyúló pályázatot, amelynek értelmében Szatmár megyében teljes egészében megújul 10, a román-ukrán határvonal mentén lévő őrs épülete (köztük a kányaházi is) — ezt a telet viszont még a régi körülmények között kell átvészelni, a felújítási munkálatok ugyanis tavasszal kezdődnek.

Szabó Kinga Mária

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Volt egyszer egy... Hollywood
Ma, 21:00
1969, Los Angeles. Egy munka nélkül maradt, western tévésorozatából kikerült, munkanélküli színész (Leonardo DiCaprio) és jó barátja, kaszkadőre (Brad Pitt) együtt próbálnak boldogulni Hollywood kegyetlen világában. Ez a világ azért kegyetlen, mert változik: Rick és Cliff eddig kiismerte magát a showbizniszben, de most bármerre járnak, arra kell rácsodálkozniuk, hogy minden megváltozott: a szabályok, a főnökök és a nők is…. Nincs nagyobb esemény annál a filmes világban, mint amikor Tarantino re
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
NINCS POLL
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. augusztus 18.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 2 ek. vaj, 1 fej vöröshagyma, 10 dkg liszt, 3 bögre tej, 15 dkg bacon, 25 dkg cheddar ...