Románból érkezett a legtöbb óvás
Utoljára módositva: 2018-06-20 20:57:18

Miután a múlt hét folyamán lezajlottak az országos képességfelmérők a nyolcadikosok számára, a tanügyminisztérium kedden közzétette a vizsgaeredményeket, és aznap lehetőség volt az óvások benyújtására.

Szatmár megyében a 2613 vizsgázó közül 205-en döntöttek az óvás mellett, nagyobb vizsgajegyben reménykedve. A legtöbben román nyelv és irodalomból fellebbeztek, szám szerint 118-an, 11-en az anyanyelvvizsgájuk jegyével nem voltak elégedettek, míg 76-an matematikából szeretnének nagyobb jegyet a dolgozatok újrajavítása után.

A dolgozatok újrajavítása már tegnap elkezdődött, és ma is folytatódik. Arra a kérdésre, hogy melyik megyében zajlik az újrapontozásuk, a Szatmár Megyei Tanfelügyelőségtől már nem kaptunk választ, azzal hárította el kérdésünket, hogy ez az információ nem publikus. A végleges eredményeket egyébként szombaton hozzák nyilvánosságra.

A képességfelmérőn elért jegyátlag 80%-ban számít majd bele a középiskolai felvételi átlagába, viszont a vizsgákon gyakorlatilag nem lehetett megbukni, mert bármilyen jeggyel be lehet majd iratkozni kilencedik osztályba.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
Állás
Nürnberg környékén (Bayern) otthoni, 24 órás idősápolás-háztartásbeli személyek...
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Milyen karácsonyi ajándékokat részesítesz előnyben?
Általában élményt adok ajándékba
A hasznos dolgokat részesítem előnyben
Ár alapján választok ajándékot, ami éppen belefér a keretbe
Mindig megkérdezem az ajándékozottat, ő mit szeretne kapni
Nem szoktam ajándékozni
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2018. december 16.)


    KONYHA
    Hozzávalók a tésztához: 35 dkg finomliszt, 4 db tojás, 15 dkg kristálycukor, 25 dkg méz, 1 tk. szódabikarbóna, 1 ...