×
2024. 04 19.
Péntek
Emma
8 °C
kevés felhő
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.66 RON
100HUF = 1.26 RON
Sport

Románia kapott még egy esélyt

2013.10.16 - 08:38
Megosztás:
Románia kapott még egy esélyt

A román válogatott legyőzte Észtország nemzeti együttesét, de a hollandok is becsületesen küzdöttek Isztambulba és legyőzték Törökországot, így a „trikolórok” mehetnek a vb–pótselejtezőre.

Tizenkét év után ismét pótseljtezőt játszik a világbajnokságra való kijutáshoz Románia labdarúgó–válogatottja, miután kedd este, a vb–selejtező D csoport utolsó fordulójában 2–0-ra legyőzte a bukaresti Naţional Arénában a vendég Észtország nemzeti együttesét, illetve a hollandok Isztambulban verték a törököket.

Az észtek nem adták könnyen magukat a román fővárosban, és az első negyed órában enyhe mezőnyfölényben játszottak. Helyzeteik is voltak Tătăruşanu kapuja előtt, de nem sikerült betalálni. Igaz, túloldalt is csak ritkán forgott veszélybe Pareiko kapuja. Amint kiegyenlítődött a játék, a románok vezetéshez jutottak, miután Stancu buktatásáért 11-est ítélt a horvát játékvezető, Marijo Strohonja. Marica értékesítette a pontrúgást, és akkor már kezdődhetett az ünneplés, hiszen a nézők tudták, hogy Isztambulban, Robben góljával már a 8. perctől vezetett Hollandia Törökország ellen.

A második félidőben sem változott sokat a játék képe Bukarestben: az észtek jól tartották magukat, a románok pedig megelégedtek a biztos előny megőrzésével, ugyanis már lehetett tudni, hogy időközben Sneijder kettőre növelte a különbséget a török fővárosban. A hajrában Marica még betalált egyszer, ezzel lerendezte a bukaresti meccset, az utolsó sípszó után pedig – visszafogottan ugyan – de ünnepelhettek a románok.

„Nem úgy sikerült ez a meccs, ahogy terveztük, mert legalább öt gólt akartunk volna rúgni, hogy ne függjünk az isztambuli találkozó eredményétől. De volt a közönség sorában egy személy, aki a hangosbeszélőn mondta a török–holland meccs állását. Ő ezzel sokat segített nekünk – mondta a találkozó után Marica. – Sajnálom, hogy nem játszottunk telt ház előtt, talán ezzel azt akarták értésünkre hozni a szurkolók, hogy a teljesítményünk nem értékelendő” – folytatta a csatár utalva arra, hogy kedd este 18 ezer néző előtt játszottak a bukaresti arénában.

A hollandok elleni vereséggel a törökök a visszacsúsztak a csoport negyedik helyére, a harmadik pozíciót pedig a magyarok foglalták el. A magyar válogatott irányításával ideiglenesen megbízott Csábi József vezette gárda kedd este nagyon nehezen tudta feltörni az andorraiak zárt védekezését, a gólok a második félidőben születtek, előbb a válogatottban első találatát szerző Nikolics Nemanja volt eredményes, majd Lima öngóljával alakult ki a végeredmény a budapesti találkozón.

„Nem túl jó játékkal, de győzelemmel zártuk ezt a sorozatot. Igazából reális a harmadik helyünk a csoportban. Nem örülök, de nem tartom lekicsinylendő eredménynek. Az elmúlt napok történései meglátszottak a csapat mostani játékán, és nem csak a hollandok elleni eredményre célzok” – nyilatkozta Csábi.

„A selejtezősorozatban többször is volt lehetőségünk megfogni a pótselejtezőt érő második helyet, s bár ez nem sikerült, voltak szép sikerek, például a törökök itthoni legyőzése és az Isztambulból elhozott egy pont” – összegzett Király Gábor, az 1860 München hálóőre, aki hozzátette, vitathatatlan, hogy a románok ellen több pontot kellett volna szereznie a válogatottnak.

A pótselejtezők párosításait hétfőn sorsolja ki az európai szövetség (UEFA) Zürichben. A románok a második kalapba kerülnek, így elkerülik Franciaországot, Svédországot és Izlandot. A lehetséges ellenfelek Horvátország, Portugália, Ukrajna vagy Görögország, ugyanis az UEFA a világranglistán elfoglalt pozíciók szerint sorolta a vb–pótselejtezőn részt vevő nyolc együttest. Románia 2001-ben szerepelt utoljára a rájátszásban, akkor a szlovénok verték a „trikolór”-okat.

A 2014-es vb november 15-én és 19-én rendezik az oda–visszavágó meccseket, Románia az első találkozót hazai közönség előtt fogja játszani.

Vb–selejtező, D csoport, 10., utolsó forduló

Magyarország – Andorra 2–0 (Nikolics 51. perc, Lima 76. – öngól; kiállítva: San Nicolas 87. perc – Andorra)

Románia – Észtország 2–0 (30., 81. – az elsőt tizenegyesből)

Törökország – Hollandia 0–2 (Robben 8., Sneijder 47.).

1.

Hollandia

10

9

1

0

34–5

28

2.

Románia

10

6

1

3

19–12

19

3.

Magyarország

10

5

2

3

21–20

17

4.

Törökország

10

5

1

4

16–9

16

5.

Észtország

10

2

1

7

6–20

7

6.

Andorra

10

0

0

10

0–30

0

Fotó: fifa.com