×
2024. 03 28.
Csütörtök
Gedeon, Johanna
14 °C
erős felhőzet
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Belföld

Románia növeli a külföldi missziókban részt vevő katonái számát

2019.11.28 - 10:09
Megosztás:
Románia növeli a külföldi missziókban részt vevő katonái számát

Románia több mint 200 fővel növeli a külföldi missziókban részt vevő román katonák és civilek számát 2020-ban — közölte szerdán Klaus Iohannis államfő.

Az elnök azt követően nyilatkozott az elnöki hivatalban, hogy ülésezett az általa elnökölt, nemzetbiztonsági kérdésekkel foglalkozó Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT), amelynek jóvá kellett hagynia a jövő évi missziókban részt vevő katonák és civilek létszámát.

Iohannis elmondta, hogy a jövő évben több mint 2100 katona és civil vesz részt külföldi missziókban, ebből több mint 800-an Afganisztánban. A kétszáz fős létszámbővítés Iohannis szerint azt mutatja, hogy Bukarest komolyan veszi a biztonság exportálására vonatkozó küldetését. Megállapította, hogy a román katonák tevékenysége a külföldi missziókban megbecsülésnek és elismerésnek örvend Románia nemzetközi partnerei és szövetségesei részéről.

Az elnök azt is közölte, hogy a CSAT jóváhagyta azt a kormány által beterjesztett törvénytervezetet, amelynek értelmében Románia újabb öt F-16-os vadászgépet vásárol. Közölte, hogy ezt a tervezetet a parlamentnek is el kell még fogadnia, minthogy a tranzakció értéke meghaladja a 100 millió eurót.

Idén márciusban állt szolgálatba az F-16-os vadászgépekből álló első román repülőraj. Bukarest 2013-ban állapodott meg Portugáliával 12 használt repülőgép megvásárlásáról. Az amerikai vadászgépek az elavult szovjet MiG-21-eseket váltják a román légi erőben.

Iohannis bejelentette, hogy a CSAT kinevezte az új román vezérkari főnököt Daniel Petrescu tábornok személyében. Korábban Iohannis és az októberben megbuktatott szociáldemokrata kormány között vita alakult ki a vezérkari főnök személye körül.

MTI