Rövidesen beköltöznek a Kálvin-központba
Utoljára módositva: 2019-06-27 09:56:25

Hét ágra sütött a nap kedd délelőtt Nagykárolyban, az új református templom, helyesebben a Kálvin-központ mellett ennek ellenére munkások szorgoskodtak. Ifj. Tolnay István lelkipásztort, a nagykárolyi egyházmegye esperesét arról faggattuk, mikorra készülnek el a munkálatokkal. 

„Hogy a legszebb vagy legalábbis az új építésű templomok közül a legszebb, ezt jólesik hallani, de azért egyértelműen nem lehet kijelenteni, hiszen például a temesvári új templom Makovecz-terv alapján valósul meg, és az is hamarosan elkészül…” — szabadkozik a lelkész, amikor megállapítjuk, hogy gyönyörű az épület, ízléses a kivitelezés. A karzaton, a már félig-meddig kihelyezett padokon ülünk, ahol elmondja: „Nyilván minden templom más és más, egyik azért szép, a másik amazért. Azért azt hozzáteszem, hogy nekünk ez a legszebb, mert ugye tizenhét év munkája, eredménye látszik most már.”

„Tisztán lehet látni a fényt az alagút végén”

A (leendő) házigazda lelkipásztor szerint mind jobban körvonalazódik, mikorra készülnek el. „Jelen pillanatban a legutolsó burkolati munkálatok zajlanak. Idáig hátráltatott bennünket — de ez is megoldódni látszik — a szószék fölötti, mi úgy nevezzük, hogy panorámaablak. Annak a technológiai megoldása igencsak feladta a leckét, majd a kivitelezése is” — magyarázza. Rögvest megnyugtat: „Minden megoldódik, köszönhetően a nagyon jó szakembereinknek, tervezőinknek, illetve az ügyes kivitelezőknek.”

Nem akar időpontot mondani… aztán mégiscsak elárulja: azt tervezik, hogy július hónap végéig szeretnének pontot tenni a nagy mondat, azaz a megvalósítás végére. „Szeretnénk mihamarabb beköltözni a templomba.”

Nagy teher — mint fogalmaz: „áldott teher” — a továbbiakkal kapcsolatban a templom belső bútorzatának a kialakítása. A szószéknek a darabjai már itt vannak, szintén itt található az úrasztal, a hangvető, a szószék koronája, a karzaton itt-ott már a helyükön vannak a templompadok stb. A jövő hónap közepéig szeretnék betenni a templom hajójának az alsó szintjére a 22 templompadot.

Újfent szóba hozza, hogy más az, amit szeretnének az időpontokkal kapcsolatban, és más az, amit a kivitelezők meg is tudnak valósítani. „Abban reménykedem, hogy ez a határidő számukra sem fog különösebb gondot jelenteni” — vallja be. Elmondása szerint akkor július végére sikerül használhatóvá tenni a templomot.

 

Delente már harangoznak

 

A lelkész lelkesen mutat egy villanyórára emlékeztető panelre. Május hónapban ugyanis sikerült megvalósítani a harangok automatizálását, és innen, mindösszesen egy billentyű lenyomásával szól is a harang — igaz, mivel 11 óra 3 perc van, csak egyet, és csak a kisebbik. Egyébként minden délben automatikusan szólnak már a Kálvin-központ, az új nagykárolyi református istenháza harangjai. Székelyudvarhelyen öntötték a harangokat, és tavaly nyáron hozták el, illetőleg emelték fel a magasba őket.

A harangszóhoz „dukál” a következő kérdés… Ugyan eddig is tartottak már istentiszteletet az épülőfélben lévő templomban, de az elsőt, az első olyat, amikorra már majdnem teljes egészében átköltözött ide a Nagykároly-kertvárosi egyházközség, nos, azt a reményei szerint újkenyér ünnepén megejthetik. Ellenben hosszabb időt igénylő beruházás az orgona beüzemelése. Mint kifejti, a hangszernek a darabjai már megvannak, viszont azokat egy orgonaépítésznek össze kell állítania. Mindennek a becsült ára 35 ezer euró lesz. Ez az összeg lényegesen kisebb, mint amennyibe egy teljesen új orgona beszerzése kerülne. Mint ismeretes, a nagyváradi, egész pontosan a réti és a csillagvárosi egyházközségektől kapták adományba az orgonadarabokat. A költözést egyébként hosszas folyamatnak képzelik el, állandóan zajlani fog.

 

Talán szeptemberben avatják

 

Az időpont kapcsán nyomatékosítja: „Az avatóünnepség kapcsán is vannak elképzeléseink, de a végső választ a magyar kormánytól várjuk. Hiszen a kertvárosi hívek óriási áldozata mellett a magyar kormány támogatása volt az, ami végül is — Isten dicsőségére — valóra váltotta az álmunkat.” Esetleg szeptemberben ejthetnék meg ezt a bizonyos ünnepélyes avatóalkalmat — teszi hozzá. Felvetésünkre, miszerint nagyszabású rendezvényre számíthatunk-e, hiszen „van mit felmutatni”, helyeslőn bólogat.

A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége volt a közvetítője a központ melletti játszótér felépítésének. Egyébként ez a támogatás is a magyarországi kormányzat révén jutott el ide is — szerte a Kárpát-medencében felújították a magyar tannyelvű óvodák játszótereit, vagy újakat alakítottak ki. Mint ismeretes, a kertvárosiak használatba adták az épület egy részét a nagykárolyi önkormányzatnak, egész pontosan az 1-es számú óvodacsoportnak, így a helyhatóság kertészetének munkatársai rendbe tették az udvart is. A játszóteret az ősszel kezdődő tanévben már használhatják a gyerekek — tudatja a kertvárosiak tiszteletese, ifj. Tolnay István.

 

Megyeri Tamás Róbert

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Szoktál fesztiválokra járni?
Igen, mert ott baráti társasággal bulizhatunk.
Nem, legfennebb néhány koncertre látogatok csak ki a barátokkal.
Már év elején megtervezzük, hogy milyen fesztiválokon veszünk részt.
Jobban szeretem a családi programokat.
Fesztiválok helyett a pihenést helyezem előtérbe.
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. július 19.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 2 ek. vaj, 1 fej vöröshagyma, 10 dkg liszt, 3 bögre tej, 15 dkg bacon, 25 dkg cheddar ...