×
2024. 04 19.
Péntek
Emma
7 °C
erős felhőzet
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.66 RON
100HUF = 1.26 RON
Nagykároly

Ruha Istvánra emlékeztek

2016.08.18 - 18:32
Megosztás:
Ruha Istvánra emlékeztek

A Románia egyik legnagyobb hegedűművészeként számon tartott Ruha István emléke előtt tisztelegtek születésének 85. évfordulója alkalmából.

A megemlékezésen a nagykárolyi kulturális igazgatóság munkatársai, Róbert László, a Szatmár Megyei Hagyományőrző Forrásközpont igazgatója és a „Gróf Károlyi” Kulturális Idegenforgalmat Népszerűsítő Központ munkatársa, Adrian Ştefănuţ helyezte el a kegyelet virágait a kiváló zenész sírjánál a nagykárolyi református temetőben.

Ruha István 1931. augusztus 17-én született Nagykárolyban, és alig négyéves volt, amikor megkapta az első hegedűjét s elkezdte tanulmányait édesapja és Orosz Rozália professzor irányításával. Hétévesen kapta meg élete első díját, „prímásnak” választották több mint 100 dallam különböző tónusban való eljátszásáért. Rögtön a második világháború vége után a nagykárolyi piarista papok segítségével Kolozsvárra került, ahol Balogh Ferenc fedezte fel kivételes tehetségét és juttatta be a Magyar Opera Zenekarába, majd a Konzervatórium diákjai közé. Élete folyamán számos hazai és nemzetközi verseny díját nyerte el (Ifjúsági Világfesztivál — Bukarest, 1953; Csajkovszkij Nemzetközi Hegedűverseny — Moszkva, 1958; G. Enescu Nemzetközi Hegedűverseny — Bukarest, 1958; Marguerite Long-Jacques Thibaud verseny —Párizs, 1959), s 1959-ben kinevezték a kolozsvári filharmónia szólistájának. 1962-ben pedig Érdemes Művész díjjal tüntették ki, „a színház, zene, képzőművészet és film területén nyújtott kiváló érdemeiért és tevékenységéért”.

1994-ben Kolozsvár, majd 1997-ben szülővárosa, Nagykároly díszpolgárává avatták.