×
2024. 04 18.
Csütörtök
Andrea, Ilma
7 °C
enyhe eső
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.27 RON
Sport

S, mint Sebastian – irány Japán

2013.10.11 - 20:24
Megosztás:
S, mint Sebastian – irány Japán

Szabad hétvége nélkül folytatódik a Forma–1 idénye: Korea után Japán következik, ezt a helyszínt kedveli a mezőny. A pilóták elsősorban a híres S– kanyar miatt szeretik a szuzukai pályát, ahol Vettel már háromszor nyert, négyszer a pole pozícióból indult.

A kevésbé kedvelt Korea után a versenyzők egyik kedvencük helyszínére érkeztek meg, Japánba. Ez egy izgalmas ország, és a Forma–1 résztvevői a szokásosnál hamarabb megérkezhetnek ide (az elmúlt héten Koreában versenyeztek, tehát nem volt szabad hétvége), és mivel a Japán Nagydíj utáni hétvégén sincs újabb forduló, lehet maradni.

„Az a leghihetetlenebb, hogy az itteni szurkolókat mennyire érdekli a Forma–1, mennyire imádják – jellemzi a Scuderia Ferrari brazil pilótája, Felipe Massa a hely varázsát. – Az emberek fantasztikusak, nagyon műveltek, és úgy vélem, életre szóló lecke elmenni Japánba, és a helyiekkel élni egy darabig.” A rajongók simán tartják a lépést a leglelkesebbnek tartott monzai tifosival és a brit közönséggel, holott ők sokszor honfitársért sem szoríthatnak.

„Onnantól, hogy csütörtökön megérkezünk ide, késő vasárnapig tömve vannak a lelátók. Hihetetlen volt látni tavaly, hogy a szurkolók órákkal a verseny után még megnézték a teljes nagydíj ismétlését, és úgy ordítottak, mintha élőben menne a felvétel” – veszi át a szót Charles Pic, a Caterham francia versenyzője. Igaz, 2012-ben Kamui Kobajasi dobogós eredménye hozta lázba a közönséget, amely a leintés után hangosan skandálta a helyi hős nevét.

Eldőlhet a vb

Ez alapján sejthető, itt nem kell arra számítani, hogy a közönség esetleg kifütyüli Sebastian Vettelt, amennyiben nyer. Erre – mármint a Red Bull–Renault német győzelmére – megint van esély, méghozzá a statisztikák szerint elég nagy: a háromszoros világbajnok eddig négyszer állt F1-es rajthoz a szuzukai pályán, és 2009-ben, 2010-ben és 2012-ben nem talált legyőzőre, míg 2011-ben a 2. helyével matematikailag is bebiztosította idénybeli vb– címét. Egy kicsit matematikázva erre idén is sor kerülhet Szuzukában, de ehhez nyernie kell, s bár ez a része a feladatnak nem tűnik lehetetlennek, az már nehezebben jöhet össze, hogy a spanyol Fernando Alonso (Scuderia Ferrari) maximum két pontot gyűjtsön, azaz legfeljebb a 9. helyen érjen célba. Ennyire azért nem gyenge a Ferrari. Alonso egyébként imádja Japánt, nagy tisztelője a helyi harcos kultusznak, és ez talán segíthet neki abban, hogy vasárnap ne legyen belőle szomorú szamuráj.

A szuzukai helyszín már hagyományosnak számít a Forma–1-es versenynaptárban, hiszen az eredetileg Honda–tesztpályának tervezett aszfaltcsík már 1987-ben is fogadta a mezőnyt.

Az átlagsebesség tekintetében csak Monza, Spa és Silverstone előzi meg egy kicsivel, a kanyarok átlagsebességében pedig csupán Silverstone áll a szigetországi pálya előtt. Az első szektorban például sehol sem lassítanak az autók 140 km/h alá. Itt találhatók a híres S-kanyarok, amelyekben elengedhetetlen a tökéletes összhang a versenyző és a járműve között. Egy kis alulkormányzottság, és máris rengeteg lendületet veszít az autó az egymásba fonódó íveken. Egy kis túlkormányzottság, és a túlságosan betapadó orr-rész letereli az ideális útvonalról az autót.

Ennek ellenére sok olyan versenyzőről tudni, akik az álompályájukba belevennék ezeket az S–kanyarokat. Közéjük tartozik az ausztrál Mark Webber (Red Bull–Renault) is, aki saját honlapjának beszélt erről: „A híres szuzukai első szektorral kezdeném a kört (...), mert nagy pontosságot követel, a szintváltakozás szenzációs, és fontos a megfelelő technika.”

Az S-ek teljesítése 14 másodpercen át tart, s csupán kétszer kell leheletnyit fékezni. „Itt valóban érezni lehet egy Forma–1-es autó teljesítményét és hihetetlen tapadását – jegyzi meg a Force India német pilótája, Adrian Sutil. – Olyan autóra van szükség, amellyel megfelelő ritmust lehet elkapni ezekben a kanyarokban, mert a körnek ezen részén sok időt lehet nyerni vagy veszteni.”

Nagyon fontos tehát a jó aerodinamika és a feszesre állított futómű. Utóbbi azért is lehetséges, mert az aszfalt felülete többnyire sima, és a rázókövek használata nem kiemelten fontos. A padlógázos szakaszok aránya összességében 66–71 százalék, ezért a szárnyakat érdemes nem maximális meredekségűre állítani. A jó tapadást és a végsebességet ugyanakkor segíti, hogy le lehet „ültetni” az autót. DRS zónából ezúttal csupán egy lesz, a célegyenesben.

Szuzuka sajátossága még a szintbeli kereszteződés, ez az egyetlen ring a szezonban, amelyen ilyen található. Ez a látvány szempontjából számít, a pilóták ebből természetesen mit sem látnak futam közben.

Szűk pálya

Szuzuka azon kevés épített pályák egyike maradt, ahol még szűkek a bukóterek, és a falak közel vannak a pályához. A finn Kimi Räikkönen (Lotus) néhány éve azt monda, minden pályának ilyennek kellene lennie, és most hasonlót fogalmazott meg a McLaren versenyzője, Jenson Button is. „Azt imádom Szuzukában, hogy nem elnéző a hibákkal szemben. A legtöbb helyen, ha valaki túl szélesen fordul, vagy elfékezi magát, egyszerűen csak továbbmegy az aszfaltozott bukótérbe, és könnyedén visszatérhet a pályára, büntetés nélkül” – mondta a brit. Ekkora tempónál ráadásul gyakran menthetetlen az, aki hibázik. „Aki megcsípi a füvet, kicsúszik a falba” – figyelmeztet Lewis Hamilton.

A szuzukai aszfaltcsík egyébként meglehetősen szűk. Alonso mégis úgy véli, nem szabad óvatoskodni. „Ezen a pályán agresszív hozzáállásra van szükség, és az aerodinamika a legfontosabb tényező a gyors kanyarok miatt. Annak tökéletesnek kell lennie, ha gyorsak akarunk lenni” – közölte.

És a gumik? A Pirelli annak tudatában, hogy az abroncsok oldalirányú terhelése az egyik legmagasabb az idényben, a közepes keménységű és a kemény gumikat viszi el Szuzukába. A nagy terhelést főleg a lendületes kanyarok okozzák.

Vettel „egyenlíthet”

Szombaton egyébként újabb szép eredmény jöhet össze Vettelnek: amennyiben ismét megszerzi a pole pozíciót a japán pályán – ahogy eddig mindig tette –, zsinórban ötödször lenne övé az első rajtkocka. Egy adott pályán ilyen sorozatra korábban csak Michael Schumacher volt képes (Barcelonában, illetve pont Szuzukában), valamint Ayrton Senna, aki Imolát uralta hét szezonon keresztül.

Szabadedzés

A Mercedes világbajnok versenyzője, Lewis Hamilton (1:34.157 perces köridő) végzett az élen a Forma–1-es Japán Nagydíj első szabadedzésén. Az angolt csapattársa, Nico Rosberg, valamint a bajnoki éllovas Sebastian Vettel (Red Bull–Renault) követte. A német a második edzést nyerte meg (1:33.852), második lett csapattársa, Mark Webber, Rosberg a harmadik időt autózta.

Közvetítések

Forma–1-es világbajnokság, 15. forduló, Japán Nagydíj, Szuzuka

Szombat: 3. szabadeszés (5 óra, Digi Sport 1), időmérő edzés (8 óra, m1, Digi Sport 1).

Vasárnap: futam (9 óra, m1, Digi Sport 1).

A vb állása

Pilóták

1.

Sebastian Vettel

német, Red Bull–Renault

272

2.

Fernando Alonso

spanyol, Scuderia Ferrari

195

3.

Kimi Räikkönen

finn, Lotus F1 Team

167

4.

Lewis Hamilton

brit, Mercedes GP

161

5.

Mark Webber

ausztrál, Red Bull–Renault

130

6.

Nico Rosberg

német, Mercedes GP

122

7.

Felipe Massa

brazil, Scuderia Ferrari

89

8.

Romain Grosjean

francia, Lotus F1 Team

72

9.

Jenson Button

brit, McLaren–Mercedes

58

10.

Paul di Resta

brit, Force India

36

11.

Nico Hülkenberg

német, Sauber F1 Team

31

12.

Adrian Sutil

német, Force India

26

13.

Sergio Pérez

mexikói, McLaren–Mercedes

23

14.

Daniel Ricciardo

ausztrál, Scuderia Toro Rosso

18

15.

Jean–Eric Vergne

francia, Scuderia Toro Rosso

13

16.

Pastor Maldonado

venzuelai, Williams

1

Csapatok

1.

Red BullţRenaul

402

2.

Scuderia Ferrari

284

3.

Mercedes GP

283

4.

Lotus F1 Team

239

5.

McLaren–Mercedes

81

6.

Force India

62

7.

Scuderia Toro Rosso

31

8.

Sauber F1 Team

31

9.

Williams

1