×
2024. 04 20.
Szombat
Tivadar
15 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Vidék

Saját épülete lesz az önkormányzatnak

2014.02.05 - 11:44
Megosztás:
Saját épülete lesz az önkormányzatnak

Az idei költségvetés-leosztás során 188 000 lejt kapott a kolcsi önkormányzat. Ebből az összegből leginkább a már megkezdett projekteket szeretnék befejezni, emellett igyekeznek minél többet pályázni — tájékoztatta lapunkat Domokos Sándor polgármester.

 

A Kolcs községi önkormányzat egyik legfontosabb célkitűzése az idei évre, hogy végre törlessze annak az épületnek a vételárát, melyben a hivatal évek óta működik. Mivel az egykori tulajdonos igényt tartott az épületre és a telekre, az önkormányzat megegyezést javasolt, aminek következtében sikerült megvásárolnia az ingatlant. Idén még 9000 eurót kell törleszteni, amit az idei költségvetés-leosztáskor kiutalt pénzből tettek félre — tájékoztatott Domokos Sándor polgármester. Mint elmondta, nagyon fontos, hogy végre saját épülete legyen az önkormányzatnak, hiszen egy eléggé leromlott állapotú épületről van szó, amit szeretnének felújítani. Az ehhez szükséges dokumentációt még ez év első felében elvégzik, előzetes becslések szerint ez 150 000 euróba fog kerülni. A kolcsi önkormányzat 188 000 lejt kapott a január 27-i költségvetés-leosztáskor a jövedelem- és a hozzáadottérték-adóból a megyének visszaosztott pénzösszegből. A költségvetés leosztásakor a megyei tanács figyelembe vette azt, hogy az egyes településeken milyen projektek zajlanak, és igyekeztek annyi pénzt leosztani az önkormányzatoknak, hogy azok a projektek önrészét fizetni tudják.

 

A polgármesteri hivatal épületének megvásárlásán kívül több más projekt is folyamatban van a településen, amelyre már most elkülönítették az összegeket, hogy azokat be tudják fejezni — tájékoztatott a polgármester. Ilyen például a nagykolcsi általános iskola mosdóhelyiségének felújítása, melyet tavaly kezdtek el, idén viszont szeretnék befejezni azt. Erre 30 000 lejt tettek félre. Célul tűzték ki a község településein a vízhálózat befejezését is, melynek során a lakosoknak nyújtanának támogatást ahhoz, hogy rácsatlakozhassanak az utcai hálózatokra. A községben két pályázat van folyamatban: egyik a Dobrácsapáti—Nagykolcs útvonalon, melyre pályáztak ugyan, viszont pénzt még nem kaptak.

Hosszas utánajárás következtében azonban 16 km vízvezetéket sikerült kiépíteni, viszont a szennyvízcsatorna kiépítése még nem sikerült. Most az Apaserv beruházási tervében, a Master Planban bíznak, mellyel az említett útvonalon a csatornázást szeretnék megoldani. Szamoskrassótól Szamoslippóig mintegy 340 háztartás ivóvízellátását oldották meg az Apaservvel közösen. Ezen az útvonalon ezentúl az Apaserv lesz az ivóvíz-szolgáltató. A víz- és csatornahálózat kiépítése mellett a ravatalozók építésére, illetve befejezésére fektetik a hangsúlyt idén a polgármester elmondása szerint. Dobrácsapátiban és Kiskolcson már csak az áramot kell bevezetni az épületekbe, erre körülbelül 3-3000 lejt különítettek el az idei költségvetésből. Nagyobb lesz a befektetés azonban Szamoskóródon, ahova 11 400 lejt adnak, valamint Nagykolcson, ahol a félkész állapotban lévő ravatalozó befejezésére 30 000 lej támogatást ad az önkormányzat. Idén az összes sportbázison folyó munkálatot is szeretnék befejezni a község területén, illetve az eddigi hiányosságokat pótolni, ezért erre a célra 80 000 lejt különítettek el a költségvetésből.

Domokos Sándor elmondta, nem számít soknak ez az összeg, és nem lesz beruházásokban „gazdag” éve az önkormányzatnak, de igyekeznek idén is minél többet pályázni, 2014-re pedig nem maradt adóssága az önkormányzatnak.